Olyan gyors változásokat él meg a mezőgazdaság, hogy elkerülhetetlen az ugyanolyan gyors alkalmazkodás a talajművelés, a növénytermesztés gyakorlatát illetően. Új utakat kell találni a tudomány, a felsőoktatás és a gyakorlat kapcsolatában is – mondja interjúnkban dr. Kovács Gergő Péter, a MATE egyetemi docense.
Jó hír, hogy már nem csak kötelesség
– Milyen tájékozottságot tapasztal a gazdák talajtani ismereteiről a nyilvános talajszelvény-elemzéseken? Mik a jellemző kérdések?
– A leggyakoribb kérdés egyben a legösszetettebb is: „Jó-e a talajom?” Erre igen nehéz tömören válaszolni, hiszen ez számos tényezőtől függ, többek között a termőterület rendeltetésétől, a vele kapcsolatos gazdálkodási célkitűzésektől, az adott területen termesztett növénytől, valamint a talaj előéletétől is. Tovább árnyalja a helyzetet, hogy a talaj állapota nem csupán térben, hanem időben is folyamatosan változik. Ezért a gazdálkodóknak mélyebb szakmai ismeretekre van szükségük ahhoz, hogy termőterületeik valódi adottságait megismerhessék, és a lehető legjobban kihasználhassák.
Pozitív fejlemény azonban, hogy ma már a legtöbb termelő nem pusztán kötelezettségből végeztet talajvizsgálatokat, hanem tudatosan ismeri fel azok jelentőségét. Egyre többen érdeklődnek a talajuk tápanyag-ellátottsága, különösen a makro- és mikroelemek jelenléte, a pH-érték, valamint az összessó-koncentráció iránt, és az így szerzett adatokat tudatosan hasznosítják a termesztési gyakorlatban.
– Örök kérdés, mennyire használhatók még az alap talajmintaadatok, amiket több hektáros merítéssel vesznek, miközben a precíziós technológiák igazi tudásukat a menedzsmentzóna-alapú sűrűségre építik.
– Valóban így van, hiszen egy bizonyos ponton túl a túlzott statisztikai átlagolás már torzíthatja a talaj valós állapotának megismerését. A precíziós technológia éppen abban rejti legnagyobb értékét, hogy lehetővé teszi az inputanyagok kijuttatásának pontosabb, helyspecifikus módját. Ezáltal alacsonyabb ráfordítással, kevesebb inputanyag felhasználásával érhetünk el jobb hatékonyságot, kedvezőbb terméshozamokat. Ettől függetlenül továbbra is elengedhetetlen, hogy a gazda jól ismerje a saját területeit, tisztában legyen például azzal, hogy hol találhatók a nedvesebb foltok, illetve hol erőteljesebb vagy éppen gyengébb a növények kelése és fejlődése.
– Mi az optimális sűrűség a talajelemzéshez?
– Az optimális mintavételi sűrűség talajelemzéshez nehezen határozható meg normatív módon, valahol az 5 hektáros, klasszikus megközelítés és a precíziós gazdálkodásban sokszor javasolt 1 hektáros vagy annál kisebb merítés között mozog. Ez elsősorban a gazdaság költségvetésétől, az adott növénytermesztés speciális igényeitől, valamint attól függ, hogy eleve mennyire ismerjük a táblákat. Ha homogén területről van szó, akkor elegendő lehet a 3–5 hektáronkénti mintavétel. Precíziós technológiák használatakor, különösen heterogén területeken, érdemes lehet akár 1 hektáros vagy kisebb zónákra, illetve rácshálózatokra alapozni a vizsgálatokat. Idővel, ahogy a táblákról egyre több információ halmozódik fel, egyre jobban támaszkodhatunk például a műholdfelvételekre is, melyek jól követhetővé teszik a változásokat, főleg, ha az alapvető talajtani ismeretek már rendelkezésre állnak.
Célzottan bizonyos területeken időnként szükséges lehet a sűrűbb vizsgálat, de nem feltétlenül kell ezt évente minden táblán elvégezni. Ennél fontosabb, hogy megtörténjen egy szemléletváltás: ne a húsz-harminc éve működő rutinokat kövessük, hanem zárkózzunk fel az elérhető technológiai megoldásokhoz, legyen átfogó képünk a talajok állapotáról, és ezt a tudást folyamatosan frissítsük. Egyértelműen halott ötlet az uniformizált receptek alkalmazása és követése, hiszen minden gazdaság és táblarész eltérő igényekkel bír.
