Az egyre intenzívebbé váló mezőgazdasági gyakorlat nem kedvez a hasznos beporzó szervezeteknek. Az átlagos táblaméretek növekednek, a birtokkoncentráció üteme gyorsul, a termesztésbe vont fajok és fajták száma csökken. A sok esetben gabonatúlsúlyos vagy monokultúrás jegyeket mutató vetésszerkezet károsan hat a biodiverzitásra. A nektár- és pollenforrást biztosító területek szintén folyamatosan tűnnek el. Leginkább azok a virágban gazdag rétek hiányoznak az élőhelyek közül, amiket jellemzően még virágzás előtt hasznosítottak. Közismert példa a tarlóvirág eltűnése az 1950-es években. Az egyik legtovább virágzó, nyár végi mézelő virágunk tűnt el tömegével.
A rovarok megporzó tevékenysége egyaránt hasznos az ember és a természet számára. Az ebből fakadó haszon jóval felette áll a megtermelt méz és egyéb méhészeti termékek értékének. A beporzó rovarok a Föld legfontosabb hasznos rovarait jelentik, nélkülük alapvetően változna meg az ökoszisztéma. A hordásban szűkös vagy hordás nélküli időszakok száma folyamatosan emelkedik az élőhelypusztulás és -leromlás miatt. A legnehezebbek az amúgy is egyre aszályosabbá váló nyári hónapok. Egy légköri aszály könnyen a pollen kiszáradását eredményezi. A kutatások is visszaigazolták, hogy sok más egyéb okon túl (klímaváltozás, paraziták) az élőhelyvesztés is rendkívül károsan hat főleg a vadon élő beporzó rovarokra. A mezőgazdaság sokat tehet a káros folyamatok fékezéséért, a zöldítési programokkal összhangban az egyéves vagy évelő méhlegelők vetésével a vállalások egy része teljesíthető, ráadásul tovább növeljük a biológiai sokféleséget, közben táplálékot és hordást biztosítunk a hasznos rovaroknak. A vetés idejét illetően azonban figyelmesen járjunk el. A köztes növények túl kései vetése, azok késő őszi virágzása a méhészek számára káros lehet. A túl kései hordás megzavarhatja a betelelésre készülő vagy betelelt méhcsaládok életritmusát. A méhlegelőnövények frissített listáját az AKG 19. számú melléklete tartalmazza. A listán sok jól mézelő gyógy- és fűszernövényt találunk.
A vadon élők szerepe
A növénytermesztés és a méhészet ezer szállal kötődik egymáshoz. A rovarok termésnövelő munkája régóta ismert, tudományos igénnyel azonban csak az 1960-as évektől kutatják. A rovarökológia, a virág- és virágzásbiológia és a származástan diszciplínáit összekapcsolva kezdték el vizsgálni a rovarmegporzású növények és a viráglátogató rovarok kapcsolatát. A vizsgálatok és kísérletek során feltérképezték a rovarok viráglátogatási viselkedését, a főbb gazdasági növények virágszerkezeti, morfológiai sajátosságait, valamint azok termékenyülési viszonyait. A termés kialakulásában a rovarok mennyisége, a megporzó rovarok faji összetétele és azok viráglátogatási viselkedése a mérvadó. Az egyes növényfajok megporzási viszonyainak különböző fajok és fajták jobban megfelelnek. Az irányított rovarmegporzásban elsődleges fontosságú a megporzás és a növényvédelem összehangolása. A méhkímélő kijuttatási technológia, számos hatóanyag kivonása vagy felhasználási korlátozása kedvezően hatott a beporzó rovarok életkörülményeire. Ettől függetlenül sajnos az elmúlt években tömeges méhpusztulásokat figyelhettünk meg, a vadon élő beporzók száma is drasztikusan lecsökkent. A növényvédő szerek használata és az ökoszisztéma sérülései biztosan kedvezőtlenül befolyásolják a beporzó szervezetek táplálkozását, de önmagukban, kizárólagosan nem felelősek a veszteségekért. A rovarmegporzás a hazai növényvilág esetében kb. 80%-ot tesz ki. Amikor a méhlegelőkről vagy a megporzásról esik szó, leginkább a házi vagy mézelő méh (Apis mellifera) jut eszünkbe először. Ez így is van rendjén, de ettől függetlenül még számos kevésbé ismert faj vesz részt a növények megtermékenyítésében. A növények virágait számos rovarcsoport fajai látogatják. A leghasznosabb, legaktívabb viráglátogató rovarokon az alkalmazkodás jelei is megfigyelhetők. A módosult szájszervek a bonyolultabb szerkezetű virágok nektárját is hasznosítani tudják.
