Egy rendszer – szabályokkal
A konvencionálisnak nevezett gazdálkodás valójában csak a II. világháború óta létezik, és bár az elején úgy tűnt, működik, mert a hozamok mind a növénytermesztésben, mind az állattenyésztésben emelkedtek, hosszú távon azonban a talajok állapotának romlása, a vizek szennyeződése, az élelmiszerek beltartalmi értékeinek csökkenése rámutatott arra, hogy nem váltja be teljes egészében az ígéreteket. A talajmegújító gazdálkodás célja az, hogy a kémiáról, amire a konvencionális mezőgazdaság alapoz, áthelyezzük a hangsúlyt a biológiára, azaz a talajéletre. Nem zárja ki a modern technológiát, legyen szó a növénynemesítésről, tápanyag-gazdálkodásról vagy gépészetről, de csak azokat a megoldásokat használja, amelyek a természetes rendszerek működését nem zavarják, és nem károsítják (így például a precíziós gazdálkodásra építő controlled traffic farming vagy a strip-till is összeegyeztethető vele).
A növények tekintetében kardinális a kiegyensúlyozott és folyamatos tápanyag-ellátottság, és különbséget kell tennünk az egyes források között. Ismernünk kell a vetésforgó szerepét a gyom- és rovarproblémák mérséklésében, és a talaj, valamint a talajélet javításában, és tudnunk kell, hogy a gyomok, rovarok jelenléte, a haszonnövények és a talajok állapota mind-mind visszajelzést ad az addigi munkánk és módszereink sikerességéről.
A játékszabályok menet közben változnak
A növényeknek nem csupán NPK-ra van szükségük a fejlődéshez, ám a többi elemről ritkábban esik szó, pedig a kén, kalcium, magnézium és a mikroelemek szerepe sem elhanyagolható. A hazai gondolkodással ellentétben nem elég a megfelelő ellátottsági szintre törekedni, hanem az egyensúly is számít, hiszen az egyes tápelemek aránya alapvetően meghatározza az elemek növény általi felvehetőségét. Gyakori hiba, hogy a túlzott mértékben a talajban lévő tápanyagokkal nem foglalkozunk, hiszen az rendben van, nem fog kifogyni. A magnézium túl magas szintje például növeli a talaj tömörödésre való hajlamát – ezt kalcium alkalmazásával (azaz meszezéssel) mérsékelhetjük. A túlzott foszforellátottság gátolhatja a cink felvételét. A tápanyagforrásokat érdemes két részre osztanunk: ezek a talajjavítás illetve a növénytáplálás céljából használható készítmények. E két csoport feladata eltérő, és ami az egyik helyen működik, az nem biztos, hogy a másikon is ugyanolyan jól teljesít majd (gondoljunk csak arra, hogy a karbamid az egyik leglassabban feltáródó forma a talajban, míg a levélre kijuttatva ezt tudja elsőként felvenni a növény). A készítmények kiválasztását ne csak a könnyű alkalmazhatóság (szóráskép, eltarthatóság, stb.) és az ár határozza meg, hanem talajaink ismerete. Például ha a foszfort úgy adjuk ki, hogy magas a talajunk vas- vagy alumíniumtartalma, akkor a hatóanyag gyorsan le fog kötődni – miért nem „kötjük” már eleve hozzá valamihez a kijuttatás előtt, hogy elkerüljük az immobilizálódását a talajban?
Maximális biodiverzitás
Steve Groff, a talajművelő retek „atyja” a takarónövények fontosságát ismerteti egy hajdúsági táblán
Árpatarló hántása után vetett szudánifű, sziki kender és talajművelő retek keveréke július 6-án (balra), augusztus 10-én (középen) és az őszi búza elvetése után, október 12-én
Csökkentett menetszám, kevesebb talajbolygatás
Második éves lucernába vetett, vetőmagnak termesztett tritikálé Sarah Singla farmján – a magas asztallal történő aratás után a tritikálé és a lucerna lekaszálva a szomszéd állattartóhoz kerül
Fix haszon extrém körülmények között is
Az első lépés a legnehezebb
SZERZŐ: DIRICZI ZSOMBOR • DÉMÉTÉR BIOSYSTEMS BT.
