Mennyire tarthatók a zöldcélok?
Nyugat-Európa a második világháború óta nem tapasztalt a mostanihoz hasonló inflációt és áruhiányt, Kelet-Európában pedig utoljára a szocializmus idején hallottunk olyan választ a forgalmazóktól, hogy „nincs”. Az infláció leginkább az élelmiszerpiacon drasztikus, de az energiaárakon keresztül minden szektort érint. Az EU klímasemlegességi programja nem túl szerencsés pillanatban lép az élesedés fázisába.
Váratlan fordulat
Az európai zöld megállapodás, azaz a Green Deal egy 2050-ig tartó cselekvési terv, melynek végső célja a klímasemleges Európa megteremtése. Része a fenntarthatóbb mezőgazdaság, a biodiverzitás növelése, a vegyi anyagok felhasználásának mérséklése, az üvegházhatású (ÜHG) gázok kibocsátásnak drasztikus csökkentése, a megújuló energiák és az erdősítés támogatása. Egyes célokat már 2030-ra meg kell valósítani, ilyen a biodiverzitással, a károsgáz-kibocsátással vagy a vegyszerekkel, műtrágyákkal kapcsolatos cél. Nagyon költséges terv, amit békeévekre eszeltek ki. A tagországok már elkezdték a felkészülést a Green Deal megvalósítására. Magyarország ennek jegyében hirdette meg tavaly ősszel a digitális átállást segítő pályázatot, 2400 gazdaság jutott 178 milliárd forint támogatáshoz. Ekkor írták ki a három évre szóló agrár-környezetgazdálkodási programot is (AKG), és ezzel egymillió hektárra nőtt a programba bevont terület nagysága. A történelem azonban nem várt fordulatot vett, és ez alaposan felülírta a ma és a holnap elérhető zöldcélokat is. A Covid okozta áruhiány még kevés volt ahhoz, hogy felnyissa a döntéshozók szemét, bár jól tapinthatóan nőtt az élelmiszer-termelés megbecsültsége Európában. Az igazi ellátási sokkot azonban az orosz-ukrán konfliktus hozta el, az idősebb generációkban a világháborút követő éhezés réme is felmerült. A Bizottság gyorsan, már március 23-án döntött arról, hogy engedélyezi a zöldítési előírás keretében parlagon hagyott területek bevetését.
Vetőmagpiaci gondok
Tehát már a tavaszi vetések előtt világossá vált, hogy az, aki eddig másodvetésű zöldtrágyanövénnyel zöldítette volna a területe 5 százalékát (EFA-terület), jobban jár, ha az Egységes Kérelemben parlagnak jelöli ezt a részt, de valójában napraforgót vagy más haszonnövényt vet bele. Bányai Tibor, a Gazda Kontroll Kft. vezető szaktanácsadója ténylegesen ezt tapasztalja a gyakorlatban. A zöldelőírások lazítása mintegy 200 ezer hektárt helyezhet vissza a magyar termelésbe. A terménydiverzifikációs előírások miatt létesített parlagokon szintén folyhat árutermelés idén (ez további 70 ezer hektár). Mivel a parlag is egy „növénykultúrának” számít, a diverzifikációs előírások alapján akár a gazdaság teljes területének 75 százalékát is elfoglalhatja, és idén tényleg egy „növény” fedőneve lehet a parlag – magyaráz a szakember. A parlagok felszabadítása elsősorban a még mindig kisigényűnek tartott napraforgó területét növeli tovább – ez is hozzájárult a vetőmagja iránti extrém kereslethez. A növény által lefedett terület a 700 ezer hektárt is átlépheti idén. Másrészt a zöldítés csak kevés zöldtrágyavetőmagot fog igényelni az EFA-területeken.
Mondhatni szerencse, mivel kormányzati hírek szerint sikerült szűk félmillió hektárról egymillióra növelnünk az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) programba bevitt területet. Ez viszont azzal jár, hogy nagyot ugrik a másodvetésre vagy pillangós területre ajánlott fajták iránti vetőmagigény. A horizontális szántó alapprogramban kötelező legalább egyszer a három év alatt zöldtrágyanövényt vetni, de sokan vállalták azt is, hogy a bevitt terület ötödén szálás pillangós takarmányt (lucernát) vagy azok füves keverékét tartják némi zöldugarral vagy méhlegelővel. Egymillió hektárnyi terület 20 százaléka 200 ezer hektár. Ha csak minden harmadik pályázó vállalta ezt a támogatási feltételt, akkor idén 280 ezer hektárnyi lucernánk lenne. A gyakorlatban az év elején már dupla áron alig lehetett kapni lucernamagot. Csökkenti a területet az is, hogy a régebbi telepítéseket is be lehetett vinni a programba. Továbbá vannak, akik nem gondolták komolyan, hogy teljesítik ezt a támogatási feltételt.
