fbpx

Folyószámlahitel 3 százalékos kamattal

Írta: Barna Ferenc - 2022 szeptember 24.

Az aszálykárosult termelők és az állattartók 3 százalékos kamattal vehetik fel szeptember 20-tól az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelt az év végéig – olvasható a Bank360.hu oldalán.

Csapadékszegény szilva
Aszály sújtotta mezőgazdaság: kevés levél, kevés termés (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Megjelent a jogszabály – itt a lehetőség a károk következményeinek enyhítésére

Az aszály által sújtott mezőgazdasági termelők számára nyújtott Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel költségeinek emelt szintű kamattámogatásáról megjelent a kormányhatározat. Az indoklás szerint erre a történelmi léptékű aszály által okozott károk következményeinek enyhítése, a mezőgazdasági termelés folyamatosságának biztosítása és az élelmiszerellátás biztonságának megőrzése érdekében van szükség.

A határozat szerint az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelt emelt szintű kamattámogatással az állattartók és az igazoltan aszálykárral érintett növénytermesztők vehetik igénybe a szeptember 20. után megkötött és 2022. december 31-ig hatályba lépő ilyen folyószámlahiteleikhez. Az állami kamattámogatás mértéke legfeljebb 14 százalékos úgy, hogy a hitelek induló éves kamatterhe a kamattámogatás figyelembevételével 3 százalék – írja a Bank360.hu.

Közel hatmilliárd a többletforrás

Az agrárminiszternek kell gondoskodni a kamattámogatás biztosításához szükséges miniszteri rendeleteinek a módosításáról, és a 2023-as költségvetés terhére 2,58 milliárd forint többletforrásról, 2024-ben és 2025-ben 2,88, 2026-ban pedig 720 millió forintról.

A kormány határozatában foglalt rendelkezések megfelelnek Nagy István agrárminiszter szeptember 4-i bejelentésével. A miniszter szerint augusztus végéig 1,3 millió hektár szántó- és ültetvényterületre jelentettek be a termelők aszálykárt. A szárazság és a csapadékhiány a tavaszi vetésű növényeket különösen súlyosan érintette, ennek következtében pedig az állattenyésztők takarmányellátása is veszélybe került, mert kevés és nagyon drága a takarmány.

Ezzel a döntéssel az Agrár Széchenyi Kártya az érintettek számára az év végéig olyan kedvezővé válik, mint az augusztustól elindult Széchenyi MAX hitelek, amelyeknek hasonló a kamatozása. Az Agrár Széchenyi Kártya a MAX termékek mellett is elérhető maradt, de eddig más kamatozással. Ez az 1 havi BUBOR értéke plusz 4 százalék, melyhez 4% kamattámogatás kapcsolódik. Az 1 havi BUBOR jelenleg 11,86 százalék. Ebből látszik, mekkora plusz kedvezményt kaptak most az érintett mezőgazdasági vállalkozások. Az Agrár Széchenyi Kártyát 500 ezertől 200 millió forint hitelösszegig lehet felvenni 12, 24 vagy 36 hónapra.

Az extra kamattámogatás mellett az aszálykárosult gazdálkodók számára lehetőség van a törlesztési moratóriumon igénybevételére is a már felvett hiteleikre.

Léalmának való termés
Azok az agrárcégek, akik még bírnak beruházásra vállalkozni, itt a kedvezményes Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Azoknak a mezőgazdasági cégeknek, amelyeknek ebben a helyzetben is van lehetőségük a beruházásra, megnyílt az új MAX hitelek között a kedvezményes Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX, amelynek feltételeiről itt lehet olvasni.

További gazdasági híreket olvashat partner oldalunk tematikus rovatában.

Forrás: Bank360.hu/Közlemény