fbpx

A mezőgazdaság megítélésén még javítanunk kell

Írta: MezőHír-2022/07. lapszám cikke - 2022 július 15.

A Menedzserek Országos Szövetsége május 21-én, immáron 27. alkalommal rendezte meg legkülönlegesebb eseményét, az Év Menedzsere Díjátadó Gálát, a magyar vállalatvezetők Oscarját, ahol a 2021-es év legkiválóbb vezetőit díjazták. Ezúttal a mezőgazdaság is reflektorfénybe került.

A pozitív vezetői minta a mozgatórugó

A több mint 30 éves szervezet kiemelt feladatának tartja, hogy felhívja a figyelmet a felsővezetők gazdasági életben betöltött fontos szerepére, amit a védjegyoltalom alatt álló Év Menedzsere díjak átadásával is támogat több mint 25 éve. A szövetségi tagok pozitív vezetői mintát mutatnak, tevékenyen részt vállalnak a fiatal menedzserek képzésében, az etikus vállalatvezetés elveinek népszerűsítésében és a tudásmegosztásban. Kiemelten fontos számukra az értékteremtés a következő menedzsergeneráció számára. A most átadott díjakhoz a közel 15 partnerszervezet, a jelölőbizottság elnöke és tagjai, a szövetség elnöksége és ügyvezetése 8 kategóriában ajánlja jelöltjeit, ezt követően pedig kategóriánként 3 jelölt közül az elnökség titkos szavazással választja ki a díjazottakat.

Kárpát Krisztina
Az Év Női Menedzsere Különdíj kitüntetettje Kárpát Krisztina ügyvezető igazgató (jobbról), Bayer Hungária Kft.

A 2021. évi elismerések:

– az Év Fiatal Menedzsere Díj kitüntetettje Lévai Bálint, a BioTechUSA vezérigazgatója, többségi tulajdonosa,

– az Év Menedzsere Életműdíj kitüntetettje Sugár András, a Westel 900 GSM Mobil Távközlési Rt. és a T-Mobile Magyarország korábbi vezérigazgatója,

– a Kék Innovációs Különdíj kitüntetettje dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban, a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője,

– az Év Menedzsere a Társadalomért Különdíj kitüntetettje Gazsi Zoltán, az Eisberg Kft. ügyvezető igazgatója,

– az Év Női Menedzsere Különdíj kitüntetettje Kárpát Krisztina, a Bayer Hungária Kft. ügyvezető igazgatója,

– a Jövő Menedzsere Különdíj kitüntetettje Takács-Fulai Viktória, a Blue Colibri International Kft. társalapítója, ügyvezetője,

– az Év Menedzsere a Környezettudatos Gazdaságért Különdíj kitüntetettje dr. Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

A díjazottak között tehát „főállású” menedzser, vállalatvezető, cégalapító, innovátor, közgazdász is szerepel, de mi az agráriumot is képviselő Kárpát Krisztinára, a Bayer Hungária Kft. ügyvezető igazgatójára vagyunk a legbüszkébbek. Egy igazi vállalati sikersztori az övé: a főiskola után 11 évvel csúcsvezetővé vált a nemzetközi Bayer csoportnál, az elmúlt évtől magyarországi feladatai mellett a kelet-közép-európai régió V4-ek pénzügyi igazgatójává nevezték ki, és évek óta kiemelt helyen szerepel üzleti kategóriában a Forbes magazin „50 legbefolyásosabb magyar nő” listáján, de aktív szerepet vállalt a Bayer-Monsanto összeolvadás lebonyolításánál is.

Az Év Női Menedzserét a sajtótájékoztatót követően a mezőgazdaság előtti kihívásokról és persze a díjról kérdeztük:

– Az Év Női Menedzserének lenni felelősség is, jól gondolom? – Nőként vezetőnek lenni valóban egyfajta kihívás, mert számos szakma, így a mezőgazdaság is inkább férfiorientált. De ennél sokkal fontosabbnak tartom azt, amit ehhez a világhoz mi értékként hozzá tudunk tenni, az egyfajta, ránk jellemző érzékenyítést. Márpedig a mai mezőgazdaságban, az élelmiszer-ellátásban, a fenntarthatóságért való munkánkban erre van most leginkább szükség. Nemcsak a népesség növekedésére kell tudnunk felnyitni a társadalom (a fogyasztó) szemét, hanem az élelmiszer-ellátás gondjaira és annak mindennapi feladataira. És itt már el is jutunk a mezőgazdasági munka elismeréséhez, a helyén történő kezeléséhez.

– Ezek szerint van még mit javítanunk?

– Nem állunk rossz helyen, Kelet-Közép-Európában a technikai vívmányok folyamatos megjelenésével az agrárium is kitörni látszik a földhöz kötött, így nem a legnépszerűbb szakmák köréből. De mindezt nem feltétlenül a gépesítéshez, hanem épp az élelmiszer-előállításhoz, az egészségünkhöz kötném leginkább. Ráadásul ehhez nekünk, magyaroknak saját tőkénk, kitűnő talajaink és megfelelő szakmai tudásunk is van.

A gáláról, a díjról és a mögötte álló szerepvállalásról bővebb információ a Menedzserek Országos Szövetségének weboldalán érhető el: www.menedzserek.hu

Sándor Ildikó