Egy komplett iparág és súlyos támogatási forintok múlnak azon, hogy a Green Deal célok mennyire esnek egybe a bioüzemanyag-termeléssel. Megnyugtató gondolat, hogy megújuló üzemanyagok nélkül az EU képtelen lenne elérni a 2030-ra és 2050-re kitűzött szén-dioxid-kibocsátási céljait. Az iparág mégis számol.
Németország a repcefeldolgozás legnagyobb globális szereplője, 2019-ben mintegy 9 millió tonna repcemagot dolgozott fel. Ez mintegy 3,8 millió tonna repceolajat és 5,2 millió tonna repcedarát eredményezett. Mivel Európában kizárólag GM-mentes repcehibridek vannak köztermesztésben, így a fehérjedús repcedara GM-mentes takarmányként hasznosul. (Németországban olyan sok a repcedara, hogy a takarmányozásban 51 százalékban ezt használják, a szójadara csak 40 százalékot tesz ki.) A fehérje- és olajnövénytermesztők szövetsége, az UFOP szerint a repcemag a szójadara teljes értékű helyettesítő terméke, etetése nem csökkenti a marhák tejhozamát. Ha növekszik a biodízel bekeverési aránya az üzemanyagba, akkor azzal az EU szójafüggősége is csökkenthető, mutat rá a szövetség. Az UFOP számításai szerint 5,2 millió tonna európai repcedara körülbelül 1,6 millió hektárt szabadít fel a szójatermelés alól.
Rengeteg olajosmagot importálunk
Az UFOP úgy véli, a „tányérba vagy tankba” dilemma nem valós probléma, hiszen repcéből – megjegyezzük: kukoricából is – jóval többet termelünk, mint amennyit a humán fogyasztás igényel. Közvetve a takarmányozás szükségletei is az emberi táplálkozást szolgálják, márpedig ezen a téren – különösen mióta az állati eredetű fehérjék etetése korlátozott –, nagy a hiány. Így paradox módon minél többet termelünk a tankba, annál több jut a tányérba is. Repcével mégsem tudjuk helyettesíteni a szóját. Európa csupán 2,6 millió tonna szójabababot termelt 2020-ban, míg Brazília két nagyságrenddel többet, 133 millió tonnát. Az EU-ban a repce 5,2 millió hektárt foglalt el és 15,9 millió tonnát termett 2020-ban. Hiába számít a régiónk a világ második legnagyobb repcetermelőjének (Kanada után), még így 5,2 millió tonna mag importjára lesz szükségünk 2020/21-ben a Bizottság becslése szerint. Szójából pedig 15,2 millió tonnát kell beszállítani – nem sokkal kevesebbet, mint amennyi a teljes uniós repcetermés! Még napraforgóból is rászorul a közösség 1,3 millió tonnányi ukrán magra.
Nem lehet tovább növelni
A repcetermelésben komoly üzleti kockázatot rejt az is, hogy a politika miként viszonyul hozzá, elismeri-e a biodízeltermelést üvegházhatásúgáz-csökkentő tevékenységnek. Ha ez nem így lenne, akkor a mai repcedaratermelés kétharmada, mintegy 3,4 millió tonna kiesne a takarmányalapanyag-kínálatból. A hiány pótlásához minimum egymillió hektárral növelni kellene az európai repceterületet. Ez azonban a vetésforgó miatt teljesíthetetlen elvárásnak tűnik. Magyarországon 2017-ben érték el a legszorosabb vetésváltási helyzetet a szántóföldi növények. Ekkor napraforgóból 704 ezer, repcéből 306 ezer, szójából 77 ezer hektárt vetettünk be a rendelkezésre álló 4,3 millió hektár szántón. Vagyis több mint egymillió hektárt ezek az azonos kórokozókkal rendelkező, és ezért csak négyévente önmaguk után vethető növények foglaltak el. Agronómiai szempontból csak extrém növényegészségügyi kockázatok árán növelhetnénk az olajosnövények termőterületét. Uniós szinten sem elképzelhető a repce egymillió hektáros területnövelése, hiszen a növény terjeszkedését a vetésváltáson kívül éghajlati okok is korlátozzák.
Egy kis időt nyert az ipar
Európa szójafüggősége tehát csak nagyon korlátozottan csökkenthető – hacsak nem válik újra rugalmasabbá az állati fehérjék etetése. Az UFOP leginkább azért küzd, hogy a repcére épülő feldolgozóipar, amely a gazdák jövedelmét is stabilizálja, megtarthassa jelenlegi pozícióit az új pénzügyi ciklusban is. A bioüzemanyag-gyártás nem mellesleg fontos mézelő növényekkel is szolgál a bajban lévő európai méhészet számára. Az UFOP eljuttatta észrevételeit az EU Bizottság alelnökéhez, Frans Timmermanshoz is, remélve, hogy bioüzemanyag-termelés a fenntartható szántóföldi gazdálkodás része lehet. Megnyugtató gondolat, hogy megújuló üzemanyagok nélkül az EU képtelen lenne elérni a 2030-ra és 2050-re kitűzött szén-dioxid-kibocsátási céljait. A kérdés csak az, hogy a cellulózalapú, második generációs üzemanyagot tekinti-e a szakpolitika támogatandónak, vagy a terményekre épülő első generációsat? A jelenleg használt biodízel valójában más konstrukciójú motorokat igényelne, és hat hónapnál hosszabb ideig nem tárolható. Az olajipar szerint ezért nem célszerű növelni a részarányát az üzemanyagban. A cellulózalapú bioüzemanyagok azonban minden szempontból megfelelnek a felhasználásnak, csakhogy nagyon drága a gyártásuk, így nem állt át rájuk az ipar.
A megújulóenergia-felhasználást szabályozó uniós keretrendszer, a REDII korlátozza a közlekedésben felhasznált hagyományos bioüzemanyagok, folyékony bioenergiahordozók és biomasszából előállított üzemanyagok hozzájárulását a 2030-as uniós megújulóenergia-célhoz. A földhasználat-változás szempontjából magas kockázatot jelentő bioüzemanyagok (olajpálma) használatát 2020-tól kezdődően a 2019-es szintjükre, majd legkésőbb 2023 és 2030 között fokozatosan nullára korlátozza. A Bizottság továbbra is értékeli a mezőgazdasági ágazatban zajló fejleményeket, beleértve a mezőgazdasági termőterületek bővülését üzemanyagtermelési célra. 2021. június 30-ig újra jelentést készít arról, hogy a jelenlegi gyakorlat mennyire veszélyezteti a rendelkezésre álló földvagyont. Sem a termelők, sem a feldolgozók nem dőlhetnek hátra: nem valószínű, hogy a kukorica vagy a repce lesz a jövő energiaforrása, még akkor sem, ha az EU kiszorítja az olajpálmát a belső piacáról.