A beporzó rovarok egyes növénycsoportokat, növényfajokat előnyben részesítenek másokkal szemben, a jelenséget virágállandóságnak, konstanciának hívja a szakirodalom. A lucernaszabóméh (Megachile rotundata) a lucerna megporzásáért felel. Közkeletű tévedés, hogy a házi méhek (Apis mellifera L.) jól porozzák a lucernát, ők inkább csak a nektárgyűjtésben jeleskednek. A megporzás döntő részéért a vadon élő méhfajok (bányász-, földi, posz- és szabóméhek) felelősek, ezért védelmük kiemelten fontos. A faliméheket (Osmia spp.) áfonya, mandula és alma megporzásra használják. A fadongók (Xylocopa spp.) pollenvektorai lehetnek a paradicsomnak és általában a nagyobb virágú növényeknek. A poszméhek (Bombus spp.) üvegházi alkalmazása világmértékben elterjedt, domesztikációjuk sikerült, ma már ipari méreteket ölt tenyésztésük. Hasznosak lehetnek még a bundásméhek (Anthophora spp.). A hasznos beporzószervezetek legjellemzőbb képviselői: a zengőlegyek (Syrphidae), pöszörlegyek (Bombylidae), kaparódarazsak (Sphecoidae), pókölő darazsak (Pompilidae), lepkék (Lepidoptera) és a méhalkatúak (Apoidea).
A legyek és a lepkék megporzó tevékenysége kisebb volumenű és alkalomszerűbb. A méhalkatúak teljes egészében a viráglátogatáshoz alkalmazkodtak: saját táplálékukat és az utódok élelmét is a virágokon szerzik be. Erről tanúskodik a szájszervek teljes módosulása, a virágporgyűjtő készülékek és a mézhólyag megjelenése. A pollenszemek különlegessége egyébként, hogy alakjuk és színük az adott fajra jellemző, teljes biztonsággal megállapítható melyik növényről származnak.
Tegyünk értük! Értünk…
A mezőgazdaságon belül a vetésváltás adta lehetőségek kiterjesztésével és a különféle környezetgazdálkodási programok segítségével lehet a túlzottan iparosított agráriumot a környezetnek kedvezőbb irányba terelni. A szántóföldi növénytermesztők és a vadgazdálkodók részére számos méhlegelő vetőmagkeverék áll rendelkezésre. Az egyéves keverékek többnyire a növénytermesztés által támasztott követelményeknek felelnek meg, a jó keverék csaknem minden vetésforgóba vethető. Az egyéves keverékek élőhely-fejlesztési változatai azonban már általában az apróvadak számára is remek búvóhelyet és táplálékforrást adnak, akár a vadlegelők szegélyeit is elvethetjük velük. Az agresszív, gyomosító növényeket (pl. pohánka) és a növénykórtan-vetésforgó szakmai párosában zavart keltő fajokat mellőzzük a méhlegelők flórájából. Igyekezzünk olyan méhlegelőt telepíteni, amelyik hosszan virágzik, hosszabb időre biztosít hordást. A többéves méhlegelő-keverékeket évelő fajokkal egészítik ki, és gyakran jóval fajgazdagabbak egyéves társaiknál.
Az egyéves keverékeket jellemzően vetésforgóba illesztve, köztes növényként vethetjük, a többéves keverékekkel táblaszéli, táblavégi virágzó szegélyeket és többéves méhlegelőket telepíthetünk. Fontos megjegyeznünk, hogy amikor a méhlegelők telepítéséről, vetéséről beszélünk, azt nem csak a házi méhek közvetlen és közvetett haszna miatt tesszük. A mézelő méhek nagyon fontos, de nem kizárólagos szerepet töltenek be. A beporzó rovarok munkája nyomán növekszik a termés, a magok életképessége, minősége javul. A terméskötődés biztosabbá válik, a termés minőségi mutatói, beltartalmi értékei előnyükre változnak.
Mi is a méhlegelő?
A méhlegelő fogalma: legalább 8 fajból álló, megfelelő fajösszetétellel kialakított, a beporzó rovaroknak a lehető leghosszabb időtartamig megfelelő táplálékot biztosító többéves növénykultúra.
