Regeneratív mezőgazdaság 15. rész

Minden erózió az első esőcseppel kezdődik

Állok a közúti lezárás előtt, és várom, hogy a rakodógép felkaparja az aszfaltról a sarat, amely beterítette a 2 × 2 sávos utat. A sár az út mellett elhelyezkedő lankás szántóföldről ömlött le, a legutóbbi eső hatására.

Idén júniusig immár harmadik alkalommal ömlöttek le sárlavinák erről a földről, hol több, hol kevesebb földet ragadva magukkal, feltöltve az árkokat, beszennyezve a környezetet a földekről elfolyó tartamhatású gyomirtószer-maradványokkal, és magukkal hordva a költséges műtrágyát is. Ez nyilván anyagi kárt okoz a termelőnek, de mivel minden évben hagyja, hogy a felszántott domboldalról lemossa a földet az eső, valószínűleg nem lényeges számára a mezőgazdasági termelés gazdasági eredménye.

Mivelhogy a rendeletek ellenére semmiféle szankció sem érintette, ezért minden évben felszántotta eddig ezt a 12% feletti domboldalt is, ahogy tette a legtöbb termelő is. Miért kiemelkedően fontos ez a kérdés számunkra, miközben az eróziógyártó termelők és a mezőgazdasági szabályzók számára nem okoz problémát?

Károk – világszinten

A termőtalaj természetes keletkezése nagyon lassú folyamat, jelenlegi talajaink kora a széntartalom vizsgálata alapján 2000–6000 év közöttire tehető. A talajpusztulás és következményeként az élelmiszer-ellátás összeomlása minden nagy történelmi civilizáció eltűnésében jelentős szerepet játszott, ennek ellenére világszerte a becsült talajeróziónak 82%-a ma is emberi eredetű.

A GLASOD és az ISRIC szerint a világ 12,4 milliárd hektár összes szárazföldi területéből 2 milliárd hektár pusztult le valamilyen mértékben, amelyből a vízerózió 1,1 milliárd hektárt, a defláció 550 millió hektárt érint. Évente 22 milliárd tonna termőtalaj távozik a vízerózió hatására az óceánokba, ami megfelel 5–7 millió hektár szántóterület elvesztésének. A hordalék zöme a szántóföldekről származik és 7–10%-kal csökkenti a termésmennyiséget a dombvidéki területeken.

A talajerózió által okozott anyagi kár nehezen becsülhető, de a feljegyzésekben csak az USA kormányának 30–44 milliárd dollár között összegbe kerülnek az eróziós károk évente, azonban igen sokat olvashatunk arról is, hogy ez a kár jelentősen alulbecsült. A Föld egészén okozott gazdasági kárt 400 milliárd dollárra teszik, egy olyan alulbecslő modell alapján, amelyben jó néhány káresemény nincs számszerűsítve, mint amit a közművekben, közutakban, épületekben, járművekben okoznak a beszivárgásra alkalmatlan földekről leömlő villámárvizek.

Az Európai Unióban 12 millió hektárt érint az erózió a becslések szerint, de éves szinten nagyjából 1,25 milliárd euró értékű termés megy kárba talajerózió miatt, állapította meg az unió Közös Kutatóközpontjának (Joint Research Centre, JRC) tanulmánya.

Hazai nagyságrendek

Magyarországi vizsgálatok szerint a vízerózió valamilyen fokozata mintegy 3 millió hektárt érint, a defláció 1,8 millió hektáron okoz károkat. A szlovák adatok szerint a 12–17% lejtésű szántóknak 75–77%-án pusztítja az erózió a termőtalajt – ez a magyar viszonyokra is iránymutató lehet. A károk becslésénél nem minden káresemény és összetevő jelenik meg, mint például a művelt földekről eredő sárlavinák okozta lakossági károk, az elárasztott pincék, kertek, utak sem jelennek meg a mérlegben. Ha összeadjuk az éves káreseményeket, olyan sokmilliárdos káreseménylista jelenik meg, amelynek jelentős részét meg lehetne akadályozni.

Eróziós szabványok

Az eróziót befolyásoló tényezők kutatása már 1914-ben elkezdődött az USA-ban, és az Egyetemes Talajvesztési Egyenlet (USLE) 1958-ban született, az USDA kutatóállomásain végzett eróziós tartamkísérletek eredményeként. Ez az első, egyúttal a legtöbb országban használt, talajvesztést becslő egyenletet már 1962 óta alkalmazták Magyarországon, és erre épül az 1998-ban elkészült 20133:1998 magyar eróziós szabvány is. Az USLE számos modellel lett továbbfejlesztve és kalibrálva azóta, de a modellek egyike sem foglalkozik a közvetett károkkal, amelyeket a földekről elfolyó víz és sár okoz mindenki számára.

