A kertészeti termékek piaca árérzékeny, sőt, talán a legérzékenyebb a piaci mozgásokra, ezért is célszerű a technológiai elemeket körbejárnunk. Cikksorozatunkban eddig a káposztafélék talaj- és tápanyagigényével foglalkoztunk, ezúttal pedig már a kijuttatás részleteit vesszük sorra.
Trágyaanyagok megválasztása
A káposztafélék esetében – eltérően sok más zöldségfélétől – a műtrágyák kiválasztása viszonylag egyszerű, csekély műtrágya-érzékenységük miatt. A karfiol és a brokkoli az átlagosnál érzékenyebb a klórra, ezek esetében kerüljük a klorid típusú kálitrágyákat (pl. 40 és 60%-os kálisó, Kamex stb.). A többi faj esetében adhatók a klórt tartalmazók ősszel alaptrágyának, de fejtrágyának ezeknél is előnyösebb a klórmentesek használata (pl. kálium-szulfát, kálium-nitrát).
A nitrogén esetében a műtrágya típusát (ammonsalétrom, mész-ammonsalétrom stb.) a talaj pH-ja, a mésztartalma és a kijuttatás módja (pl. tápoldatozás) döntse el. Tápoldatozás esetén a kiválóan oldódó, igaz, lényegesen drágább kálium-nitrát, illetve más tápoldatozó komplex használata is számításba jöhet.
Kedvező tapasztalatok vannak a kínai kel belső levélbarnulásos betegségének megelőzésére a lombon keresztül gyorsan felvehető kalciumformákkal (kalcium-nitrát, kalcium-klorid), bár ezeket a lombtrágyákat a belső levélbarnulás ellen már sokan kipróbálták, és nem találták eléggé hatásosnak, aminek valószínűsíthető oka, hogy későn kezdték a lombtrágyák használatát. Német, holland szaktanácsok szerint a lombtrágyázást kalcium-klorid vagy kalcium-nitrát oldattal (2,5 g/l), a kiültetést követő második héten elkezdve, és három-négy alkalommal megismételve a betegség megelőzhető. Tanácsadásokban felhívják a termesztők figyelmét, hogy a lombtrágyázás sokkal hatásosabb rendszeres, naponkénti szellőztetés esetén, ha a levegő páratartalmát 80% alatt tudják tartani.
A bórhiány megelőzhető bórtartalmú műtrágyák és vegyszerek kipermetezésével (pl. bórax 0,1%-os töménységű oldata). A megelőzés és a tünetek kezelése csak akkor jár eredménnyel, ha sikerül időben felismerni a betegséget, és több alkalommal, 7–10 naponként, 0,1%-os töménységgel permetezünk. A karfiol termésén jelentkező bórhiány nem tévesztendő össze a napfény okozta barnulással!
Trágyamegosztás
A szabadföldi zöldségtermesztésben – a szántóföldi termesztéshez hasonlóan – megkülönböztetünk alaptrágyázást, indítótrágyázást és fejtrágyázást. Az alaptrágyázás fő célja a hosszú ideig tartó, hosszú hatású trágyaanyagok kijuttatása; időpontja az ősz, ami megegyezik az őszi talajmunkákéval. (Fóliás termesztésnél az alaptrágyázás és az indítótrágyázás időpontja egybeesik, ezért nem alap- és indító-, hanem ültetés előtti trágyázásról szoktunk beszélni.) Ilyenkor elsősorban lassabban ható, lassan oldódó műtrágyákat juttatunk ki, amelyek a téli csapadékkal nem vagy csak lassabban mosódnak ki a gyökérzónából. Ezeket a trágyákat mélyre, a gyökerek szintjébe forgatjuk.
