fbpx

Hol és hogy valósul meg az agráriumban a fenntarthatóság?

Írta: Barna Ferenc - 2023 október 27.

A mai kor egyik legnehezebb témaköre a környezeti fenntarthatóság; közösségi szinten sokan foglalkoznak a megvalósíthatóságával, és egyénileg is sokat lehet tenni ennek érdekében – mondta Feldman Zsolt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Múzeumba zárt jövő? Fenntarthatóság: álom és valóság címmel rendezett konferencián.

Feldman Zsolt
Az unión belül a mezőgazdaságban többnyire fenntartható a gazdálkodás (fotó: AM)

Az uniós gazdáktól szigorú szabályok betartását követeljük

Az államtitkár a Magyar Nemzeti Múzeumban tartott eseményen az akadémikus levegőkémikus, összeomlás-kutató, és ökológus előadók előtt tartott beszédében az Európai Uniót nevezte meg a zöld átmenet iránt legelkötelezettebb országközösségként, amely azonban csak saját magára tud érdemben szabályt alkotni, a világ többi részére csupán megállapodások létrehozásával próbál hatni.

Amíg az unión belül például a mezőgazdaságban fenntartható a gazdálkodás, addig a világ más részein nem tetten érhető ez a fajta felelősségvállalás. Ez a kettősség leginkább a mezőgazdaságban csapódik le. Az uniós gazdáktól szigorú szabályokat követelünk a természeti erőforrások védelme érdekében, miközben harmadik országok számára nem támasztunk ilyen nehéz termelési feltételeket, a globálissá vált kereskedelem révén pedig a legtávolabbi földrészekről is érkezik nem fenntartható módon előállított mezőgazdasági termény – mondta Feldman Zsolt.

Feszítő ellentmondások érhetőek tetten az európai mezőgazdaság szabályozásában

Megkerülhetetlen a gazdálkodók pozitív hozzáállása például a talajvédelemhez és a biodiverzitás biztosításához. Feszítő ellentmondásként értékelte az államtitkár az európai mezőgazdaság szabályozását, amelyekről a tudomány eszközeit felhasználva kell döntéseket hozni.

Néhány példával ezt alátámasztva elmondta: az intenzív állattartáshoz képest többszöröse a környezeti lábnyoma a magasabb állatjóléti sztenderdeket jelentő szabad tartásnak, a forgatás nélküli talajművelés uniós részről elvárt ösztönzése pedig igen nehéz a szintén elvárt növényvédőszer korlátozás mellett az agro-ökológiai programban, hiszen így rendkívül nehéz a gyomosodást kezelni.

A mezőgazdaság szerepvállalása a fenntarthatóságban megkerülhetetlen

Ugyanakkor az agráriumot gyakran éri támadás, sokszor alaptalanul, hiszen az uniós előírások egyre több elvárást támasztanak a gazdálkodók felé, amelyek a jövedelmezőség csökkenése miatt sokszor eddigi megélhetésüket teszik a valóságban kockára. Ezért fontos az európai agrártámogatások kompenzációs szerepe. 2023-ban teljesen megújult az agrártámogatási rendszer feltételrendszere, környezeti szempontból sokkal szigorúbb lett. Itthon az egyensúly került előtérbe a környezeti fenntarthatóság és aközött, hogy a gazdálkodók végre is tudják hajtani az előírásokat.

Magyarországnak a KAP Stratégiai tervben olyan vállalásokat kellett tennie a támogatásokért cserébe, hogy 2027-ig termőföldjeinek 30 százalékán, körülbelül 1,6 millió hektáron talajjavító és talajvédelmi beavatkozásokat végeznek a gazdálkodók. Magyarország vállalta, hogy a levegőminőség javítását szolgáló gazdálkodási gyakorlatokat 715 ezer hektáron, termőföldjei 13,5 százalékán alkalmazza, emellett közel 1,2 millió hektáron fenntartható tápanyaggazdálkodás megvalósítását vállalta a természetesen gazdálkodók tevékenysége révén – sorolta Feldman Zsolt előadásában.

Forrás: AM Sajtóiroda