A kulcs tehát nem feltétlenül a mintavételi sűrűség egységesítésében rejlik, hanem az adatgyűjtésben és az adminisztrációban. Bár a gazdálkodókra amúgy is jelentős adminisztrációs teher hárul, mégis elengedhetetlen, hogy folyamatosan rögzítsük a saját tábláink állapotára, a növénytermesztés eredményességére, valamint a termesztési viszonyokra vonatkozó adatokat. Ez biztosítja, hogy a precíziós gazdálkodás valóban hatékony és fenntartható lehessen.
– Sok gazdálkodónak több évre visszamenőleg megvannak a spirálfüzetei, nemcsak hozamokkal, hanem még időjárási adatokkal.
– Minél régebbről van tudásunk, annál jobb lesz a döntés, de ehhez rögzíteni kell, melyik táblára milyen munkafolyamatokat és mennyi időt, inputanyagot fordítottunk, hol, milyen volt a növénytermesztés eredményessége, milyen bevételt ért el a tábla az adott évben. A precizitás ilyen értelemben valóban nem a műszaki eszközökkel, szolgáltatásokkal kezdődik, hanem a saját adottságaink mély ismeretével és a pontos adminisztrációval. A kiszolgáló gépi apparátus már csak „hab a tortán”.
– Milyen mélyen, akár egyetemi szinten kellene ehhez elmélyülnie a gazdának a talajtanban?
– Kétségtelen, hogy a legideálisabb az volna, ha minden, növénytermesztéssel foglalkozó gazdálkodó egyetemi szintű tudással rendelkezne a mezőgazdaság területén. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy nem mindenkinek van lehetősége visszaülni az iskolapadba. Amit viszont minden termelő megtehet, az az, hogy folyamatosan képezi magát: részt vesz egyetemi vagy más szakmai továbbképzéseken, követi a tudományos forrásokból származó előadásokat, tájékozódik a szaksajtóból és a szakirodalomból.
Egy gazdának bizonyos értelemben tudósnak is kell lennie a saját területén, hiszen az időjárási, piaci és technológiai környezet olyan gyorsan változik, hogy a versenyképesség megőrzéséhez elengedhetetlen a folyamatos tanulás és alkalmazkodás. Emellett a gazdálkodó maga is kísérletezhet: tesztelhet különböző inputanyagokat, növényfajtákat, művelési eljárásokat vagy gépeket a saját földjein, ezáltal saját tapasztalati tudást is fel tud halmozni.
Eltűnnek mai, és megjelennek új növények a köztermesztésben
– Valóban gyors az átalakulás, már nem lehet naptár szerint vetni és betakarítani. Egyáltalán: lehetséges még felvenni a versenyt az idővel? A nemesítés hosszú időt vesz igénybe, addigra meg is változhatnak a klimatikus viszonyok vagy a piaci igények. Mennyire borítja fel ez a tempó a tudomány és a gyakorlat kapcsolatát, együttműködését?
– Erre sincs egyértelmű válasz, hiszen nagyban függ attól, milyen gazdálkodói rétegről beszélünk. Az alkalmazkodás sok esetben anyagi kérdés: ahol szűkösek a források, ott a változásokhoz való igazodás is nehezebb. Más esetekben a tudás hiánya jelent akadályt. Fontos azt is figyelembe venni, hogy az átállás nem mindig hoz azonnali, látványos eredményeket. Ha például egy gazdaság új talajművelési technológiát vezet be, akkor előfordulhat, hogy több évnyi türelemre, folyamatos tanulásra és akár további pénzügyi befektetésre is szükség van, mire a változás pozitív hatásai egyértelműen megmutatkoznak.
Éppen ezért elengedhetetlen, hogy a tudományos intézmények és az oktatás minél hatékonyabban közvetítse a legújabb ismereteket a gyakorlati szakemberek felé. Ha az innovációk gyorsabban és szélesebb körben elérhetővé válnak a gazdák számára, akkor az alkalmazkodás is könnyebb és sikeresebb lehet – ami nélkülözhetetlen, hiszen a mezőgazdaságot érintő változások is egyre gyorsabb ütemben zajlanak.
– Ön mit mond az egyetemen, ha egy hallgató az előbbiekre kérdez rá; lehetséges, hogy nemcsak fajták, hanem ma még alapvetőnek hitt növényfajok tűnnek el vagy éppen jönnek köztermesztésbe?
– Ha egy hallgató felteszi a kérdést, hogy lehetséges-e, hogy nemcsak egyes fajták, hanem ma még alapvetőnek tartott növényfajok is eltűnhetnek vagy újak kerülhetnek köztermesztésbe, azt válaszoljuk, hogy ez is az alkalmazkodás természetes része. Az Alföld egyre szárazabbá váló éghajlatát figyelembe véve ez a kérdés már nem csupán elméleti felvetés, hanem nagyon is gyakorlati probléma. Bár a klímamodellek szerint az éves csapadékmennyiség összességében nem csökken drasztikusan, az eloszlása egyre kiszámíthatatlanabbá válik, ami megnehezíti a stabil, hosszú távon fenntartható termesztési gyakorlatok fenntartását, különösen a jelenlegi növénykultúrákkal.
