fbpx

Új helyre költözött a KITE Zrt. aszódi alközpontja

Írta: Sajtóközlemény - 2023 december 07.

Öt évvel ezelőtt nyitotta meg jelenlegi telephelyét a KITE Zrt. Aszódon, amely mára – a folyamatos növekedésnek és a partnerkör bővülésének köszönhetően – kinőtte méreteit. Ezért az alközpont a korábbinál lényegesen nagyobb telephelyre költözött.

2018-ban a KITE Zrt. a 20. alközpontjaként nyitotta meg aszódi telephelyét a Céhmester utca 9. szám alatt. A folyamatosan fokozódó fogyasztói igény hívta életre a telephely bővítését abból a célból, hogy az alközpont a lehető legszélesebb áruválasztékkal, inputanyag-ellátással és a megszokott minőségben tudja kiszolgálni ügyfeleit. 2023. november 29-től ezért új helyszínen, a Pesti út 28. szám alatt várja partnereit. Az új telephely a 3-as főútról könnyen megközelíthető.

Az új alközpont raktárépületeinek területe az eddigi duplájára nőtt, az összes telekterület pedig 11 ezer négyzetmétert ölel fel. A tágas épületkomplexum magában foglal két irodaépületet, két raktárhelyiséget és egy fóliasátort. Az aszódi alközpont így az év végétől nagyobb árukészlettel, a megszokott színvonalon folytatja a partnerek agronómiai és műszaki (alkatrész, szerviz) árukkal való kiszolgálását.