A szőlőszüret jelentős munkaerő-igényű feladat. Ráadásul ez az igény egy rövid időszak alatt hatványozottan jelentkezik. Ez ösztönözte a mérnököket a szőlőkombájnok kifejlesztésére. A célgépeknek köszönhetően a „műveleti idő” a hagyományos kézi szüret esetében kalkulált 190–260 óra/ha-ról a szüretelőgépek alkalmazásával 2–6 óra/ha-ra redukálható.
Az éghajlat diktálta szükséglet
Az első szőlőbetakarító gépek az 1960-as években álltak munkába. Méghozzá először az olyan borvidékeken, amelyek a forróbb éghajlaton helyezkedtek el, ahol a szüretnek gyorsnak kellett lennie. Az 1960-as évek elején és közepén jelentős növekedést mutatott a gépi betakarítás aránya a szőlőágazatban. Azóta a technológia jelentősen fejlődött, ami jobb gépek kifejlesztéséhez vezetett. A gépesítés hatásait vizsgáló kutatások kimutatták, hogy a leszedett szőlő minősége nem változott, sőt, esetenként javult a gépi szüret bevezetésével. A termelők és a kutatók elkezdték keresni a módszereket a gépek finomítására és korszerűsítésére, valamint a szőlőültetvények módosítására, hogy azok még jobban illeszkedjenek a gépesítés követelményeihez. A covid okozta egészségügyi válság, a külföldi munkaerő hiánya egyidejűleg járult hozzá ahhoz, hogy a betakarítógépek egyre nagyobb népszerűségnek örvendjenek napjainkban. Egyes területeken a gépi betakarítás akár 75%-kal is csökkentheti a munkaerőköltségeket. Ahogy más gépesítések esetén, úgy a szőlőkombájnok vonatkozásában is előtérbe kerül az örök dilemma: a gépek elveszik az emberek munkáját vagy sem?
A bor- és szőlőágazat legnagyobb kihívása
A rendelkezésre álló munkaerő jelenleg a bor- és szőlőágazat legnagyobb kihívása. Azok a szőlészek, akik korábban az évről évre visszatérő, tapasztalt munkavégzőkre hagyatkoztak a szüret idején, az utóbbi időben számos kedvezőtlen munkaerőpiaci hatással szembesülhettek. Az emelkedő minimálbér-követelmények, a szakmai tudással rendelkező szedők hiánya jelentős nehézséget jelent a szőlészek számára, akik azért küzdenek, hogy elegendő képzett munkaerőt biztosítsanak a szezonra.
A tapasztalt munkaerő hiánya arra kényszerítette a szőlőtermesztőket, hogy új stratégiákat és lehetőségeket vegyenek fontolóra a betakarítás idején. Még azok a szőlőültetvények is nehezen boldogulnak, amelyek elegendő munkaerőt tudnak biztosítani a betakarítási időszakra. A munkaerőköltségek folyamatosan emelkednek, mivel a szőlészek versenyeznek a mezőgazdasági munkások korlátozott számú csoportjáért, akikre mindannyiuknak szükségük van ugyanabban a rövid időszakban, a gyümölcsérés csúcsán. A szőlőültetvény gépesítésének egyik legfontosabb célja az „időzítés”. Vagyis az, hogy az egész évben elvégzendő folyamatokat előre, kézi munkaerő nélkül (vagy minimális közreműködése mellett), optimális időben végezhessék el. Sok szőlész úgy véli, hogy az emberek gépekkel való helyettesítésének etikai dilemmája jelentőségét veszti, ha a dolgozók egyszerűen nem állnak rendelkezésre.
A hazai viszonyokat szemlélve, becslések szerint a szőlészetek mintegy fele lenne alkalmas a gépesítésre. Jelenleg 5 százalék alatti gépesítettségről szólnak a felmérések. A magas beruházási költségek miatt napjainkban leginkább csak a nagyüzemekben vannak jelen a szőlőbetakarító gépek.
A betakarítógépek főbb típusai
A szőlészeti betakarítógépeket három nagy csoportba sorolhatjuk. Az első csoportba az önjáró betakarítógépek tartoznak, ezeket követik az erőgéppel vontatott változatok, valamint a harmadik csoportot a többfunkciós, önjáró egységek alkotják. Tekintsük át a különböző típusokat:
Önjáró betakarítógépek
Az önjáró gépek vonatkozásában kétféle konfiguráció létezik. Az egyiknél a gyümölcs begyűjtése saját tartályba történik. Amikor ez megtelik, akkor kezdődik el a szállítójárműre való továbbítás, az ürítés. A másik verziónál folyamatos a szállítószalagos továbbítás a szállítójárműre. Az önjáró gépek esetén az erőforrást 60–130 kW közötti teljesítményű dízelmotorok jelentik. A vontatott gépekhez képest az önjáró kombájnok nagyobb területteljesítményt képesek produkálni, ezenkívül jobb fordulékonysággal rendelkeznek, nagyobb biztonsággal mozognak a terepen, és a kivitelezés tekintetében általában komfortosabbak. A kategória ismertebb típusa az Alma A90-130-170, a Bargam V-TRACK TRS30, a Gregoire G 7.200 és az OXBO 6120.
Vontatott betakarítógépek
A vontatott gépek ugyanazt a munkát végzik, mint az önjáró egységek viszont technikailag kevésbé bonyolultak (nincs például motor stb.), és lényegesen kisebb beruházási költséget igényelnek, mint önjáró társaik. A vontatott gépeket a kisebb szőlészetek használják, leválasztó- és tisztítószerkezetük hasonló kialakítású. A vontatott kivitelű gépek esetén a minimális vonóerőigény sík területen 40-50 kW körül alakul. Dombos területen ehhez képes plusz 20-30 százalék többlet vonóerőigény mutatkozik. A kategória ismertebb típusa az Alma Selecta, a Braud 524, az ERO H1 TR és a Pellenc Towed 8030.
