Pauk János professzorral a magyar kilátásokról régi bútorok, új kihívások között
Ha elcsépeltnek tűnik is; a magyar mezőgazdaságban a szántóföldi növénytermesztésnek akkor lesz jövője, ha nem a kommersz alapanyag-előállításra, hanem a magas minőségre és a feldolgozásra helyezzük a hangsúlyt. Pauk János professzor szerint ehhez azonban az kell, hogy a szektor irányítása versenyhelyzetbe segítse a hazai nemesítést és vetőmagágazatot. Ha ez nem következik be, a magyar tulajdonú nemesítőházak tovább gyengülnek, majd eltűnhetnek a piacról a multinacionális konkurensekkel szemben. A decemberben Gábor Dénes innovációs díjjal kitüntetett búzanemesítőnek – aki egyben a szegedi Gabonakutató kutatója, a Magyar Növénynemesítők Egyesületének elnöke – meggyőződése, hogy a búza, a kukorica és újabban a cirok nélkülözhetetlen fajok a hazai gabonatermesztés jövőjében.
A faj- és fajtastruktúraátalakítása sem halogatható
– A tavalyi súlyos aszály hatására jóval kevesebb vetőmag termett, ami a költségek emelkedésével együtt alaposan felverte az árakat. Ráadásul Ukrajna sem tudja a szokásos mennyiséget produkálni a háború miatt. Milyen következményei lehetnek ennek a felújítási arányokra, aztán majd a terméseredményekre nézve?
– Igen, elég komoly probléma, hogy a szokásosnak mintegy a fele termett tavaly vetőmagból is. De mivel az őszi kalászoknál a felújítási arányok sajnos idehaza nem haladják meg a 25-30 százalékot, ezért inkább az exportőrök esnek el a lehetőségtől. Itthon legfeljebb egy-két sztár fajtából mutatkozott hiány, alapvető ellátási probléma nem volt. Az áremeléstől nem igazán tartok, mert a jó terményárak a tapasztalatok szerint némileg ellensúlyozták az aszály okozta veszteségeket. Az őszi gabonáknál a vetésterületben nem tapasztaltunk visszaesést, ezeket ugyanannyi vagy nagyobb területen vetették. Nyilván, hiszen amikor jók a terményárak, akkor nagyobb a hajlandóság fémzárolt vetőmagra költeni a nagyobb bevételből, mert azért azt tudjuk, hogy a jobb vetőmag jobban megtérül.
– A nagy kultúrák: a kukorica, a búza vagy a napraforgó mellett eltörpül, de a termeszthetősége, szárazságtűrése és a jövedelmezősége miatt most nagy figyelem hárul a szójára. Mit gondol, lesz idén nagy fordulat a vetésterületében?
– Olyan nagyon nagy fordulat nem tud bekövetkezni. Tudomásul kell venni, hogy az ország mezőgazdasági területeinek csak egy része, kis része alkalmas szójára. Nagyon fontos a termesztési hagyomány hiánya is. Egyesek szerint ez könnyen pótolható, de valójában ez nem így van
– De biztosan nem csak a mai 60-70 ezer hektár.
– Nem, elvileg lehet ennek talán kétszerese is hosszú távon. Legfeljebb 150 ezer hektár, de ennél több aligha. A szója valóban nem olyan vízigényes, mint például a kukorica, de más, speciális igénye miatt igenis érzékeny. Ez pedig az, hogy a viszonylag párás, kiegyenlített időjárású térségeket kedveli, jó talajvízháztartás mellett. Ezt az igényt szárazság esetén öntözéssel nem teljesen lehet kezelni, mert a légköri szárazságot vagy a perzselő hőséget ez sem oldja meg tökéletesen. Tehát Baranya, Somogy, a Dráva vidéke, esetleg néhány más térség alkalmas szójára, zártabb, kiegyenlített időjárású térségek, vagy a régen is jól működő fokgazdálkodás, a folyók menti árterek, de ebből meg nem áll rendelkezésre nagy terület.
– Mi lehet az a növényfaj, fajta, ami egész biztosan sikert hozhat a magyar szántóföldi növénytermesztésben itthon?
