Szárazságtűrésének és az alacsony pH-val szembeni toleranciájának köszönhetően a homoki bab olyan helyeken is eredményesen termeszthető köztes növényként, ahol más, ilyen célú növények számára sem az időjárási, sem pedig a talajkörülmények nem tekinthetők optimálisnak.
Évszázadok óta termesztik
Az itthon többféle néven is ismert Vigna sinensis (homoki bab, tehénbab, tehénborsó stb.) hajdanán az afrikai kontinensről érkezett. (A továbbiakban a homoki bab elnevezést használjuk, mert ez az ismertebb hazai elnevezése.) A növény hazájában több ezeréves termesztési múltra tekint vissza. A megjelent tanulmányok szerint a homoki babot valószínűleg afrikai farmerek háziasították, és feltételezik, hogy Afrikában fejlődött ki, mert a növény vad változata csak Afrikában és Madagaszkáron létezik. Rendkívül jó hő- és szárazságtűrő képességgel rendelkezik. Nálunk más babfajták megjelenéséig kapott nagyobb hangsúlyt a gazdák termesztési gyakorlatában. A növény visszaszorulásához a „konkurensek” megjelenése mellett az alacsony hozam és a beérési bizonytalanság is közrejátszott. Döntően takarmánynak termesztették, és zölden szecskázva etették az állatokkal. Most, hogy a klímaváltozás következményeként egyre melegebb és egyre szárazabb nyarak köszöntenek ránk, újra reflektorfénybe kerülhetnek az olyan növények, mint a homoki bab, főként az Afrikából hozott jó tulajdonsága okán, vagyis azért, mert a tenyészidejének második felében nagyon jó hő- és szárazságtűrő. A világ különböző részein, sokféle felhasználási végcéllal (pl. élelmiszer) termesztik, nálunk takarónövényként jöhet leginkább számításba.
A növény főbb jellemzői
A homoki bab a pillangósvirágúak (Fabaceae) családjába tartozik, egynyári, lágy szárú, hüvelyes növény, amely magas fehérjetartalmáról (18–25%) is ismert. Ellenáll a hő- és szárazságterhelésnek, ezért világszerte számos növénytermesztési rendszerben megállja a helyét. Mélyre hatoló karógyökere van, amelyből erős oldalgyökerek erednek, ezeknek nagy szerepük van az eredményes tápanyag-hasznosításban és a talajlazításban. Gyökérgümőiben nitrogénkötő baktériumok vannak, ezért nem szorul különösebben nitrogénellátásra. A homoki bab káliumban gazdag, jelentős mennyiségű kalciumot, magnéziumot és foszfort tartalmaz. Kis mennyiségű vasat, nátriumot, cinket, rezet, mangánt és szelént is felhalmoz szöveteiben. Eredményes nitrogénkötő képessége és nematosztatikus (fonálférgek számát gyérítő) hatása eredményeként joggal kér magának helyet a takarónövény-keverékekben.
Mit ad a talajnak?
A közelmúltban az International Journal of Organic Evolution szaklapban megjelent kutatás szerint a hüvelyesek – így a homoki bab is – még a modern gazdálkodási körülmények között is hatékonyan képesek megkötni a nitrogént, képesek szimbiotikus kapcsolatot kialakítani a Rhizobia nevű nitrogénmegkötő talajbaktériumokkal. A szimbiózis eredményeként a növény gyökerén gümők (amiket csomóknak is neveznek) jönnek létre. Ezeken belül a baktériumok képesek a légköri nitrogént ammóniává alakítani, amelyet a növény felhasználhat. A sikeres szimbiózis létrejöttéhez szükséges, hogy a két szimbiotikus partner kompatibilis legyen egymással a szimbiotikus fejlődés teljes folyamata során. Ebből a szempontból a homoki bab kompatibilis növénynek számít, így egy baktériumtörzs képes „csomózni” a gazdanövényt, amely így képes a nitrogén hatékony megkötésére.
A termesztési tapasztalatok azt mutatják, hogy a homoki bab az olyan népszerű gazdasági növényeknél, mint például a lucerna és a herefélék, jobban tolerálja a savanyú talajokat. Ahogy arról már korábban szó volt, a növény jól tűri a szárazságot, többféle talajon is képes jól teljesíteni. Hüvelyes lévén pedig tápanyag-utánpótlást biztosít az alacsony termőképességű talajoknak. Gyorsan növekszik, és beborítja a talajt, megakadályozva az eróziót.