Többfunkciós önjáró egységek
A többcélú önjáró szőlőbetakarító gépek – ahogyan az a nevükből is kiderül – a gyártók által kínált tartozékok beszerzésével képesek kitörni az egyfeladatos célgép kategóriából. Az extra tartozékok a gépeket számos kiegészítő feladat elvégzésére teszik alkalmassá (pl. permetezés, műtrágyaszórás, szőlőmetszés stb.). A kategória ismertebb típusai: a New Holland VM 4090 és a VL 6090, a Pellenc Optimum 2, valamint a New Holland-Braud közös fejlesztésében készült 9000M.
A különféle szőlőkombájntípusok esetében a leválasztó-, gyűjtő-, tisztító- és szállítószerkezetek hasonlóak. Minden gyártó igyekszik optimalizálni az említett szerkezeti egységeket, így az egyes típusok között vannak eltérések.
Az optimális munkagép kiválasztásának fő szempontjai
A gépi betakarításra történő átállás mindig alapos átgondolást és megfontolást igényel. Szinte minden szőlőfajta alkalmas a gépi szüretre, de fajtánként lehetnek eltérések. Vannak azonban olyan esetek, amikor nem praktikus vagy működési és borminőségi szempontból nem lehetséges a gépiesítés.
A vásárlási döntésnél két területet mindenképpen figyelembe kell venni. Ezek közül az egyik a pénzügyi, a másik pedig a technikai szempont. Ahogy látni fogjuk, jelentős az átfedés a kettő között. A minimális betakarítandó terület meghatározása az első fontos szempont a betakarítógép vásárlásának költség-haszon elemzése során. A szőlőtőke-távolság jelentősen befolyásolja a minimális terület nagyságát. A szélesebb sortávolság növeli az elvárt minimális terület nagyságát. További szempontok, amelyek meghatározzák a szőlőültetvényhez megfelelő betakarítógép kiválasztását és végső soron a költségeket: a sorhossz, a könnyű fordulás (kis fordulási sugár), az üzemanyag-fogyasztás, valamint a karbantartási és szállítási költségek. Az előbbiekben említettek részben az ültetvény adottságairól szóltak. Néhány gondolat erejéig most vizsgáljuk meg technikailag a beszerzendő gépet is. A kiválasztás során figyelembe kell venni a különböző modellek opcionális és egyéb jellemzőit, például hagyományos vagy automata sebességváltó, gumiabroncs-felszereltségét, a kiürítési lehetőségeket, automatikus szintezést (kritikus helyen történő munkavégzéskor, domboldalon és/vagy egyenetlen terepen), a mágneseket a fémtárgyak eltávolítására, valamint a levelek és egyéb nemkívánatos anyagok eltávolításának megoldását, mielőtt a leszüretelt szőlő a tárolóedényekbe kerülne.
További vizsgálandó szempont lehet még a betakarítógép tömege, a súlypont elhelyezkedése, a futómű kialakítása, a meghajtás és hogy van-e gyűjtőtartálya (ha igen, akkor annak a mérete és kialakítása, pl. osztott tartályos). Érdemes megjegyezni, hogy nemcsak a géppel, hanem magával a földterülettel kapcsolatban is vannak elvárások. A betakarítógépek eredményes munkavégzéséhez egyenletes, barázda-, bakhát- és gyommentes talajfelszínre van szükség.
Nyilvánvalóan lesznek olyan gazdaságok, amelyeknél a költség-haszon elemzés azt fogja mutatni, hogy nem gazdaságos a szőlészet gépesítése. Más esetetekben a beruházáshoz szükséges forrás előteremtése jelenthet gondot, hiszen egy szőlőkombájn megvásárlása komoly befektetést igényel. Az biztos, hogy a gépi és a kézi szüretelés jó ideig még párhuzamosan megmarad egymás mellett. Mindkét módszernél vannak kompromisszumok, de nem a minőség a meghatározó különbség. Az iparág körül kavargó romantika ellenére a pincészetek továbbra is üzleti vállalkozások; ha nem keresnek pénzt, nem tudnak bort csinálni. Vannak esetek, amikor nem praktikus vagy nem lehetséges a gépesítés Nagyon sok tényezőt kell figyelembe venni a borkészítés összetett világában, és az, hogy a szőlő hogyan kerül a tőkéről a pincészetbe, akár kézzel, akár géppel, csak egy apró része a folyamatnak.
A hazai agrárgép-forgalmazók termékpalettáján bőséges kínálat (Alma, Braud, Ero, Gregoire, New Holland, Pellenc stb.) mutatkozik a szőlőkombájnokból. A betakarítóeszköz kiválasztása előtt érdemes kikérni a márkakereskedők tanácsát. A konkrét géptípusra vonatkozó információk mellett az információgyűjtésnek a szervizháttér és az alkatrész-ellátottság kérdéseire is ki kell terjednie, hiszen egy kivételesnek tűnő árajánlatot is képes értéktelenné tenni például a nem kielégítő szervizháttér ténye. A márkaképviselők iránymutatása mellett további értékes információkhoz lehet jutni még a hazai és külföldi vásárlói vélemények és értékelések megismerésével.
SZERZŐ: CZÉKUS MIHÁLY