– Kukoricában az extra korai hibridek szerintem ilyenek. A magyar nemesítés a világon az egyik legjobb a koraikukorica-vetőmagok előállításában. Az exportunk is jó ebben a szegmensben, és jó lenne, ha az orosz-ukrán háború nem zavarná a kereskedelmi-logisztikai dolgokat. A fajon belüli változásban tehát itt az extra korai hibridek új variálási lehetőséget adnak a termesztőknek. Természetesen az öntözéssel is lehet érdemben befolyásolni a termésmennyiséget. A faj- és fajtastruktúra átalakítása sem halogatható, a termesztett fajok terén nagy fordulatra egyelőre nem, de kisebb arányeltolódásokra viszont már kell számítani. Ilyen például az említett szója–kukorica, cirok–kukorica arányok változása. Őszi kalászosoknál viszont mindenkinek jól látható a hazai „rögön” nemesített fajták megbízható előnye. Mi, Szegeden az összes szántóföldi növényfaj esetében a hazai ökológiai körülmények között nemesített és előállított növényfajták előretöréséért dolgozunk.
– A cirokot külön is akartam kérdezni. Jön fel, de ahhoz képest, hogy milyen előnyösek a jellemzői, milyen hasznosíthatósági erényei vannak, nem kapkodják el…
– Igen, egy kicsit méltatlanul feledésbe merült haszonnövényünk a cirok. Pedig, ahogy utalt rá, silónak és szemes hasznosításra vagy zöldtakarmánynak is kiváló. A termeszthetőségi tulajdonságai is kedvezőek, hiszen sokkal jobb a szárazságtűrése a kukoricáénál. Továbbá a növényvédelme is könnyebb, nem annyira sebezhető. A belőle készülő takarmányok emészthetősége, rost- és más táplálóanyag-tartalma is nagyon jó. Különösen az alföldi körzetben jelentős előretörésre számítunk és a jövőben még humán táplálkozási lehetőségeivel is számolnunk lehet.
– Azért térjünk vissza a kukoricára, amit mostanában hajlamosak vagyunk „előre temetni”. Valóban felmerülhet a kukorica gyors kikopása a nagy növények halmazából?
– Nem. A tavalyi aszály megmutatta a sérülékenységét, de azt is láttuk, hogy ez csak bizonyos termőterületeken érvényesült: az Alföldön, Heves-Hajdú-Békés-Csongrád régióiban főként. A Dunántúlon volt, ahol öntözés nélkül is jöttek a jó termések. Egymillió hektáros főnövény nem tűnhet el, legfeljebb a hagyományos termőterületek „vándorolnak” át nyugatabbra. Továbbá azért nem hiszem, hogy az idei is ugyanolyan száraz év lesz, mint a tavalyi. Tavaly nem is csak a nyári meleg és aszály volt a gond, hanem az, hogy már előzőleg: tavaly télen és tavasszal sem esett több 70 milliméternél sok helyen. Most ez máris másként alakul, talajaink fokozatosan feltöltődnek csapadékkal: eleve jobb esélyekkel indul majd a kukorica és az ősszel elvetett kalászosok területe. Persze az öntözés, a talajaink jobb vízháztartására való fejlesztések, vízvisszatartás, nagyon fontos törekvések, ezeket nem szabad elhanyagolnunk.
– Kérem, mondjon pár mondatot a búzáról is!
– A búzáról szokták mondani, hogy az őszi-téli csapadékkal, ha az elég, kihúzza aratásig. Ha ez kis túlzás is, az biztos, hogy a speciálisan magyarországi viszonyok közt érvényesülő Péter–Pál-jelenség (kevés eső júliusban) segíti az eredményes betakarítást és a remek minőséget. Vagyis ha Medárdkor nem jön a 40 napos eső, akkor a földben lévő nedvességgel és még némi pluszban érkező esővel („májusi eső aranyat ér”) szép terméseket hozhat a búza. A Kárpát-medencének ez a speciális időjárási viszonya segíti a magyar búza remek kenyérsütési minőségét. Ez tíz évből hétben be is szokott jönni.
Minőség, jövedelem, jövő
– Pedig a klímaváltozás miatt hosszú távon a búza jövedelmező termeszthetőségével szemben is vannak aggályos kutatási jelentések.
