fbpx

Gabonafelvásárlás: lesz hozzá egy olcsó hitel!

Írta: Gönczi Krisztina - 2023 augusztus 25.

Készül egy sokkal kedvezőbb Agrár Széchenyi Kártya konstrukció, ami vélhetően felgyorsítja a gabonafelvásárlást is. Épp a napraforgó aratása előtti utolsó pillanatban.

gabona pótkocsi
Nincs több kifogás, lesz forrás a nyomott áron elérhető gabona felvásárlására (forrás: Axiál Kft./Szűcs Zoltán)

A jelenleg elérhető Agrár Széchenyi Kártya konstrukció mindössze 4 százalékos kamattámogatást biztosít, ami nagyon csekély a magas kamatokhoz mérten. Hallani, hogy a gabonafelvásárlástól is azért zárkóznak el a korábban nyitott nagygazdaságok, mert a vásárlást és tárolást nekik is hitelből kellene finanszírozniuk, amit nem engedhetnek meg maguknak.

Tekintettel az agrárium nemzetgazdasági szerepére, a kormány egy többlettámogatott Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitelt dolgozott ki – írta meg az Index. A „többlettámogatott” folyószámlahitel rendkívül kedvező, 5 százalékos kamatot tesz elérhetővé az agrár mikro-, kis- és középvállalkozások számára. A középvállalkozás mérete: 250 főnél kevesebb alkalmazott és az éves nettó árbevétel kevesebb, mint 50 millió euró (illetve a mérlegfőösszeg kevesebb, mint 43 millió euró).

A hitel összege maximum 100 millió forint lehet a rendelet hatályba lépésétől számított 9 hónapon belül megkötött hitelszerződésekre. Ez nagyjából 2000 tonna árpa/búza felvásárlását teszi lehetővé, ha az tisztán hitelből történik.

Ez a cikk is érdekelheti a témában: Készül a nagy pofon a búzapiacon.