fbpx

ERŐSÍTSE GAZDASÁGÁT PIONEER REPCEHIBRIDEKKEL!

Írta: - 2024 július 05. -Hirdetés

Cégünk, a Corteva Agriscience a kukorica és a napraforgó mellett nagy hangsúlyt fektet az őszi káposztarepce nemesítésére is. Ennek során kifejlesztettük az őszi káposztarepcék legújabb generációját (Next Generation), kifejezetten azzal a céllal, hogy ezek a hibridek a szélsőséges körülmények között is megállják a helyüket.

Az ide tartozó hibridek mindegyikéről – így jelen esetben a PT314 és a PT315 Pioneer® hibridekről – elmondható a következő tulajdonságegyüttes:

  1. Kiugró termésszint a kiváló pergésellenállás révén, ami az új HMX (HarvestMax) génnek köszönhető. Ez a gén egy magasfokú kipergés-ellenállóságot biztosít, emiatt nagymértékben lecsökken az érés során felnyíló becők száma.
  2. Erőteljes vigor, emellett gyors őszi fejlődés és tavasszal korai újraindulás.
  3. A termés olajtartalma kiváló.
  4. Nagyon jó kórtani tulajdonságok.

Milyen adatokkal igazolható a fenti állítás, miszerint ezek a hibridek szélsőséges körülmények között is az átlagosnál jobban megállják helyüket? Ha visszaemlékszünk, 2021 őszétől 2022 júniusáig az ország nagy része nem bővelkedett csapadékban, a megszokottnál kevesebb csapadék hullott ebben az időszakban. A száraz, viszontagságos körülmények ellenére a PT314 és a PT315 Pioneer® repcehibridek kimagaslottak a saját fejlesztői kísérleteinkben.

A következő évben, a 2022-2023-as termesztési szezonban már sokat javult a csapadékellátottság, sőt, az őszi vetést már hátráltatta is a sok eső. Majd 2023 tavaszán számottevő hőingást tapasztalhattunk. Április elején a levegő hőmérséklete elérte a 20 °C fokot, majd lehűlés következett. Ezután egy hirtelen felmelegedéssel csapadék is jött, ezzel párhuzamosan a kifejlődött, sűrű növényállományban a május közepi tartós levélnedvesség miatt a kórokozók is gyorsan szaporodtak. Ilyen körülmények között is igazolódott a PT314 és a PT315 hibridjeinkről, hogy jól termeszthetőek a hazai viszonyok között, ugyanis a gazdálkodók által kivitelezett üzemi kísérleteinkben kiválóan vizsgáztak.

Próbálja ki Ön is saját területén, és győződjön meg a korai tenyészidejű PT314 és a középkésői tenyészidejű PT315 Pioneer® hibridek kiváló tulajdonságairól!

SÓLYOM JÁNOS
vetőmag-termékmenedzser, Corteva Agriscience

Kapcsolódó cikkünk: A repce tavaszi gyomirtása megoldás a tápanyag és a csapadék megtartására!