Alaptrágya formájában adjuk a foszfort, a kálium egy részét, a szerves trágyákat, a meszezőanyagokat és – nagyon ritkán – a nitrogént, amennyiben sok magas cellulóztartalmú szármaradvány került letárcsázásra, leszántásra. Meszezésre a legalkalmasabb időpont az őszi talajművelés, amikor a szerves és a műtrágyákkal együtt nagyobb mennyiségű meszezőanyagot is a talajba dolgozhatunk. Az így kijuttatott mész mennyisége a talaj kötöttségétől és a kémhatásától függően 1–2 t/ha. Ilyen célra számításba jöhető meszezőanyag a kemény mészkő, a lágy mészkő, a dolomitőrlemény, a lápi mész és a cukorgyári mésziszap. A gyökérgolyva esetén nem tanácsos a savanyító hatású gipsz és a lignitpor használata! A káposztafélék nem tartoznak a kifejezetten sóérzékeny zöldségfélék csoportjába, ezért egy-egy alkalommal nagyobb műtrágyaadag is kijuttatható, kivéve a kínai kelt, a karfiolt és a brokkolit, ahol érdemes többször, de kisebb műtrágyaadaggal tervezni (2. táblázat).
A kiegyenlített növényfejlődésnek feltétele az egyenletes tápanyagellátás, így tehát minél inkább megosztjuk, azaz gyakrabban adunk trágyát, annál kiegyenlítettebb a fejlődés. A gyakori trágyázás ellen gazdaságossági érvek szólnak, és nem is indokolt minden esetben a túl gyakori fejtrágyázás, a talaj is képes bizonyos mennyiségű tápanyagot tartalékolni (pl. szerves anyagban gazdag, középkötött talajok). Viszont minél sekélyebb a művelt talajréteg (pl. hajtatás), minél gyengébb a közeg tápanyagmegtartó képessége és minél nagyobb a növény tápanyagigénye, annál indokoltabb a trágyamegosztás. Ebből adódóan a káposztafélék jelentős részénél, a hosszú tenyészidejű tárolási és ipari fajtáknál különösen fontos, sőt elkerülhetetlen a tápanyagok megosztása, több alkalommal történő kijuttatása! Az őszi talaj-előkészítés során a foszfor 80–90%-át még a nagyobb tápanyagigényű tárolási fajták esetében is annak veszélye nélkül kijuttathatjuk, hogy a gyökerek perzselődnének. A maradék 10–20%-ot az ültetés előtti napokban vagy az ültetés idején sekélyen dolgozzuk a talajba (starter). A káliumot a koraiak esetében nem, de a nyári és a kései fajtáknál célszerű több adagra osztani (½ ősszel, ¼ ültetéskor és ¼ fejtrágyaként), az egyenletesebb ellátás érdekében.
Az indítótrágyázás célja a kikelt vagy kiültetett növények kezdeti tápanyagellátása. A mélyre leforgatott alaptrágyát a fiatal növények gyökerei nem érik el, ezért a kezdeti fejlődéshez szükséges tápanyagokat, mindenekelőtt a nitrogént és a foszfort a talaj felső néhány centiméteres rétegébe dolgozzuk be. Az indítótrágyák jól oldódó és könnyen felvehető tápanyagformák legyenek, és nem lehetnek túl nagy adagok, mert a kikelt (kipalántázott), érzékeny növényt kiperzselik, a palánta gyökereit megégetik. A fejtrágyázás célja a tenyészidő folyamán a növények által felvett, az esők, az öntözések alkalmával kimosódott, valamint a talaj által megkötött tápanyagok, azaz a veszteségek pótlása. Különösen nagy jelentősége a hosszú tenyészidejű és nagy tápanyagigényű növények esetében van. Fejtrágyaként kell kijuttatni a nitrogént, de a káliumnak is egy jelentős része ilyenkor adható. A káposztafélék esetében a 3. táblázat szerinti trágyamegosztást javasoljuk, ami a termesztési technológiától függően változhat.
