Hosszú éveken át egészen stabil volt a mezőgazdasági termények ára. Ha a termelés költségei nőttek, arra inkább a termésátlagok fokozása volt a válasz, semmint az áremelés. Vannak azonban olyan időszakok, amikor már nem lehet a költségnövekedés mértékével lépést tartani. Főként, ha az a költségelem a termelési ráfordítások döntő hányadát adja. Az MKB Bank–Takarékbankkal együttműködésben készített elemzésünk a kőolaj agrárpiaci szerepére koncentrál.
Héjja Csaba, az MKB Bank-Takarékbank elemzője 1990-ig visszamenőleg kigyűjtötte és grafikonra tette az eddigi kukorica-, búza- és kőolajárakat a chicagói tőzsde adatai alapján. Az árak együttmozgás a meglehetősen látványos. Az utóbbi évtizedekben egyetlen nagy ellenirányú kimozdulást látunk csak: 2019 és 2020 fordulóján, amikor az olaj ára a mélybe zuhant, míg a terményárak ekkor kaptak csak lendületet igazán. Ennyire rendkívüli, soha nem látott helyzetet hozott a Covid, vagy látott már hasonlót a világ? Pont ilyet még nem, de aztán a folytatásban 50 évvel ezelőtti eseményeket ismételt meg.
Tyúk vagy tojás?
A banki elemző korrelációvizsgálatai alapján a nyersolaj és kukorica ára elég erős kapcsolatban áll egymással (r2= 0,7). Ha azonban megnézzük a terményárak korábban kiugró pontjait (2008, 2011/2012), mégsem tudjuk eldönteni, hogy az olajár húzza-e maga után a gabonákét vagy fordítva? Esetleg valami más is történt a háttérben, amit nem mutat a grafikon? Ha még visszább megyünk az időben, kiderül, hogy legutóbb 50 évvel ezelőtt állt elő egy kísértetiesen hasonló helyzet, mint a mostani. Akkor is a háború, az olajszűke és az aszály együttállása határozta meg az eseményeket, a helyzet végül egy nagyhatalom, a Szovjetunió bukásához vezetett.
Az egész az 1973-as arab-izraeli háborúval kezdődött, ennek kapcsán az OPEC az arab államok iránti szolidaritásból bejelentette az olajkitermelés csökkentését, és embargót hirdetett az Izraelt támogató hatalmak ellen. Az olajembargó az Egyesült Államokat és nyugat-európai szövetségeseit, valamint Japánt is érintette, de az a nagyhatalom bukott bele, amelyik a legkorszerűtlenebb, leginkább energiaéhes nehéziparral rendelkezett, a Szovjetunió. Itt tesszük hozzá, hogy ekkoriban az oroszok rendszeresen amerikai és kanadai búza importjára szorultak, az 1980-as években már évi 40 millió tonna búzát hoztak be csak az USA-ból, a belső fogyasztásba kerülő minden negyedik búzaszem innen származott. Az említett olajválsággal egy időben kényszerültek az első nagyobb importra, szabályosan felvásárolták az USA 1973. évi termését, ez pedig a gabonák chicagói árát egyik pillanatról a másikra a duplájára emelte.
Közgazdasági elemzők arra is kitérnek, hogy az általános árrobbanást akkor is olyan monetáris hibák előzték meg, mint a mostani válságot. A globális lazítás több elkölthető pénzt dobott a piacra, miközben kevesebb volt az elérhető kőolaj és gabona mennyisége. A kereskedők hamar rájöttek, hogy a kereslet mennyire rugalmatlan, ha ennivalóról és energiáról van szó: szinte bármennyit el lehet kérni nemcsak a kőolajért, de a kukoricáért is. A tőzsdei spekulációk ereje azonban a 2008-as pénzügyi válságban mutatkozott meg igazán. Itt dőlt el végleg, hogy a kukorica szinte semmiben nem különbözik a kőolajtól. A bedőlő ingatlanpiacról elmenekülő tőke lelkesen vetette magát az árutőzsdére, ahol bejöttek a számításai, és a gabonaárak az olajválság idején tapasztalt szint duplájára ugrottak.
Uliha Gábor PhD-dolgozatában, amely az olaj- és nyersanyagpiacok gazdasági összefüggéseit vizsgálja, a spekuláció pszichológiájára is kitér. Eszerint, ha valaminek erőteljesen emelkedik az ára, akkor annak felhasználói előrehozzák a beszerzéseiket (pánikvásárlás), ami növekvő keresletet eredményez. A keresett termék előállítói viszont abban a reményben fogják vissza az eladásaikat, hogy a termék ára a jövőben még tovább fog emelkedni. (Lásd termelői oldalon a tavalyi műtrágya-készletezést és hosszú gabonatárolást, vagy most a műtrágyagyárak készletre termelését és a piaci ár meghirdetésének hosszú halogatását.) Mindez egy mesterséges hiányt és még nagyobb inflációt gerjeszt a piacon. Tehát a spekuláció nem korlátozódik a tőzsdékre, és drámai hatása van a piacra. Egyre többet hallani azt is, hogy maga a közösségi háló és az itt terjedő „fake news” is hasonlóan működik, mint egy tőzsdei spekuláció. Héjja Csaba tömören fogalmaz ezzel kapcsolatban: „Jobb, ha beletörődünk: a világpiaci (és a magyar) árakat a tőzsdei kereskedelem befolyásolja, de ennek nem feltétlenül van köze a valós árualaphoz.”