Stratégiák az AKG-ra
„Sokan luxusnak tartják a terület ötödét lucernára áldozni. Mégsem azt választják, hogy visszaadják a pályázatot, inkább elbukják egy kis részét a szankciókkal. Akik már az Egységes Kérelembe sem tették bele a szálas pillangóst, azok viszont számítsanak sűrűbb ellenőrzésre. Komolyan kell venni a fémzárolt vetőmag használatát is, akár 100 százalékos szankciót is kaphat, aki megszegi az előírást. A szomszédos tábláknál gyakran félvállról veszik az egybeművelés tilalmát, pedig ezzel is nagyot lehet bukni. Az első 5 százalékos szankció után jön a 100 százalékos támogatáselvonás. A jogszerű földhasználat hiányán szintén az összes támogatást bukni lehet” – hívja fel a figyelmet Bányai Tibor. A Gazda Kontroll Kft. idén nagyon sok kezdő AKG-s gazdasággal találkozott. Látszik, hogy sok az új belépő, fogni kell a kezüket. Fejér megyében egy AKG-ban is tapasztalt nagygazdaság vezetője most nem indult a pályázaton, hiába emelték meg a kötelezettségvállalásokért járó összegeket. Leginkább az évelő pillangósok magas arányát tartotta kivitelezhetetlennek, de a méheknek hagyott táblaszegélyek vagy a kisparcellás termelés is aránytalan terhet rótt volna a gazdaságra. „Ezt nekem nem tudják megfizetni, csalni-hazudni meg nem akarunk” – sommáz.
Borsod megyében viszont két olyan nagygazdaságot is elérünk, ahol belevágtak a programba. „Nemcsak beléptünk, de rendesen is akarjuk csinálni. Szerencsére volt hozzá készleten lucernamagunk, 300 hektáron már ki is kelt a telepítés” – mondja az egyikük. A másiknak is az a véleménye, hogy „ha már csináljuk, csináljuk rendesen, így is pozitív a mérleg.” Ők a maximálisan kérhető hektáronkénti 338 euróból szerény 190 eurónyi támogatásra vállaltak extra kötelezettségeket. Ezek javarészt könnyen teljesíthetők voltak – mint a növényvédelmi előrejelzés, a szaktanácsadó és a talajtani szakértő bevonása, a középmély lazítás és a plusz egy zöldítés –, kisebb bonyodalmat csak a 6 méteres táblaszegélyek hagyása okozott. „A bevitt 780 hektárból ez összesen 16 hektárt vett ki a termelésből. Osztottunk-szoroztunk: a kiesett terméssel, a szegélyhez szükséges vetőmaggal, gépi munkával és adminisztrálással együtt is többet nyerünk az AKG-val, mint amennyit veszítünk.” A zöldítési könnyítést pedig úgy használták ki, hogy a parlagnak beadott területen is növényvédő szeres zöldborsót vetettek idén.
Nagy stáblista kevés sztárral
Az AKG-ban mindenképpen meg kell csinálni legalább egy zöldtrágyázást a három év alatt, de mivel az EFA-területek idén alig igényelnek zöldtrágya-vetőmagot, az AKG-ban lesz elég szaporítóanyag a kötelezettség teljesítéséhez és a vállalt táblaszegélyekhez is. Legfeljebb a keverék nem a tervezett fajokat tartalmazza, vagy csak drágábban, külföldről szerezhető be hozzá a vetőmag – vélekedik Bányai Tibor. Dr. Nagy Ida, a Lajtamag Kft. szaktanácsadója megerősíti: az ajánlott zöldtrágyanövény-listán szereplő 32 fajból 12 biztosan kapható. Ezek: a bíborhere, alexandriai here, facélia, fehérmustár, pohánka, olajretek, olaszperje, pannon bükköny, szöszös bükköny, takarmánybükköny, vöröshere és a rozs. Az EFA másodvetésben felhasználható fajok listájához az AKG zöldtrágya-növények listája hasonlít ugyan, de vannak lényegi eltérések – hívja fel a figyelmet a Lajtamag szakembere. Az AKG lehetővé teszi, hogy a zöldtrágyázás egyetlen faj felhasználásával történjen, azonban a magyar gyakorlat is azt igazolta, hogy a keverékek több előnnyel járnak a talajtulajdonságokra. A legfontosabb, amire minden gazdálkodónak törekednie kellene, hogy a zöldtrágyázásra kiválasztott fajokat a következő kultúrához válasszák ki, hogy a termésnövelő hatásuk érvényesülni tudjon – fogalmaz Nagy Ida. A forgalmazók három szempontot néznek, amikor az ajánlott keverékeiket összeállítják: a készletek révén könnyen elérhető, a gazdák számára megfizethető és szakmailag értelmezhető legyen a növénytársítás végeredménye.