A szabványban megjelenik a megengedhető erózió fogalma, amely azt a talajvesztés-mennyiséget jelenti, amely lehetővé teszi az új talajképződést, és nem csökkenti a talaj termékenységét. Az ASAE által elfogadott 11 t/ha veszteséggel 12,5–15 cm talaj lemosódását engedélyezi évszázadonként, ami elképesztő mennyiségű talajvesztést jelent, egy, a hivatalos álláspont szerint nem megújítható erőforrás esetén. Ez mindössze évente 1-2 mm közötti talajveszteséget jelent, amely szinte észrevehetetlen rövid távon, a termékenység csökkenéséből származó veszteség azonban már észlelhető.

A megengedhető erózió fogalma ellenére nincs tudományos bizonyíték arra, hogy az erózió által okozott termékenységcsökkentést meg lehetne állítani és fordítani folyamatos művelés alatt. Ezért minden olyan növénytermesztési technológia, amely talajműveléssel jár, hozzájárul az eróziós és deflációs események bekövetkeztéhez. A talajvesztés mértéke csökken a művelési intenzitás csökkenésével, de a legkisebb intenzitású, minimum művelés melletti talajpusztulás is jóval több, mint amennyi talaj természetes úton képes volna keletkezni. Emiatt McCormack és Larson már 1981-ben meghozta a konklúziót: mezőgazdasági termelés esetén nincsenek alternatívák az eróziós talajvesztés megakadályozására.

Tényleg nincs remény?

A mezőgazdaságban jelentkező erózió hatékonyan csökkenthető és megakadályozható a regeneratív no-till alkalmazásával, ehhez azonban végre el kell mozdulnia a magyar szakemberek talajműveléssel kapcsolatban alkotott szemléletének a sok évtizedes status quóról, amely jól láthatóan csak folyamatos talajpusztuláshoz vezetett. A szántáshoz képest jelentősen csökkenhet az eróziós potenciál a forgatás nélküli talajművelésre áttéréssel, ahogy a szentgyörgyvári tartamkísérlet mérései is igazolják.

A forgatás nélküli talajműveléssel azonban még mindig nem védi semmi a talajfelszínt a csapó eső hatásától, nem fogják össze a talaj szerkezetét a gyökerek, és a talajművelési intenzitás nem teszi lehetővé a talaj épülését, a humusztartalom gyarapítását sem. A minimum művelés egy árnyalattal kisebb veszteséget jelent, de a felszín védelme hiányában nem akadályozható meg a talajvesztés, amely elérheti nagy esőknél a szántás talajvesztési mértékét is. Az eltávozó csapadék a talajba sem szivárog be, azaz hiába a milliméterekben kifejezhetően elégséges éves csapadék, ha a leeső csapadék 30–70%-a beszivárgás helyett eltávozik a domboldalakról.

Felszíni takarás hiányában a csepperózió aggregátumpusztító hatása a legintenzívebb újraosztályozó folyamat. Már kis mennyiségű, intenzív csapadék is a magas szervesanyag- és humusztartalmú talajrészecskéket szállítja magával, és nem egy esetben örökre eltávozik ez az értékes szervesszén-tartalom a földről a vízfolyásokkal. Meglepő módon a kiülepedő hordalék szervesszén-tartalma nem tér el számottevően a kiinduló területek szervesszén-tartalmától, azaz nem dúsul fel a lerakódó hordalékban. Ehelyett az értékes szerves szén vagy az elfolyó vízzel távozik a szántóföldről, vagy oxidálódik, azaz a légkörbe távozik. Emiatt a talajműveléssel okozott, alapvetően oxidációs szénvesztéshez még az eróziós eseményekből származó szénvesztés is hozzájárul, annak ellenére, hogy a magyar talajok humusztartalma már így is felére-harmadára csökkent a kiinduló állapotnak.

Miért kell minden évben tehetetlenül néznünk, ahogy a valaha volt termékeny talajaink még tovább romlanak?