Hatás – ellenhatás
Ám bármennyi kőolaj is lapul a tárolókban, tény, hogy itt és most túl kevés van belőle. Az energiaválság nyomán kibontakozó általános árrobbanás pedig fékezi a gazdaságot, mivel csökkenti a háztartások elkölthető jövedelmét, a vállalatok visszaveszik a termelést, és elhalasztják a beruházásaikat. Az eddigi válságok idején ez mindig munkanélküliséghez is vezetett. Másrészt a fogyasztáscsökkenés lefelé szorítja az inflációt. Van egy másik fontos visszacsatolási mechanizmus is, ami közvetlenül az olajfogyasztásra hat, és teljesen átalakítja a világgazdaságot. A mostanihoz hasonló árugrások ugyanis visszavetik az olajintenzív gyártási technológiával készülő termékek keresletét és magát az olajintenzív technológiát is. A gazdaság annál gyorsabban lavíroz az energiahatékony gyártási folyamatok és az alternatív energiahordozók felé, minél nagyobb ez az árnyomás. Ez történt 1973 után, amikor eltűntek a lakásokból az olajkályhák, és ez fog történni most is.
Sajnos a magyar agrárium az uniós átlagnál is kitettebb a gázolajból származó energiának (a lengyelek pl. inkább szénfüggők). A mellékelt grafikont Hollósi Dávid, az MKB Bank, Takarékbank Agrár- és élelmiszeripari üzletágának vezetője vetítette le egyik nyári előadásában. Eszerint a magyarmezőgazdaság energiaköltségeinek60 százalékát a gázolaj adja, ennek ára pedig drasztikusan emelkedik. Mi még mindig olajból készítjük a kukoricát.
Másrészt Uliha Gábor néhány fontos változásra is felhívja a figyelmet, ami reményt ad arra, hogy a mostani világválság, amit ugyanazoknak az eseményeknek a sajnálatos együttállása váltott ki, mint 50 évvel ezelőtt – háború, kereskedelmi szankciók, éhezés réme – most más fordulatot vehet. Az egyik változás, hogy a világ összefonódása nemcsak veszélyekkel (ld. világjárványok), de lehetőségekkel is jár. Hiába emelkedett az utóbbi két évtizedben szinte folyamatosan a kőolaj ára, a globális világ pörgésben maradt, nem fogta vissza a drágulás. Mégpedig azért nem, mert egyik fontos szelete, Kína, folyamatosan bővülni tudott. Most sajnos ők is bajban vannak, a Covid, az aszály és a termelés energiahatékonyabbra cserélése megviseli őket. Ugyanakkor van remény rá, hogy ha a világ bármelyik más szeglete előretör (pl. India), tovább zakatolhat a motor.
Az olajárrobbanások hatása a termelésre
‑ A mezőgazdasági termelés energiaköltségeinek 60%-át a gázolaj adja, így az nagy hatással van a végtermék árára.
‑ A terményárak globális meglódulásához azonban ennél több kell: az olajár emelkedésének párosulnia kell tényleges ellátási zavarral is.
‑ A nagy válságokat nem egy, hanem több, egymásra kölcsönösen ható okra lehet visszavezetni.
‑ A visszacsatolási mechanizmusok révén a kereslet-kínálat egyensúlya újra helyreáll, de addigra a világ energiagazdasága éppúgy gyökeresen átalakul, ahogy a politikai térkép is.
Átalakul a világ
Másrészt az országok és érdekszövetségek sorsa most is ugyanazon múlik, mint 50 évvel ezelőtt: kinek a gazdasága tud gyorsabban hatékonyabb termelésre váltani? Milyen gyorsan oldja meg a holland, hogy szupertakarékos üvegháza legyen? Milyen gyorsan áll át a spanyol olcsóbb öntözésre? Milyen gyorsan robotizálják a mezőgazdaságukat a németek? Mennyi napelemet, szélkereket tesz fel a magyar a tetőkre? Ott lesz-e a gazdaságokban a precíz műtrágyaszóró és vetőgép, a szakaszolható permetező? Lesznek-e a kijuttatási térképek a tápanyaggal való takarékoskodáshoz? Oroszországnak egy nagy előnye van az 50 évvel ezelőtti állapothoz képest: már nemcsak olaja van, hanem búzája is, amiből a világ legnagyobb exportőre. Már nem lehet sem kivéreztetni, sem kiéheztetni. Európát annál inkább. Vajon mire elég a rugalmasabb társadalom és technika? Mire elég az egy főre jutó GDP?
1973-ban 20 évet kellett várni arra, hogy teljesen megváltozzon a világ. Most Európa 8 év alatt alakítaná átdrasztikusan az energiafelhasználását (lásd klímasemlegességi célok). A cikk elején Héjja Csaba viszonylag erős korrelációt mutatott ki a kukorica és az olaj ára között. Ez a trend az évtizedek távlatában alig csökkent. Pedig muszáj lesz kibontakozni az olaj öleléséből. Ha sikerül, akkor ez azzal is jár – és ez sokak számára rossz hír –, hogy csökkeni fog a kukoricából készülő folyékony arany, a bioüzemanyag értéke is. A tengeri nagy áresésétől azonban nem kell tartaniuk a termelőknek. Hogy miért nem, ahhoz érdemes visszalapozni tavaly decemberi elemzésünket: Felzabálja a kukorica a sertést?
SZERZŐ: GÖNCZI KRISZTINA, HÉJJA CSABA •TAKARÉKBANK AGRÁRCENTRUM
