fbpx

Havi másfél millió tonna az ukrán kivitel, esik a búza ára

Írta: Gönczi Krisztina - 2022 május 16.

Nagyon igyekeznek a kiszállítással az ukránok. Másfél hónap maradt a következő gazdasági év kezdetéig, és ezzel együtt az új búzatermésig. A búza ára a korábbinál is nyomottabb.

ukrán gabonaszállítás
Egyre flottabbul megy a teherszállítás (forrás: ltgcargo.ua)

Harmadával csökken az exportált mennyiség

Ukrajna havi 1,2-1,5 millió tonnára növelte gabonaszállítási kapacitását, de ezzel együtt is nagyon visszaesett az exportja. A 2021/22-es értékesítési szezonban körülbelül 47 millió tonna gabonát fognak kiszállítani, míg az eredeti tervek szerint 70 millió tonnát exportáltak volna – mondta Mikola Gorbacsov, az Ukrán Gabonaszövetség elnöke, aki nem számít arra, hogy a tengeri kikötők az új gazdasági év kezdetéig (július 1.) felszabadulnak.

A háború kitörése előtt az ukrán napraforgódara 54 százalékos részesedéssel uralta a világpiacot, de az EU számára is ők voltak a legnagyobb beszállítók. Tavaly szeptember és 2022 februárja között az ukrán napraforgódara az EU teljes importjának 43%-át tette ki. Március-április folyamán viszont az EU már más forrásokból próbálta fedezni az igényeit: Oroszországból, Argentínából és Moldovából. Az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók miatt időközben ebből az irányból is leállt a behozatal.

Esésben az ukrán búza ára

Itthon a magyar kukorica termelői ára 115 ezer forint, a búzáé 130 ezer forint körül jár, pedig nyakunkon a búzaaratás. Az ukrán agrártermékek lassan jutnak át a határon, viszont továbbra is olcsók. Május 16-án 91 ezer forintnak megfelelő összegért (247 dollár/tonna) viszik a határra a kukoricát. A búzát a korábbinál is olcsóbban, 88,5-92 ezer forintért (átlag 240-250 dollár/tonna) lehet átvenni, pedig a forint az elmúlt 10 napban még veszített is az értékéből. A napraforgóolaj 450 ezer forintért (1218 dollár/tonna) cserél gazdát az ukrán határon. Még van némi repcéjük és szójájuk is, előbbi szűk 300 ezer forintot ér, az utóbbiból a GMO-mentes babot 206 ezer forintért adják az ukránok.