Nagy Ida összességében úgy véli, az unió eddigi zöldelőírásai igenis beváltották a hozzájuk fűzött reményeket: nőtt a vadállomány, fajgazdagabb lett a szántó, a magyar táj színesebb-szagosabb lett. Az előírások sok olyan dologra ráirányították a gazdák figyelmét, amit korábban észre sem vettek. „Ha engem kérdez, a zöldítés nem jó ezekkel a fajokkal” – fűzi hozzá egy Fejér megyei nagygazdaság vezetője, Szerinte a mustárt és az olajretket ki kellene tiltani a fajlistáról, annyi bajt okoznak a repcével közös kártevőik miatt. Így folytatja: „Idén olyan szárormányos-invázió van, amit még életemben nem láttam, ki kellett tárcsázni egyes táblákat. A repcebecő-ormányos ellen is már negyedszerre permetezünk, de csak egy hatásos hatóanyag maradt a palettán, az acetamiprid, ezt viszont csak kétszer lehetne kifújni egy szezonban. A vége az lesz, hogy ellenállóvá válik vele szemben a rovar. Ahogy a cukorrépában vissza kellett térni a neonikotinoidokhoz, úgy itt is eseti engedélyt kellene adni a klórpirifoszra. A termésvesztés idénre már borítékolható.” Ez a pár mondat át is vezet minket a zöldcélok középtávú akadályaira.
A háború és a Green Deal
A keleti szomszédunkban zajló fegyveres konfliktus fokozza a Coviddal kezdődött világválságot, ráadásul élelmezésbiztonsági aggályokat is felvet. Március végétől felerősödtek Európában azok a politikai hangok, amelyek az EU környezetvédelmi és éghajlati célkitűzéseinek újragondolását, de legalább a határidők kitolását kérték a Bizottságtól. Az ok: jelen helyzetben ezek a célok veszélyeztetik az élelmezésbiztonságot, az ágazat versenyképességét és a gazdálkodók jövedelmét. Pedig a Gren Deal céljait paradox módon éppen a háború hozta közelebb: krízisek idején kicsi a fogyasztás, kicsi a károsanyag-kibocsátás, a nyersanyagok és inputok felhasználása visszaesik. Az energiafüggetlenségi törekvések miatt turbófokozatba kapcsol minden alternatívenergia-beruházás. Ugyanakkor a mezőgazdaság profitálhat a helyzetből: jók a kilátások a termelési előírások lazítására, krízistámogatásokra és az extrém magas mezőgazdasági árakra.
De vegyük sorra a zöldcélokat és ezek komolyságát. Mint írtuk, a Green Deal része a fenntarthatóbb mezőgazdaság, a biodiverzitás növelése, a vegyi anyagok felhasználásának mérséklése, az üvegházhatású (ÜHG) gázok kibocsátásnak drasztikus csökkentése, a megújuló energiák és az erdősítés támogatása. Nem sok vizet zavar a mezőgazdasági termelésben az erősítés támogatása. Ellentmondásosabb viszont az, hogy 2030-ra az ÜHG-kibocsátás csökkentése jegyében 14 százalékos zöldenergia-arányt érjünk el a közlekedésben. Ebben a repce és a kukorica játszik kulcsszerepet, ami jelentős jövedelemhez juttatja a növénytermesztőket. Mivel a Covid és a háború leginkább a növényolajpiacot viselte meg, nem meglepő, hogy azonnal felmerült a gondolat: csökkenteni kellene a biodízel/bioetanol bekeverési arányát az üzemanyagokban – és ezzel olcsóbbá tenni a repcét, kukoricát.
