A kukorica jelentőségét és felhasználását nem kell nagyon részletezni, főleg az idei év időjárása által okozott terméshiány tükrében. Vetésterülete hazánk szántóföldjeinek mintegy egynegyedét teszi ki. Jövedelmező és a „könnyebben” termeszthető növénynek mondható, de azért odafigyelést igényel, termesztéstechnológiáját, annak egyes elemeit, valamint a kukorica mint növény igényeit érdemes jól ismerni a nagy termések elérése érdekében.
A kukorica termesztésének jövedelmezősége sok mindentől függ; ezek egy részét a termelő nem is tudja irányítani, az időjáráshoz, a termőhelyi adottságokhoz csak alkalmazkodni tudunk. Az agrotechnikai elemeket, azok műveleteinek minőségét viszont jelentős mértékben befolyásolni tudjuk. Talán az első ilyen a sorban a vetés, a vetéstechnológia, amely nemcsak a vetőmagok talajba helyezését jelenti, hanem a kukorica igényeit kielégítő vetéshez több egyéb tényezőnek is teljesülnie kell. Ezeket tekintjük most át.
Termőhely-, talaj- és hibridválasztás
Igaz, ezeket még nem soroljuk az agrotechnikai elemek közé, de közvetve elég jelentősen befolyásolják a kukorica vetését, későbbi fejlődését. A kukorica köztudottan meleg- és vízigényes növény. Már a csírázásához-keléséhez is minimálisan 8 oC-os talajhőmérsékletre van szüksége, és a későbbiekben is igényli a kiegyenlített klímájú, gyorsan melegedő termőhelyeket, táblákat. Mély fekvésű, fagyzugos, tavasszal nehezen melegedő területeket ne válasszunk neki. Gabonanövényeink közül a legigényesebb a talajra, a talaj típusára. Jól levegőzött, jó tápanyag- és vízgazdálkodású talajokon fejlődik megfelelően. Ilyen talajtípusok:
- csernozjom,
- réti csernozjom,
- barna erdőtalaj,
- csernozjom barna erdőtalaj,
- csernozjom dinamikájú réti talajok.
Hazánkban minden évben körülbelül 400 kukoricahibrid van jelen a vetőmagpiacon, így nehéz meghozni a jó döntést, hogy melyik hibrid lesz az, amelyik a legnagyobb termést fogja produkálni az adott évben. Jól kell ismernünk az adott területet, előveteményt, de még az előző év csapadékviszonyait is, és ezekhez igazítva kell megállapítanunk kukoricatermesztésünk intenzitását, azt, hogy milyen technológiai fegyelmet tudunk biztosítani, összhangban a termőhelyi adottságokkal.
Vetésváltás
Az elővetemény-választás már a termesztéstechnológiának a szerves része, az az elem, amellyel ingyen jelentősen meg tudjuk könnyíteni a magunk és a kukoricánk életét, viszont hibás döntés esetén könnyen előrevetíthetjük a terméskiesés lehetőségét is. Miről is van szó?
A kukorica jó előveteményei a kalászosok, a hüvelyesek és az öntözött csemegekukorica. Minden más növény (közepes előveteménye a kukorica, silókukorica, napraforgó; rossz, kerülendő a kukorica-monokultúra, silócirok, szudánifű), amely után kerül, már többletráfordítást, esetleg termésvisszaesést, betegségek, kártevők nagyobb számban történő megjelenését eredményezheti. A monokultúrát (5 évet meghaladóan ugyanarra a területre kerül visszavetésre a kukorica) mindenképpen kerülni érdemes, az egyoldalú víz- és tápanyag-felhasználás miatt.
Már ha egymás után két, esetleg három évig is visszakerül a kukorica, fokozottabb gyomosodással, megbetegedéssel és kártétellel kell számolnunk, illetve ezek kivédésére fokozottabb növényvédelmet kell alkalmaznunk. Ilyen esetekben a kukoricabogár és lárvája, valamint a kukoricamoly jobban felszaporodhat, valamint az üszögfertőzéssel is nagyobb mértékben lehet számolni. A kukoricabogár talajban lakó lárvája ellen talajfertőtlenítő szerrel védekezhetünk. A bogárkártétel, valamint a golyvás és rostos üszög elleni legolcsóbb védekezés a vetésváltás, tehát, ha lehetséges, a kukorica legalább 3 évig ne kerüljön vissza ugyanabba a táblába.
