A tavaszi árpa után a napraforgó hozza a következő pluszt

Írta: Gönczi Krisztina - 2023 július 26.

Az unió legfrissebb termésbecslése szerint a legtöbb növény vagy átlagos, vagy az ötéves átlagot kissé meghaladó hozamokkal kecsegtet idén. Az előrejelzések azonban romló tendenciát mutatnak a tenyészidőszak előrehaladtával. Ez számunkra jót jelenthet.

Megbecsült sörárpa

Az eddig betakarított termények közül erősen lefelé kellett módosítani a tavaszi árpa hozameredményein, mivel Európa egyes részein (így Romániában is) súlyosan érintette a szárazra forduló időjárás. Az ötéves átlagtól már 14 százalékkal marad el az átlagtermése, nem csoda, ha ezért a kalászosért most jól fizetnek. Kevesebb lett durumbúzából is, és már a napraforgó hozamvárakozásai is az ötéves átlag alatt vannak. Ennek alapvető oka, hogy Romániában, az EU top-termelőjénél nem a legjobb formájukat mutatják az állományok.

Jó értékesítési kilátások napraforgóból

A jelenlegi hőhullám elsősorban az Ibériai-félszigetet érinti, de Észak-Olaszországban is megérzik, és hallhattunk a görög szigeteken tomboló tüzekről is. A légköri aszály a napraforgó és a kukorica terméskilátásait erősen rontja. A búza most folyó betakarítását pedig sokfelé esők nehezítik, mennyiségi és minőségi károkat okozva a termésben. Ez a helyzet Bulgária nyugati részén, Románia, Szlovénia, Horvátország és Magyarország nagy területein.

Magyarországot tekintve idén minden terményből az ötéves átlag feletti mennyiséggel számolnak az elemzők, ebben persze benne van a tavalyi, Európa legrosszabb eredményeit hozó szezon is. Ahogy tavaszi árpából, úgy napraforgóból is az uniós trenddel ellentétesen alakulnak a hozamaink, azaz növekednek. A jelek szerint ez a termény némi profitot is hozhat (amit a repcével kapcsolatban, sajnos, nem mindenki mondhat el). A napraforgó piacán az is biztató, hogy Ukrajnának jóval kevesebb eladható termése lesz idén. (Lásd: Napraforgó: Ukrajna és az EU fej fej mellett?)

Most a becsült átlaghozamok így alakulnak hektáronként:

  • repcéből 3,25 t/ha (+13% vs 5 éves átlag)
  • búzából 5,6 t/ha (+7%)
  • durumból 4,7 t/ha (+4%)
  • tavaszi árpából 4,5 t/ha (+10%)
  • őszi árpából 5,7 t/ha (+3%)
  • tritikáléból 4,3 t/ha (+10%)
  • napraforgóból 3 t/ha (+13%)
  • szójából 3 t/ha (+14%)
  • szemeskukoricából 7,7 t/ha (+10%)
  • cukorrépából 62,6 t/ha (+9%)

▼Hirdetés

▼Hirdetés

Mezőhír
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.