– Egyelőre Magyarország a világ egyik legjobb minőségibúza-termő területe. Ebben nagy szerepe van a magyar nemesítésű vetőmagoknak, hiszen ezeket éppen az itteni, másutt nem így tapasztalható időjárási, klimatikus és talajviszonyokra nemesítjük. A minőség még a nagy szárazságban is megmutatkozott, mert ahol termett búza, még ha kevesebb is, annak a beltartalmi mutatói sok helyen nagyon jók voltak. Nem véletlenül van olyan jó híre a magyar javító minőségű búzának és a hazai kenyérnek. Több helyről hallom, hogy a szállodákban a külföldi turisták sokszor a magyar kenyérből kérnek nagyobb adagot, mint amit felszolgálnak. A kukorica és a búza versenyelőnye tartható a többi termesztett növényfajjal szemben, és csak kisebb vetésszerkezeti átalakulásra számítok.
– De a piac általában nem fizeti meg azt a pluszt, amennyibe a többlet technológiai ráfordítás, a kiváló minőségű vetőmag kerül, egy átlagos malmi vagy eurobúzával szemben.
– Ez nagy baj. A minőségi búza ráadásul – mondják – 5-10 százalékkal kevesebb hozamot ad, bár ez sem feltétlenül igaz. Például a magyar viszonyok között szerintem az egyik legjobb hazai minőségi búza, a GK Békés egyszerre tud mennyiséget és minőséget produkálni, nem véletlenül van minőségi standardfajtaként számba véve. A lassan 20 éves korú GK Békés vagy GK Csillag mellett ott vannak a legújabb GK Bakony, GK Magvető, GK Déva vagy a GK Szereda nagyszerű kenyérsütési minőséggel rendelkező fajták, hogy csak a Gabonakutató fajtái közül említsek néhányat. Általánosságban komoly probléma, hogy sem a felvásárlási rendszer, sem a hagyományos sütőipar nem kellően értékeli a magasabb minőséget. Elhagytuk ipari méretekben a kovászos kenyér hagyományát, így ma már kémiai segítséggel – kis túlzással – szinte „bármiből” lehet kenyeret készíteni, gyorsan. A nagy forgalmazási láncok ezekkel vannak tele. Ez felveti az adalékok kérdését is. A másik oldalon meg egyre többet cikkeznek ezekkel kapcsolatos érzékenységről, allergiáról. Mivel jelentős ipar áll az adalékgyártás mögött, az ezzel kapcsolatos problémák nagyon sekélyesen kerülnek felszínre. Meggyőződésem, hogy hazánkban elsősorban a búza beltartalmi minőségére kellene a sütőipart alapozni, hiszen ez is fontos hungarikumként kezelhető.
– És akkor ebből természetesen az következik, hogy néhány dél-európai piacon kívül a magyar gazdák inkább a gyengébb minőséget elfogadó felvásárlók felé néznek: ott kisebb az előállítási költség, nagyobb a pillanatnyi bevétel.
– Ez az út viszont nem vezet messzire, rövid távú ez a gondolkodás. Már jó száz éve is tudták a magyarok, hogy itt, nálunk minőségi búza terem, gondoljunk csak a Bánkuti búzák korszakára. Azt is tudjuk régen, hogy nem alapanyagot, hanem lisztet, őrleményt, feldolgozott terméket jobb exportálni. Azt mondja a közgazdasági gondolkodás: „saját bőrében nem jó eladni a disznót” – vagyis nem élő állatot kellene vinnünk a piacra, hanem húskészítményeket. És nem szójamagot, hanem olajat, szójatermékeket, nem takarmánykukoricát, hanem takarmánykészítményeket, esetenként etanolt, és sorolhatnánk még. Ugyanez a helyzet a zöldség- szőlő-gyümölcs ágazattal is. Tehát itt az ideje – sokszor halljuk, stratégiai ágazat vagyunk – átgondolni, átstrukturálni lehetőségeinket, ami gabona esetében a nagy hírű magyar hagyományok észszerű kihasználását jelentené.
– Egyikben sem vagyunk már versenyképesek a lengyel, ukrán, orosz, azeri és más tömegtermelő, nagy agrárországokkal szemben.
– Nem is leszünk, ha a jelenlegi helyzetet nem kezeljük komolyan. Itt a minőségi hazai termékek előállítását, a feldolgozást az exportot kellene támogatnia az agrárpolitikának, nem a tömegtermelést, amiben dömping van a piacon. A mennyiség is fontos, de csak egy szegmens. Különösen igaz ez a növénynemesítésre, a genetikai alapokra, amikor tudjuk, hogy a hazai vetőmagok tökéletesen alkalmasak magas minőségre, de a mennyiség előállítására is. Sajnos ezen a téren a „hazai” szó fogalmával sem vagyunk mindig tisztában. Genetikai értelemben mi számít valójában hazai fajtának?