A méhlegelőnövények listája: lucerna, komlós lucerna, takarmánylucerna, alexandriai here, vöröshere, fehérhere, bíborhere, mézontófű, pohánka, őszi káposztarepce, baltacim, napraforgó, orvosi somkóró, fehérvirágú somkóró, fehér mustár, fehérvirágú édes csillagfürt, sárgavirágú édes csillagfürt, kékvirágú édes csillagfürt, olajretek, borágó, borsmenta, csombormenta, koriander, lómenta, citromfű, ánizs, koriander, kígyószisz, nyúlszapuka, bíbor kasvirág, pillangóvirág, orvosi zsálya, muskotályzsálya, ligeti zsálya, izsóp, bazsalikom, oregánó, kakukkfű, szöszösbükköny, takarmánybükköny, pannonbükköny, kerti mák, szarvaskerep, svédhere, levendula, tarka koronafürt, sáfrányos szeklice, sárkerep lucerna, mogyorós lednek, szegletes lednek, réti komócsin, szöszös ökörfarkkóró, murokrépa, édeskömény (magtermesztés céljára való változat).
A méhlegelők javítása és telepítése többféle módon történhet
Noha a jellegénél fogva a legnagyobb lehetősége a mezőgazdaságnak van, azért az ökoszisztéma többi fontos környezeti szereplője is sokat tehet a biológiai sokféleség javításáért. A legnagyobb felületen mézelő szántóföldi és erdészeti kultúrák díszlenek. A méhészet szempontjából a méhlegelők javítására minden olyan növény alkalmas, ami nektárt és virágport ad, és sokoldalúan hasznosítható. Az agresszívan terjedő, invazív mézelő özönnövények (pl. aranyvessző, selyemmályva) esete mutatja, hogy sokkal több szempontot érdemes figyelembe vennünk. A mezőgazdaságon belül a jól mézelő gazdasági és ipari növények termesztése segíthet. Kiemelten fontos területet alkot az alternatív növények vetőmagcélú termesztése és a gyümölcstermesztés. Az agrárium egészséges szerkezete hosszú távon meghatározná az ökoszisztéma jobb működését. A mezőgazdasági kultúrák egy része kiváló nektár- és pollenforrás, a megtermelt árumézet sok esetben ez a néhány növény adja (pl. repce, napraforgó). Ez egészül ki az erdészeti jelentőségű fajokkal: akác, hárs, szelídgesztenye.
A méhlegelőket a beporzó rovarok szempontjából és a méhészet szempontjából is csoportosíthatjuk. A beporzó rovarok szempontjából elsősorban mint élőhelyet kell vizsgálnunk őket. A legfontosabb, hogy mely fajoknak és mennyi ideig biztosít a méhlegelő élőhelyet és táplálékforrást. A méhészeti csoportosításnál a virágzás ideje, a hordás hosszúsága és minősége számít. Ennek megfelelően beszélhetünk egy-, két- vagy többhordású vidékekről. Az elmúlt évek negatív világgazdasági folyamatai (Covid-járvány, ukrán-orosz háború, energiaválság) anyagi kényszerből rövid távon háttérbe szoríthatják a természet- és környezetvédelmi kérdéseket. Az éhínség és élelmiszerválság rémképe azonban sok ország számára valósággá kezd válni, ahogyan sajnos sok gazda számára a krónikus aszály. Jól működő ökoszisztéma nélkül nincs megfizethető élelmiszer, ahogyan beporzó rovarok, méhek nélkül nincs élet sem. Mindenki sokat tehet az élőhelyek fejlesztéséért, nemcsak a mezőgazdaság, hanem az építőipar és a lakosság is. A várostervezők, táj- és kertépítészek, közterület-fenntartók és az egész zöldszakma sokat segíthet a hasznos beporzó rovarok élőhelyfejlesztésében és a klímakárokmérséklésében. A lakosság az újra népszerűvé váló pihenő-, konyha- és balkonkertek növényzetének körültekintő összeállításával szintén sokat tehet a hasznos rovarok életkörülményeinek javításáért. Nemcsak az erdő és a mezővédő erdősávok telepítése a fontos, hanem a települések, utcák fásítása is, nem beszélve az évelő virágok kiültetésekről. Az sem mindegy, az utak mentén milyen bokrokkal, fákkal dolgozunk. Ma már nincs érvényes klímatudatos építészet zöldtetők, zöldhomlokzatok nélkül, ezt a nagyobb ingatlanfejlesztő cégek is kezdik a projektekbe árazni.
Egyre több a pozitív példa, kezdeményezés, sok településen alakítottak ki városi méhlegelőket. A Főkert 2021-ben hirdette meg a Vadvirágos Budapest elnevezésű programját. Ökologikusabb és ökonomikusabb fenntartású gyep- és zöldfelület-gazdálkodási programot hirdettek. A fővárosi parkokban és zöldsávokban összesen 28 ha rovarbarát zöldfelületet alakítottak ki. Kevesebb és a rovarok szempontjából előnyösebb kaszálással a jól megválasztott méhlegelő-keverékek méreten tarthatók. A kevésbé bolygatott helyek pedig élő- és táplálkozóhelyet jelentenek.
Söjtöri Andor