Ugyanakkor még ebben a helyzetben is van mozgástér. Nem véletlen, hogy egyre nagyobb figyelmet kapnak olyan hagyományos, de újra felfedezett megoldások, mint például a vizek tájba való visszavezetése, ami hozzájárulhat a talaj vízutánpótlásához. Fontos hangsúlyozni, hogy a Kárpát-medence Európa egyik legérzékenyebb régiója a klímaváltozás hatásaival szemben. Lehet vitatkozni azon, hogy az éghajlatváltozás elsősorban természetes folyamat vagy emberi tevékenység eredménye-e – bár a tudományos konszenzus egyértelműen az utóbbit támasztja alá –, de függetlenül az okoktól, az alkalmazkodás elkerülhetetlen.
– Elképzelhető, hogy ágazatok szorulnak vissza, illetve hódítanak új teret a Kárpát-medencében? Például a szántók mai helyén tíz-húsz év múlva széles erdősávokkal szegélyezett gyógynövényültetvények lesznek?
– Nem kizárt, hogy bizonyos főágazatok visszaszorulnak, míg mások megerősödnek, vagy akár teljesen új termesztési rendszerek jelennek meg a Kárpát-medencében. Elképzelhető, hogy a mai megszokott rendszerek helyét néhány évtizeden belül olyan, a klímaváltozáshoz jobban alkalmazkodók veszik át, mint például a széles erdősávokkal tagolt szántók vagy egyéb agrárerdészeti megoldások. A nagy, összefüggő szántóföldi táblák egy részén újra megjelenik az agrárerdészet. Az erdősávokkal tagolt területek több szempontból is előnyösek: csökkentik a széleróziót, növelik a levegő páratartalmát, továbbá akár a növényvédelem hatékonyságát is javíthatják.
Bár egy ilyen szerkezet esetében a szántóföldi növények hozama alacsonyabb lehet, például a fakitermelésből származó bevétel ezt részben ellensúlyozhatja. Ehhez azonban elengedhetetlen az új technológiák megismerése, és az is tény, hogy egy ilyen rendszer több munkát igényel. Ha azonban a klímaváltozás és a piaci viszonyok miatt a jelenlegi modellek fenntarthatatlanná válnak, akkor előbb-utóbb nem lesz más lehetőség, mint az alkalmazkodás. A kukorica esetében az átalakulási folyamat már most is megfigyelhető. A termőterülete az elmúlt években elkezdett csökkenni: míg korábban meghaladta az 1,2 millió hektárt, ma már egymillió hektár alatt van. A kukorica termesztési zónái átalakulóban vannak.
Elmaradások és előrelépések az agrár-felsőoktatásban
– Ön szerint mennyire halad a korral a hazai agrár-felsőoktatás, mennyire korszerű az átadott tudás?
– A hazai agrár-felsőoktatás korszerűségét illetően vegyes kép rajzolódik ki. Egyrészt nem lehet elhallgatni, hogy a tankönyvek és az oktatott tudásanyag sok esetben alig változott az elmúlt tíz-húsz évben, és a kikerülő hallgatók a gyakorlati életben gyakran azt tapasztalják, hogy a tanult ismeretek egy része nem közvetlenül alkalmazható a mai mezőgazdasági környezetben.
Ugyanakkor pozitív változások is elindultak, különösen a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) létrejöttével. Az intézmény jelentős forrásokat és infrastruktúrát biztosít ahhoz, hogy a legújabb gépi technológiák, fenntartható megoldások és a digitális alkalmazások elérhetővé váljanak az oktatásban. Az ilyen fejlesztések azonban időigényesek, és hosszabb folyamat, mire ezek teljes mértékben beépülnek a gyakorlati képzésbe, és széles körben elterjednek.
Ráadásul az agrár-felsőoktatás egyik kihívása, hogy a friss diplomások jellemzően nem rögtön kerülnek vezetői, döntéshozói szerepbe a mezőgazdasági ágazatban. Ebből az következik, hogy a korszerűbb ismeretek kezdetben nem feltétlenül jelennek meg a gazdaságok mindennapi gyakorlatában. Ahhoz, hogy az oktatás valóban lépést tartson az iparági fejlődéssel, folyamatos párbeszédre van szükség az egyetemek és a termelők, vállalkozások között, valamint arra, hogy az új technológiák gyakorlati alkalmazása minél nagyobb szerepet kapjon a képzésben.
Fotók: Horizont Média/Kohout Zoltán