A termesztéstechnológia főbb jellemzői
A homoki babot sokféle talajtípuson termesztik a homokostól az agyagosig, közepes mennyiségű talajvízzel és sótartalommal. A növény számára a talaj optimális pH-értéke 5,5 és 6,5 között van. A fajon belül nagy a változatosság. Itthon nyilvántartanak bajai és mohácsi tájfajtákat is. A formai megjelenés alapján a homoki bab lehet felálló, félig felálló, elterülő. Általában erősen karógyökerezett. A gyökérmélysége akár a 200 centimétert is elérheti 8 héttel a vetés után. A mélyre hatoló gyökér lazítja az altalajt, így növeli a növény túlélési esélyeit, az jobban bírja a szárazabb időszakokat.
A mag alakja a hüvelyben történő fejlődésével összefüggő fő jellemző. A magvak vese alakúak, ha semmi nem korlátozza őket a hüvelyben. Amennyiben a növekedését a hüvely korlátozza, a mag fokozatosan gömbölyűbbé válik. A magok kelése hasonló például a közönséges babéhoz, ahol a sziklevelek a csírázás során emelkednek ki a talajból. Ez a fajta kelés érzékenyebbé teszi a homoki babot a csíranövény sérülésére, mivel a növény nem regenerálja a rügyeket a szikleveles csomópont alatt. A csírázás akkor következik be legoptimálisabban, ha a talaj hőmérséklete a vetés után három napig legalább 19 °C (egyes szakirodalmi források néhány °C-szal alacsonyabban határozzák meg a csírázási hőmérsékletet). A fejlődés szempontjából a 26–28 °C-os hőmérséklet az optimális. Vannak hosszabb (110–120 nap) és rövidebb (95–110 nap) tenyészidejű fajták is. A tenyészidőszak alatt a növény 3–5 t/ha szárazanyag előállítására és 100–150 kg/ha N fixálására képes.
A homoki bab termesztése számos közös pontot mutat a szójánál ismert technológiával. A növénytermesztés végcélja (főnövény vagy takarónövény) határozza meg a vetési időt. Amennyiben főnövényként tekint a gazda a homoki babra, a vetési időnek április vége és június közepe közé kell esnie. Más a helyzet a takarónövény célzatú termesztés esetén. Ebben az esetben az őszi kalászosok betakarítás után szinte azonnal (2-3 napon belül) javasolt megkezdeni a vetést. A „sietség” oka az, hogy így még a vegetatív fázisban fogja érni a téli fagy.
A homoki babot a hazai gyakorlatban kétféle módon termesztik: önálló növényként (monokultúra) vagy pedig magkeverék részeként. Az első esetben a magnormája 30–60 kg/ha. A második esetben a gyártó receptúrájától függ a mixen belüli mennyisége. Többnyire cirokkal, szudáni fűvel és kölesfélékkel szokták kombinálni. A mixen belüli társítása attól függ, hogy a végcél egy rövid vagy egy középhosszú tenyészidejű keverék.
Ritkán van szükség nitrogén-, foszfor- és káliumműtrágyára, ha mégis, akkor kisebb mennyiségben, mint más haszonnövényeknél. Alacsony mennyiségű nitrogénműtrágyára lehet szükség, ha a talaj hőmérséklete 20 °C alatt van, hogy kompenzálja a csökkent csomósodást és szimbiózist.
A homoki babot a hazai gyakorlatban kétféle módon termesztik: önálló növényként (monokultúra) vagy pedig magkeverék részeként. Az első esetben a magnormája 30–60 kg/ha. A második esetben a gyártó receptúrájától függ a mixen belüli mennyisége. Többnyire cirokkal, szudáni fűvel és kölesfélékkel szokták kombinálni. A mixen belüli társítása attól függ, hogy a végcél egy rövid vagy egy középhosszú tenyészidejű keverék.
Ritkán van szükség nitrogén-, foszfor- és káliumműtrágyára, ha mégis, akkor kisebb mennyiségben, mint más haszonnövényeknél. Alacsony mennyiségű nitrogénműtrágyára lehet szükség, ha a talaj hőmérséklete 20 °C alatt van, hogy kompenzálja a csökkent csomósodást és szimbiózist.
Czékus Mihály
