fbpx

Agrárolló: nem jó, de sokkal jobb a helyzet a tavalyinál

Írta: Gönczi Krisztina - 2024 november 26.

Az agrárolló szerint megalapozott volt a bizakodó termelői hangulat, ugyanakkor még mindig nincs nyerő pozícióban az agrárium, ami féken tartotta a nagyobb beruházásokat.

műtrágya kézben
A nitrogéntermékek kifejezetten olcsóbbá váltak (Forrás: AI)

Az AKI legfrissebb jelentése szerint az inputok közül a műtrágyák átlagos ára lényegesen, csaknem 30%-kal csökkent 2024 első három negyedévében az egy évvel korábbihoz mérten. (Lásd még: Olcsónak éreztük a nitrogént, bevásároltunk belőle.) A növényvédő szerek 11,6%-kal, a vetőmagok 4,3%-kal váltak olcsóbbá. Köszönhetően az alacsony gabonaáraknak, a takarmányok is 20,9%-kal kerültek kevesebbe a szeptember végéig tartó időszakban. Egyedül az állatgyógyászati szerek drágultak 8,1%-kal.

Olcsóbbá váltak viszont a termelők által előállított termékek is. A növényi termékek ára 14,1%-kal, az élő állatok és állati termékeké pedig 9,3%-kal csökkent 2024 első három negyedévében az egy évvel korábbihoz mérten. A legnagyobb mértékben – közel negyedével – a gabonafélék ára esett. A növényi termékek körében egyedül a gyümölcsök ára nőtt, 13,8%-kal.

Mindent egybevetve a mezőgazdasági termelői árak 12,3%-kal voltak alacsonyabbak 2024 első három negyedévében, mint 2023 azonos időszakában. A termelés inputanyagai viszont csak 9%-kal váltak olcsóbbá. Tehát az agrárolló – a termelői árak változása a termelési költségek változásához mérten – még mindig nincs egyensúlyban, de sokat javult a tavalyi évhez képest (lásd az ábrán).

agrárolló
Az agrárolló sokat javult idén (forrás: KSH)