Magára hagyott értékünk
– Akkor miért szorul vissza folyamatosan a hazai vetőmag-előállítás? Egykor még világ- és Európa-szinten is meghatározóak voltunk, régen ide jártak francia, kanadai és más nemesítők… Most meg egyre inkább visszaesik ebben is a hazai agrárium.
– A hazai agrárpolitika adóssága, hogy több évtized óta nem jelölt ki néhány stratégiai irányt, prioritást. Azt kellett volna, kellene mondani, hogy ezt a két-három irányt minden erővel, állami támogatással is, marketinggel, piackutatással megerősítjük. Például feltőkésítjük a hazai kutatóintézeteket, támogatjuk a hazai vetőmag-felhasználást, a minőségi termékek feldolgozóiparát. Kialakítunk ugyanolyan fajtavizsgálati és -minősítési rendszert, amilyen régen volt, amit ugyancsak innen tanult meg a fél világ. Ennek alapjai még mindig megvannak, de egyre inkább háttérbe szorulunk a gazdag külföldiekkel szemben.
– Bocsásson meg a „személyeskedésért”: ha körülnézek itt, az egyik legnagyobb hazai kutatóintézet vezető professzorának az irodájában, retro stílusú bútort, relatív szűkösséget látok. Pár éve jártam a keszthelyi burgonyakutatóban: évtizedek óta fel nem újított, vékony, fémkeretes ablakok száradt gittel ragasztva… Az ember nem így képzeli el egy egykor nagy hírű agrárország legfőbb kutatóintézeteinek az állapotát.
– Mindezzel nem volna baj – mert a megmaradt nemesítők maguk is stressztűrők –, ha annak szolgálatában állna minden, hogy több forrást tudunk csoportosítani a hazai nemesítésre, fémzárolt vetőmagok felhasználásának növelésére, marketingre, exportpiacok feltárására. De ezeken a területeken nagy szűkösség van a hazai nemesítőházakra. Ha a magyar nemesítés nem fog tudni versenyképesen megmaradni a nemzetközi, sőt, akár a hazai piacon, annak nemcsak az lesz a negatív következménye, hogy munkahelyek, tudományos műhelyek tűnnek el. Hanem az is, hogy a magyar gazda csak idegen, külföldi, másutt nemesített vetőmaggal fog tudni dolgozni. Ha teljes függőségben leszünk a külföldi cégektől, az azt is jelentheti, hogy egy politikai, logisztikai vagy ne adja Isten, háborús konfliktus, például szankciók esetén egyszerűen nem lesz miből vetni.
– Hogyan tudna az állam segíteni?
– Európában kezdetben az állam tartotta kézben a vetőmag-nemesítést, majd fokozatosan átadta magán kutatóintézeteknek. Ám ott is hamar felismerték, hogy egy komplex kutatás, mint a nemesítés, csak összefogással, kutatóbázisokra alapozva végezhető. Ennek következtében a kis magánnemesítő cégek egyre nagyobb és tőkeerősebb cégekké alakultak vissza. A növénynemesítés, majd a vetőmag-előállítás nagy ráfordítást igénylő szektor, stratégiai ágazat. Legalább egy évtizedig tart egy-egy új növényfajta előállítása, sok kutató, nagy anyagi erők és komoly szellemi háttér – know-how – ráfordításával jár. Itt is arra van szükség, hogy következetesen, akár a támogatásokban, akár más formában, a közgazdasági és nemzetstratégiai racionalitás mentén dolgozzuk ki ennek magyar rendszerét. A külföldi példákból tanulnunk kell, és jól alkalmazni idehaza, ez nem a sémák egy az egyben való átvételét jelenti. Hangsúlyozom, nemcsak a szántóföldi, hanem a zöldség-gyümölcs ágazatban is ugyanez a helyzet, ott egyes esetekben még súlyosabb. A hazai nemesítés és vetőmagágazat ma még versenyképes, de a szárnyai már gyengülnek, igencsak töredeznek.
Szerző: Kohout Zoltán
