fbpx

Befagyott a mezőgéppiac

Írta: Szerkesztőség - 2024 március 23.

Tavaly a második negyedévtől drasztikusan visszaestek a mezőgépeladások, 30-40 százalékos darabszámcsökkenést realizáltak a kereskedők. A birtokkoncentrációt jelzi, hogy a legnagyobb traktorokból még ebben a bizonytalan gazdasági helyzetben is 7 százalékkal nőtt az eladott mennyiség.

talaj
A legnagyobb traktorokra továbbra is van kereslet (fotó: Horizont Média)

Csak az első negyedév volt jó

A magyarországi mezőgazdasági géppiacon erős felfelé ívelés volt tapasztalható 2023. év elejéig, amit erősen fűtött a precíziós gazdálkodásra történő átállást segítő pályázat. Az első negyedévben még kimagasló forgalmat sikerült elérni mind a mezőgazdasági gépek, mind a pótalkatrészek piacán, a második negyedévtől azonban bekövetkezett a máig is tartó visszaesés. A gabonapiaci helyzet óvatosabbá tette, kivárásra kényszerítette a gazdákat – állapítja meg az AKI statisztikai jelentésében.

Hozzátesszük: a precíziós pályázattal a mezőgépet vásárlók a fenntartási kötelezettség öt évére szaktanácsadás igénybevételére is elkötelezték magukat, amit jellemzően a gépkereskedő által nyújtott szolgáltatás keretében vesznek igénybe, nem kevés összegért.

Drasztikus csökkenés a darabszámban

2023 egészében a gépeladások a forgalmazott értéket tekintve is 25 százalékkal csökkentek, amit csak kis mértékben kompenzált az alkatrészvásárlás 6 százalékkal nagyobb forgalma. Az eladottgépek számáttekintve pedig sokkal súlyosabb a visszaesés. A kereskedők számára a legnagyobb bevétel a traktorok eladásából származik, ezekből 42 százalékkal kevesebbet tudtak értékesíteni, mint 2022-ben.

Nagyon erős volt a visszaesés a vetőgépek terén is, szemenként vetőkből 41 százalékkal kevesebb fogyott. A talajművelők körében az átlagos csökkenés 30 százalékos volt, de például ekékből fele annyit vásároltak a gazdálkodók, mint egy évvel korábban, és ezzel párhuzamosan a lazítók forgalmazott mennyisége is közel 40 százalékkal esett. A permetezőgépek 23 és a kombájnok 26 százalékos darabszámcsökkenése is drasztikusnak mondható.

eladott mezőgépek száma

Koncentráció

A birtokkoncentrációs folyamatot jelzi, hogy míg a 260 LE alatti traktorkategóriában jelentősen visszaesett a kereslet, addig a 261–320, illetve a 320 LE feletti traktorok értékesítése 2, illetve 7 százalékkal nőtt. Koncentrálódik a mezőgép-forgalmazás is: az értékesítések 73 százalékát 10 forgalmazó bonyolította le, közülük a három legnagyobb kereskedő kezében összpontosult az összes magyarországi mezőgépeladás 57 százaléka. 2023-ban az első három legnagyobb vállalkozás piaci részesedése 2 százalékponttal nőtt tovább.

Kapcsolódó írásunk: Nincs pénz: egymást érik a mezőgépek a kereskedők udvarán.