Talajművelés
A talajművelésben a kulcs a vízmegőrzés. A kukorica vízigényes növény, tenyészidőszaka alatt 450–550 mm vizet igényel. Vízellátás szempontjából kritikus időszak az egyméteres fejlettségi állapot, a virágzás-terméskötés fenofázisa, valamint a szemtelítődési szakasz. A talajmunkálatok során arra kell törekednünk, hogy elősegítsük a csapadék talajba jutását, illetve a már beszivárgott esővíz talajban maradását. Érdemes gondoskodnunk az elővetemény tarlójának mielőbbi hántásáról, felszínének zárásáról. Az alapművelés esetében az őszi szántást részesítsük előnyben, melyet – lehetőség szerint – a művelettel egy menetben munkáljunk is el, zárjunk le. Tavasszal, amint a talaj felső néhány centiméteres rétege „megpirult”, simítózzunk, ezáltal elegyengetjük az őszi szántás okozta kisebb-nagyobb egyenetlenségeket, valamint lezárjuk a talajt a felmelegedés okozta kipárolgással szemben.
A magágynak kellően nyirkosnak, aprómorzsásnak, gyommentesnek kell lennie, hogy a kelés egyöntetű és minél gyorsabb lehessen.
Az elővetemény-választás az az elem, amellyel ingyen jelentősen meg tudjuk könnyíteni a magunk és a kukoricánk életét.
Tápanyagellátás
A kukorica tápanyagigényes növényünk, hektáronként 60–120 kg nitrogénre, 45–90 kg foszforra és 55–110 kg káliumra van szüksége, a terület tápanyagellátottságának függvényében. Természetesen ebből a foszfor és kálium teljes mennyiségét ősszel kijuttathatjuk, viszont a nitrogént több részletben, kezdve vetés előtt az adagolást, kell a növénynek biztosítanunk. A vetéshez kapcsolódóan egyre több vetőgép esetében lehetőség van a vetőmag alá-mellé történő műtrágya-kijuttatásra is. A startertrágyázás igen jó megoldás, hiszen a kukorica csíranövény kezdeti fejlődését nagymértékben segíti, ezáltal egyenletesebb, gyorsabb kelést, erőteljesebb kezdeti fejlődést érhet el az állomány. A kukorica ilyen jellegű műtrágyái általában nitrogént, foszfort és cinket tartalmaznak.
Vetéstechnika, -technológia
A növény vetésideje április 10.–május 5. között van. Ezen a tág intervallumon belül fontos döntés az adott területen az optimális vetésidő meghatározása. Bár egyre jobbak az újabb hibridek hidegtűrési tesztértékei (Cold-teszt), az egyöntetű keléshez a talajnak legalább 8 oC-os hőmérsékletűnek kell lennie. A korábbi vetésidővel lehetőségünk lesz alacsonyabb betakarításkori szemnedvességtartalom elérésére, valamint előbbre hozhatjuk a vetést. Ha az időjárás engedi, az április eleji vetéssel a kukoricának több ideje van a nagyobb gyökértömeg nevelésére, ami csökkenti aszályérzékenységét, illetve több tápanyag felvételére lesz képes.
A hektáronkénti csíraszám kérdése is igen fontos. Alapvetően a nemesítő általi tőszámintervallum-ajánlást érdemes követni, de ezen az intervallumon belül több tényező (talaj, domborzat, fekvés, elővetemény) együttesen határozza meg a területi adottságoknak leginkább megfelelő hektáronkénti növényszámot. Az egyes hibridek eltérő mértékben sűríthetők, ezt általában egy görbével szokták jellemezni, mely az optimális tőszámintervallum, ami szűk és tág is lehet. A kevésbé sűríthető hibridek esetében vetéskor érdemes odafigyelni, mert a túl nagy tőszám esetén a növények kisebb csöveket fejlesztenek még a kukorica számára kedvező évjáratban is. Vannak egy növényen két csövet is fejleszteni képes kukoricák, viszont ehhez megfelelő (kisebb tőszám) térállásra van szükségük.