Meg lehetne tenni, ezzel a növénytermesztők jövedelmét kissé visszavágnánk, az állattenyésztők dolgát pedig megkönnyítenénk, ami helyre is billentené a jövedelmi aránytalanságot a két ágazat között. Gyakori érv, hogy a bioüzemanyag-gyártás értékes repcedarával és kukoricatörköllyel látja el a takarmányipart, vagyis az állattenyésztés érdekeit is szolgálja. Ha ez nincs, akkor import szójából kell még többet beszállítani a közösségbe. Így van. Ha a repce kiesne a bioüzemanyag-iparból, akkor a mai repcedara-termelés kétharmada, mintegy 3,4 millió tonna eltűnne a takarmányalapanyag-kínálatból. Viszont a házon belül előállított repceolaj és kukorica lényegesen olcsóbb lenne. Mindemellett a brazil szójadara változatlan áron érkezne, igaz, nagy ökológiai lábnyommal, a tengeren túlról. Az EU nem érné el a szén-dioxid-kibocsátási céljait, de a hús olcsóbb lenne. Egyszóval itt a célok lazítása az élelmezésbiztonságot szolgálná, de a növénytermesztők jövedelmi helyzetét rontaná.
A termeléscsökkentés luxus
2030-ig a növényvédőszer-használatból eredő kockázatok 50%-os mérséklését, a műtrágya-felhasználás 20%-os csökkentését, valamint az ökológiai művelés arányának 25%-ra emelését is célul tűzte ki az unió. Ez már sokkal komolyabb hatással jár a termelésre, a termelők jövedelmére és a fogyasztói árakra is. A három elvárás közül a növényvédőszer-felhasználásra vonatkozó céltól valójában már nem vagyunk ennyire messze. A kockázatok mérésére kategóriákat állítanak fel a szerek környezeti veszélyessége alapján, és ezek szorzójával súlyozott értéket kell csökkenteni a 2011–2013-as évek átlagos szintjének 50%-a alá. Magyarország máris nagyjából 75%-ra mérsékelte a korábbi veszélyszintet, amivel jobban áll, mint az uniós átlag. Az EU nagy reményeket fűz a precíziós termelés térhódításához, ami lényegesen csökkentheti a kivitt hatóanyagok mennyiségét.
Ugyanez a műtrágya-felhasználásban is megtakarítást hoz, de a 20%-os cél elérhetetlen, ha nem kombinálja a gazdaság olyan agrotechnikákkal, amelyek a talaj szervesanyag-tartalmát növelik. A műtrágyaárak elszabadulása mindenesetre rövid távon magától megoldja a kérdést. Hosszabb távon a már fentebb említett digitális átállást segítő pályázat hoz lényeges változást. A szaktárca a nyertes gazdaságok területét nagyjából egymillió hektárra teszi. Ezzel együtt biztos, hogy az inputok visszafogása termeléscsökkenést és drágulást hoz a boltokban. Minél gyorsabban kell elérni a célokat, annál inkább, mivel a drága gépi beruházások amortizációs terhét is cipelniük kell a vállalkozásoknak. Jelen helyzetben hiba erőltetni a kemikáliák gyors csökkentését.
És végül, a háborús helyzettől függetlenül is irreális cél az ökológiai gazdaságok arányának 25%-ra növelése 2030-ig. Az ökogazdálkodás nagy általánosságban 30%-kal csökkenti a megtermelt árumennyiséget, miközben az árát ugyanennyivel növeli. Valójában a fogyasztók nem ennyivel járnak majd rosszabbul: a kínálat növekedésével gyors tempóban zuhan majd a kiskereskedelmi ár. Egy réspiacból komoly piaci szegmens lesz, amit a tömegek vásárlóereje mozgat. Eközben a termelési költségek csak egészen lassan fognak mérséklődni. Látjuk, hogyan alkalmazkodnak a várható keresleti boomhoz az inputanyaggyártók, hogyan szállnak be egyre nagyobb kapacitású, tömegtermelésre berendezkedett óriások a szelíd növényvédelembe, a biostimulátorok és biotápanyagok gyártásába. Mire az ő termékeik is „dömpingárasak” lesznek, addig a biogazdaságok rengeteg támogatást emésztenek fel – és a kibocsátott élelmiszer mindenképpen kevesebb lesz. Ezt a célt kell az EU-nak a legkomolyabban átgondolnia. Európa nemcsak klímavédelemből akart a világ éltanulója lenni, de úgy gondolta, hogy a létező legjobb minőségű élelmiszereket kínálhatja megvételre. A prémium termékek eddig mindig válságállónak bizonyultak. A baj az, hogy ma már egy doboz margarint is prémium áron veszünk, és nemcsak Európa vásárlóereje csökkent. A luxustermékek előállítását a legnagyobb luxus erőltetni most.
Szerző: Gönczi Krisztina
