Gyors tempóban terjed a második generációs, azaz a hulladékolajokra és -zsírokra támaszkodó dízelgyártási technológia. A váltás mégsem egyszerű, és a mennyiségi korlátokkal is bajunk lesz.
Technikailag rendben lévő megoldás
A belátható jövőben nincs valódi alternatívája a belső égésű motornak a nagy teljesítményű mezőgazdasági gépekben. (Lásd: Mi hajtsa a traktort? Motorfejlesztési trendek). Az eddigi megoldások többsége a gyártási költségekre, a fogyasztásra, a gép tömegére és tartósságára is negatív hatással volt.
Nem így a használt növényi olajok (például sütőolajok) és zsírok alkalmazása, amihez nem kell technológiai módosításokat eszközölni a mezőgépeken, tehergépkocsikon, és alkalmazásuk még a szervizintervallumokat sem befolyásolja. Bármilyen százalékban keverhetők a hagyományos dízel üzemanyaggal, akár teljes egészében képesek helyettesíteni egymást. A Stage V besorolású mezőgazdasági gépekben tesztelve nem találtak észrevehető különbséget azok teljesítményében, élettartamában, az alkatrészek kopásában. Ezen hidrogénezett növényi olajok (HVO-k) egy kémiai módosítás révén akár biokerozinként is felhasználhatók.
Mivel a HVO-k gyártása hulladékból valósul meg, alkalmazásuk nincs hatással az élelmiszertermelésre, ami a legfőbb érv volt a repce felhasználása ellen, amikor az EU a megújuló energiákra vonatkozó előírás- és támogatásrendszerét kidolgozta.
Az USA már váltott
Tekintve, hogy a rendelkezésre álló termőföld mennyisége szűkül, a hulladéktermelés pedig az emberek számával együtt nő, az USA-ban is új irányt vett a biodízelgyártás. A HVO-k aránya rakétagyorsasággal nő. 10 évvel ezelőtt még szinte nem létezett ez a technológia, tavaly viszont már az újgenerációs biodízelek a legyártott bioüzemanyag-mennyiség csaknem kétharmadát adták. Eközben az elsőgenerációs biodízel-alapanyagokból egyre kevesebb tankolnivaló készül.
Az EU is fordul – a németek csak lassan
A németországi Olaj- és Fehérjenövény Szövetség (UFOP) arra számít, hogy Európában is hasonló lesz az átállás az elsőről a második generációs biodízel-alapanyagokra. Jól mutatja ezt, hogy repcefeldolgozó gyárakba már senki nem invesztál. Ezzel szemben a nagy olajtársaságok HVO-gyárakat létesítenek, elsősorban Olaszországban, Franciaországban és Hollandiában.
Németország az EU legnagyobb biodízelgyártója és -felhasználója, gyárai a repce feldolgozására specializálódtak. Egy ekkora rendszer nagy tehetetlenséggel mozdítható új irányba. Ehelyett az ásványiolaj-finomítók tevékenysége bővült a hulladékolajok és -zsírok feldolgozásával, mióta az ÜHG-kibocsátás csökkentése szempontjából ezek az újgenerációs alapanyagok előnyt élveznek az elszámoláskor.
A pénz nagy úr, de fizikai korlátai is vannak a HVO-k diadalmenetének. Az UFOP szerint tisztán hulladékól lehetetlen megoldani a gépjárműpark üzemeltetését. Amíg nincs egy sokkal hatékonyabb erőforrás, a repcére szükség lesz. Bár nem a korábbi mennyiségben. Lásd még a témában elemzésünket: A repce esélyei magyar földön: most és 2030 után.