Az állománysűrűséget nagyban meghatározza a választott hibrid tenyészideje is, melyet a FAO-számmal fejeznek ki. Szemes kukorica termesztésére többségében az igen korai (FAO 200–300), korai (FAO 300–400) és a középérésű (FAO 400–500) hibrideket vetik. A FAO-szám növekedésével ellentétesen a tőszámot érdemes csökkenteni, hiszen a hosszabb tenyészidejű kukorica nagyobb zöldtömeget is fejleszt, ehhez a soron belül helyre van szüksége. Az igen korai és a korai hibridek esetében a tőszámintervallum 65 ezer és 80 ezer közé tehető, míg a hosszabb tenyészidejűeké 60-65 ezer közé csökkenthető.
A hibridválasztást a táblán a kukorica után következő növényfaj is befolyásolja. Őszi vetésű utónövény esetén a rövidebb tenyészidő (FAO 200–300) munka- és üzemszervezés szempontjából kedvezőbb, a kukorica betakarítása után több idő marad talaj-előkészítésre, a vetés előkészítésére. Az őszi munkacsúcs „enyhítése” érdekében érdemes a vetésidővel is „besegítenünk”, különböző tenyészidejű hibrideket vessünk, így kissé széthúzzuk az érésidőt, egyenletesebb terhelésnek tesszük ki a betakarítógépet, valamint a szárítókapacitást is.
Az energiaárak gyors és nagymértékű emelkedése miatt egyre nagyobb jelentőségű a hibridválasztás szempontjai között a vízleadó képesség, azaz, hogy a kukoricaszemek milyen ütemben és mértékben képesek „száradni” még kint a szántóföldön. Az utóbbi évek őszi időjárása kedvezett a kukorica vízleadásának, de elég egy kissé csapadékosabb nyár végi-kora őszi időszak, és az adott hibrid vízleadási dinamikája máris előtérbe kerül, hiszen nagyon nem mindegy, milyen szemnedvesség-tartalommal kerül a szemtermés a szárítótelepre.
Technika: a műveletszám csökkentése érdekében a mai modern vetőgépek a sorműtrágyázással egy menetben a talajfertőtlenítő szer talajba, a mag köré történő kijuttatására is képesek, ami igen megkönnyíti a vetési munkálatokat.
Nagyon fontos a tőszám-egyenletesség is, az, hogy a vetőgép milyen pontosan tudja tartani a beállított tőtávolságot, illetve mennyi az egy helyre több vetőmag vetésének, a „vetőmagduplázásnak” a mértéke. Egyre inkább terjedőben vannak az eddig talajhajtású, mechanikus hajtóművel készült gépek mellett azok elektromos kivitele is. Itt a talaj által meghajtott kerék helyett a magadagoló egységeket elektromos motor hajtja, így a vetés pontosabb, az állomány egyenletesebb lesz. A hibridválasztás igen sarkalatos pontja a kukorica vetésének, a vetés előkészítésének, de a különböző nagy nemesítő, vetőmag-előállító, -forgalmazó cégek szántóföldi bemutatókon is nagyban segíthetik a gazdák döntését. Igen nagyszámú adat áll rendelkezésre az egyes hibridekről, melyek alapján a cégképviselet kész megkönnyíteni a választást, ezzel a területi adottságoknak leginkább megfelelő hibrid vethető, a lehetőségekhez mérten a legmagasabb hozam érhető el.
SZERZŐ: DR. DÓKA LAJOS FÜLÖP ADJUNKTUS; DR. SZABÓ ANDRÁS ADJUNKTUS; DR. SZABÓ ÉVA ADJUNKTUS; RAGÁN PÉTER ADJUNKTUS
