Egy nagy hagymaexportőr feloldotta az exportkorlátozást

Írta: Gönczi Krisztina - 2023 március 23.

Üzbegisztán az újtermés betakarításáig, azaz májusig várt volna az exporttilalom feloldásával, de meggondolta magát. A közép-ázsiai régió legnagyobb hagymaexportőre az európai árakra is hatással van.

Sorozatos exporttilalmak

„A hagyma árának stabilizálódása után az Üzbég Köztársaság kormánya 2023. március 15-től feloldotta a hagyma exportjának ideiglenes korlátozását” – áll az ország mezőgazdasági minisztériumának hivatalos közleményében. Ezzel Közép-Ázsia legnagyobb exportőre indíthatja el hagymaszállítmányait a rászoruló országoknak.

Kazahsztán után Üzbegisztán volt a második ország a térségben, amelyik már januárban exporttilalmat rendelt el a hagymára, amit eredetileg április végéig akart fenntartani. Február elején Tádzsikisztán és Kirgizisztán kormánya is megtiltotta a hagymakivitelt. (Ekkor hazánkban már a tavalyihoz mérten duplaáron kínálták a vöröshagymát a boltokban.) A cél a belpiaci árak stabilizálása volt. Kirgizisztán már egy hónap múlva feloldotta a korlátozást, amit a múlt héten az üzbég tilalom megszüntetése követett.

A legnagyobb exportőr újra szállít

Üzbegisztán a térség legnagyobb hagymaexportőre, ezért ez a döntés Európában is hatással volt a hagymaárak további normalizálódására. Az üzbég kereskedők évente több mint 200 ezer tonna vöröshagymát indítanak útnak, Kazahsztán és Tádzsikisztán pedig egyenként 90-100 ezer tonnát. A tilalom feloldásának hátterében az áll, hogy az ó termés eladása egyre sürgetőbbé válik, ahogy növekednek a tárolási veszteségek és közeledik a koraőszi dughagymák betakarítása. A hagyma árszintje egy hónap alatt 25 százalékkal esett Üzbegisztánban.

Magyarországon egyelőre nem tapasztaljuk a kínálat növekedését az árakon, holott az biztosan javult az elmúlt hetekben.

▼Hirdetés

▼Hirdetés

Mezőhír
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.