fbpx

Három hete drágul a tankolás – Hol a vége?

Írta: Gönczi Krisztina - 2023 augusztus 03.

Könnyen beindítja az ember készletezési ösztönét, amikor hirtelen nagyon erősen emelkedik valaminek az ára. Csak óvatosan azokkal kannákkal és IBC tartályokkal!

traktor tankolás
A hétvégi munka már biztosan drágább lesz (fotó: Horizont Média)

Eddig fölfelé ment a trend

Július 21-én még csökkent két forinttal a gázolaj ára, majd gyorsulva növekedett: 5, 12, 15 és most péntektől újabb 15 forinttal drágul a kutakon. Ez három hét leforgása alatt 45 forintos emelkedés (+8,8%). A benzin kevésbé tudott drágulni. Ugyanebben az időintervallumban 9, 13, 12 és most péntektől újabb 5 forintos áremelkedés várható. Ez összeségében 39 forintos drágulás 3 hét alatt (+7,2%).

Az USA meggyengülése utat nyitott az áresésnek

A nemzetközi tőzsdéken a nyersolaj ára ez idő alatt 3,7 százalékot drágult. Most éppen egy kisebb hullámvölgyet követően – amit az USA hitelminősítésének lejjebb sorolása váltott ki –teszteli a piac a visszakapaszkodás esélyeit. Az USA kőolaj-készletei ugyanis valójában nagyon szűkösek. Most minden azon múlik, hogy a világ nagy gazdaságai gyenge vagy javuló növekedési kilátásokat mutatnak-e. Az elemzők egyelőre szkeptikusak a növekedést illetően, sőt, a 6 százalékos áresést sem tartják kizártnak. Egyszóval csak óvatosan azokkal kannákkal és IBC tartályokkal!