fbpx

Agrárkamara: van itt, kérem, tárolóhely is, gabona is!

Írta: Szerkesztőség - 2023 május 19.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közreműködésével májusban felmérték a termelői tárolókapacitásokat. A visszajelzések alapján egyelőre a gazdálkodók és a feldolgozók is nyugodtak lehetnének.

kukorica raktár
Ki kellett volna már söpörni… (fotó: Horizont Média)

10 millió tonna még biztosan beférhet

A becslések szerint a 20-22 millió tonnányi összes hazai raktárkapacitásból 5,6 millió tonnás kapacitással rendelkező körben jeleztek vissza a gazdálkodók, amelynek alapján ebből jelenleg 2,9 millió tonnányi szabad befogadóképességet jeleztek, ami 52%-os arányt jelent.

A beérkezett adatok már jelentenek akkora mintát, amely alapján az mondható, hogy Magyarországon nagyjából a raktárkapacitások felében van termény. Az elmúlt évekhez viszonyítva ez nagyon magas arány, hiszen jellemzően májusban már üresnek kellene lennie a raktáraknak – fogalmazott Feldman Zsolt államtitkár. Ugyanakkor az ország egészét tekintve van elegendő tárolókapacitás a nyári aratás során betakarítani tervezett 7 millió tonnányi termény számára. Másrészt az adatokból az is kiderül, hogy az ipari feldolgozók számára megfelelő mennyiségű hazai alapanyag áll rendelkezésre.

(Hozzátesszük: A tavaly jobb termést adó, nyugati országrészben feltehetően szűkösebbek a férőhelyek, mint a keletiben. A szabad tárolókapacitások és a nyomott árak ellenére sokan kerülnek a pénzhiány miatt értékesítési kényszerbe.)

Mélyen alulteljesítő export

Feldman Zsolt ismertette, hogy 2023 első negyedévében összesen 1,3 millió tonna terményt értékesítettek az exportpiacokon. Január-februárban 896 ezer tonnát, márciusban pedig előzetes becslés alapján mintegy 400 ezer tonnát adtak el. Ebből a mennyiségből a búza közel 600 ezer tonna, a kukorica 365 ezer tonna volt. Árpából mindösszesen 156 ezer tonna, napraforgóból 46 ezer tonna hagyta el az országot. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi aszályos év és a külpiaci kereslet változása miatt az export 35%-kal az elmúlt öt év átlaga alatt van.

A hazai feldolgozók aratásra tervezett terményfelvásárlását segíti, hogy az állami kamattámogatásnak köszönhetően újra elérhető a kedvezményes finanszírozású MFB Élelmiszeripari Forgóeszköz-hitelprogram – tette hozzá az államtitkár.

Kapcsolódó írásaink:

Ki veszi meg a magyar kukoricát?

Búza: tovább esett az ár; van vészforgatókönyve?