Az elmúlt év során számos nagy hírverésű talajközpontú eseményen vehettek részt a termelők, és telítődött a Youtube is a talajszelvényekben álló talajtani szakértők bölcs javaslataival a mezőgazdasági talajvédelemmel kapcsolatban. A „jó szántás” groteszk fogalmától a forgatás nélküli művelésig, a szántás betiltásától a no-till kötelezővé tételéig a jó tanácsok széles skáláján zavarodhattak össze a termelők, hogy mit is tegyenek az erózióvédelem érdekében, de ahogy észrevehette mindenki, a többség a legegyszerűbb megoldást választotta: ősszel és télen felszántottak minden földet, a sípályáktól a rizsföldekig, a legkisebb erőfeszítést sem mutatva a talajvédelmi célok megvalósítása érdekében.

A talajvédelem üres szlogenei mögött máig nem áll gyakorlat, és nem állnak hiteles információk sem, amely adósságot a szakembereknek végre pótolniuk kellene. Az elmúlt években eurómilliókat kutattak el a magyar egyetemek és kutatóintézetek talajvédelmi célok megvalósítása érdekében. Nem egy ilyen kutatási helyszínen készítettem eróziós fotógyűjteményem legcsúnyább példáit, mert egyetlen kutatási területen nem láttam valódi talajvédelmet megvalósítani. Most Európa valaha volt legnagyobb pénzügyi keretéből indulnak talajvédelmi célú kutatások, számos intézet bevonásával, de az eddigi információk alapján a magyar kutatók olyan programokkal igyekeznek felélni a talajvédelmi célú kutatásra szánt milliárdokat, mint öntözött batátatermesztés a Homokhátságon vagy baktériumkészítmények használata Tokaj-Hegyalján.

Ilyen elképesztően színvonaltalan „tudományos” tevékenység hogyan engedhető meg a talajvédelem szellemében, mikor évente sokmilliárdos károkat okoz a megelőzhető erózió? Nem lehet talajvédelemről beszélni, ha a talaj felszínét nem takarják 365 napon keresztül vagy elpusztult növények maradványai, a mulcs vagy élő növények. Nem lehet talajvédelemről beszélni, amíg egy napig is védtelenül áll a talajfelszín. Nem lehet talajvédelemről beszélni, amíg a talaj felszínét képes megbontani a csapadék vagy szél.

A talajvédelem tízparancsolata szellemében

Nem lehet regeneratív mezőgazdaságról sem beszélni addig, amíg nem teljesülnek azok a fontos alapelvek, mint a talaj páncélja, a mulcstakaró és a folyamatosan jelenlevő növényi állomány a földterületen, amelyet csak a no-till termesztéstechnológiára épülő, talajmegújító mezőgazdaság képes biztosítani az egynyári növénytermesztésben.

A cikkhez tartozó fotókat egy minimum művelésű, 12–17% lejtővel rendelkező földterületen készítettem. A földhasználó mindent megtett a talajvédelemért, amire a tudása szerint képes volt, és évente mindössze egyetlen menet sekély, 10–15 cm mélységű talajművelést végzett rövidtárcsával, közvetlenül a vetés előtt. Művelésével igyekezett a szintvonalakat követni, ahogy a vetéssel is, ahogy a szakértők javasolják. 2022 telén még takarónövény védte a talajt a kukorica vetése előtt, nem is láttunk a területen számottevő eróziót 2023-ban.

2023 telén azonban már semmilyen növény nem védte a talajt a kukorica silózása után. Ennek következtében a szénegyensúly felborult, élő gyökerek sem stabilizálták a talajt, a talaj elvesztette a szerkezetét. Az eredmény így 2024 tavaszán már ugyanaz lett, mint a másik földön, ahol megszántották a kukorica előtt a földet, és lejtőirányban vetették a kukoricát. Nem is lehetett volna más, mert a talajvédelem alapszabályai nem érvényesültek. A talajvédelem tízparancsolatában Stefanovics Pál a mezőgazdaság számára összefoglalta a legfontosabb irányelveket, amelyek örök mondanivalója követendő volna minden termelő számára.

Hiszen ne feledjük, a talajon nem csak állunk, de élünk is! Amíg azonban talajművelés zajlik egy földön, nem beszélhetünk talajvédelemről. Amíg egy termelő nem termel no-till technológiával, nem hívhatja magát regeneratív termelőnek sem, mert a hat talajmegújító alapelv közül legalább 3 nem jelenik meg a rendszerében. A talaj védelme nem megvalósítható talajműveléssel. A jövőre nézve már csak két kérdés merül fel bennem. Ki fogja felvállalni a talajvédelem alapjául szolgáló no-till támogatását a mezőgazdaságban, és ki fogja betartatni a rendeleteket, hogy legyen hol termelnie az unokánknak is?

SZERZŐ: KÖKÉNY ATTILA