A rövid tenyészidejű növények esetében csökken a fejtrágya és nő az ültetés előtti, azaz az alap- és az indítótrágya aránya. Kötött talajon lehet ritkábban és egyszerre nagyobb fejtrágyamennyiséget adni, míg homokon kisebb adagot, de gyakrabban célszerű kiszórni. Homoktalajon – a középkötöttekhez képest – indokolt a fejtrágyaként adott tápanyagok arányát az alaptrágya rovására növelni. A trágyamegosztást a talaj induló tápanyagtartalma is módosíthatja.
Bár a káposztafélék kevésbé érzékenyek a túltrágyázásra, fontos tudni, hogy egyszerre mennyi műtrágya adható ki annak veszélye nélkül, hogy az a növényeket megperzselné. A növény sóérzékenysége mellett az egyszerre kiadható trágyaadag mennyiségét meghatározza a trágya minősége (sóindexe). A káposztafélék esetében érzékenységük miatt külön adagok vonatkoznak a kínai kelre, karfiolra és a brokkolira. A fejtrágyázás kezdetét célszerű nem naptári időponthoz, hanem a növény fejlődési fázisához kötni. Ilyen lehet a káposztaféléknél a fejesedés kezdete, a gumóképződés vagy a rózsaképződés megindulása, a kínai kel esetében a levelek borulása. Ezek minden esetben a növény fejlődése szempontjából fontos fordulópontok, és a környezeti igény, így a tápanyag vonatkozásában is jelentősek.
A trágyakijuttatás módja és a trágya elmunkálása
Az alaptrágyák esetében általános a szilárd műtrágyák talajfelületre történő terítése és bemunkálása. Az indítótrágyázás alkalmával a hatékonyabb sortrágyázást célszerű választani, közvetlenül a palánták gyökerei közelébe kijuttatott magas foszfortartalmú, jó oldékonyságú NP- vagy komplex műtrágyákkal. A trágyatakarékosság jegyében egyre többen próbálkoznak a nagyobb sortávolságú ültetéseknél (p. kései karfiol és fejes káposzta) a fejtrágyázást sortrágyázás formában megoldani.
Az intenzív termesztést folytató gazdák közül a fejtrágyázások alkalmával egyre többen a tápoldatozást választják. Ennél a növények a tápanyagokat vízben oldott formában, a vízzel együtt veszik fel, ebből adódóan a tápoldatozás a növénytáplálás leghatékonyabb módja. A tápoldatozásnak viszont három feltétele van, és csak ott vezet eredményre, ahol ez a három feltétel adott:
- kiváló szerkezetű gyökérközeg és talaj,
- jó minőségű öntözővíz és
- vízben tökéletesen oldódó műtrágyák.
A három feltétel közül ki kell emelni a vízminőséget, tudva azt, hogy nagyon sok kertészetben gond van a víz minőségével, az tápoldatozásra nem alkalmas. A rossz minőségű öntözővízben a tápanyagok nem vagy rosszul oldódnak, a csepegtetőtestek, a mikroszórófejek eltömődnek. Tápoldatozással pontosan kiszámítható a vízigény, kisebb a trágyaveszteség, a harmonikusabb tápanyagellátásból adódóan megvan a tápanyagegyensúly, ritkán fordul elő tápanyaghiány. Ha a talajok tápanyagokban jól ellátottak, a lombtrágyázás jelentősége kisebb, az inkább relatív hiány esetén hatásos, főleg a mikroelemek és a magnézium esetében. Hatékony közvetlenül az ültetés után is, amikor a felszedéstől megszaggatott palántagyökerek átmenetileg alkalmatlanok a tápanyagfelvétel funkcióját ellátni.
A szakszerűen végzett, a növény igényéhez pontosan igazított tápanyagellátás egyik fontos tényezője, alapfeltétele a sikeres káposztatermesztésnek. Számtalanszor bebizonyosodott, hogy a sok kártevőnek, betegségnek és kedvezőtlen időjárásnak kitett káposztafélék esetében a jó növénykondíció könnyebb és sikeresebb védekezést tesz lehetővé.
