fbpx

Uborkások ugrottak a paradicsomtermelők helyére

Írta: Gönczi Krisztina - 2023 január 11.

A korábbi téli paradicsommennyiség tört része van most jelen a holland termelők kínálatában. A zuhanást némiképp tompította, hogy némi uborkafelületet ősszel paradicsomra állítottak át.

paradicsom
Hollandiában is akadnak még, akik télen is szedik (fotó: Horizont Média)

Bezuhanó téli termelés

Tavaly nyár végén már tudni lehetett, hogy az energiaválság miatt a holland paradicsomtermesztésben nemcsak a gázfűtés, de a megfelelő megvilágítás biztosítása is nagyon költségessé vált, emiatt drasztikusan visszaesik a kedvelt zöldség előállítása. Ez elgondolkodtatott néhány uborkást.

Joop Verhoeven, a holland Delphy cég paradicsom és paprika üzletágának vezetője arról számol be, hogy ők a korábbi 800 hektárról mindössze 100 hektárra csökkentették a téli időszakban nevelt paradicsomnövények felületét. Ugyanakkor az uborkatermesztők közül többen is észlelték a piaci lehetőséget, és szeptemberben uborka helyett paradicsomot ültettek.

Próbálkozó uborkások

„Ezek a gazdaságok az utóbbi két évtizedben már évi három termelési ciklusban állították elő az uborkát, de 2022 őszén – látva a piaci rést – többen is átváltottak paradicsomra. Most 150 hektárra becsülhető az a nem várt paradicsomfelület, amelyet szeptemberben vontak termelésbe és november végétől szedhető róla a piaci termék” – mondja a szakember.

Az érdeklődés fokozódását a legnagyobb paradicsomvetőmag-forgalmazó, a Bayer kötelékébe tartozó De Ruiter adatai is visszaigazolják: a cég teljesen kiárusította az őszi vetésű paradicsomnag-készletét. A november végétől szedett paradicsomok 99 százaléka fürtös, amit csak le kell vágni és válogatás nélkül a dobozba helyezni. A jelenségnek az a veszélye, hogy az uborkások egy része ismét felfedezi a paradicsomra váltás lehetőségét, amit a későbbiekben is kiaknáz, ha erre piaci esélyt lát.

Lásd még a témában: Készülnek a spanyolok: nem lesz holland paradicsom a télen.