Hét nagy búzatermelő országban vizsgálták meg a kenyérgabona jövedelemtermelő képességét. Mint kiderült, Európa világbajnok hozamokkal dicsekedhet, de micsoda áron!
Érdekes cikk jelent meg a farms.com-on. A szerző a búzatermesztés versenyképességét vizsgálta a világ nagy előállító körzeteiben. Ehhez az „agri benchmark” -hálózat adataiból hét ország tipikus gabonatermesztő gazdaságainak adatait összegezte a 2016-2020 közötti időszakból. Ez a hét ország Argentína, Ausztrália, Kanada, Németország, Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok volt.
A vizsgált gazdaságok átlagos búzatermése 2016-2020 között hektáronként 4,48 tonna volt, de nagy a szórás. Míg Ausztráliában hektáronként csak 1,8 tonna gabona terem, addig Németországban 8,3 tonna. Az USA-ban 3,5 tonna, Kanadában és Argentínában 4 tonna, Ukrajnában 5,1 tonna, Oroszországban 5,3 tonna a jellemző termésmennyiség. Mint lentebb látni fogjuk, a termés nagyságának meglepően kevés köze van a termelés jövedelmezőségéhez.
Ki mire fordít többet?
A termelés költségszerkezetét három fő kategóriába sorolták: közvetlen költségek, működési költségek és általános költségek. A közvetlen költségek magukban foglalták a vetőmagot, a műtrágyát, a növényvédelmet, a termésbiztosítást és ezen költségtételek kamatait. A működési költség magában foglalta a munkaerőt, a gépek értékcsökkenését és kamatait, a vállalkozói költségeket, az üzemanyagot és a javításokat. Az általános költség tartalmazta a földterületet, az épületek amortizációját és kamatait, az ingatlanadót, az általános biztosítást és az egyéb költségeket.
A közvetlen költségek átlagban 34,3 százalékát tették ki az összes ráfordításnak, a működtetés pedig közel a 40 százalékát. A maradék a földre, épületekre, adókra stb. ment el. A vetőmagra, műtrágyára, peszticidekre fordított költséghányadban kisebb a szórás a világ különböző pontjain, mint abban a kérdésben, hogy mennyiből üzemeltethetők a gépek, foglalkoztathatók az emberek, illetve mennyibe kerül egy hektárnyi föld bérlése. Németországban a földhöz képest olcsóbb a gépi és emberi munka, míg Ukrajnában és Oroszországban pont fordítva van: a föld bérlése csak fele akkora szeletét teszi ki a költségtortának, mint a németeknél. Az USA-ban szintén viszonylag olcsó a föld, de arányaiban sokat fordítanak inputanyagokra.
Közepes terméssel extra bevétel
Az alábbiakban azt láthatjuk, hogy a ráfordításokhoz képest hogyan alakultak a bevételek a búzatermesztő gazdaságokban. A gazdaság hektáronkénti bruttó bevétele Németországban kiugróan magas, viszont nagyon magas költségszinttel is dolgozik. A termelés – támogatások nélkül – lényegében veszteséges lenne. Kifejezetten rossz a megtérülése a búzának az USA-ban, ellenben Oroszországban, Argentínában és Kanadában kifizetődő foglalkozni vele.
Ha egyetlen búzatonnára vetítjük a költségeket és a bevételt, hasonló képet kapunk. A vizsgált ötéves periódus alatt a tipikus orosz gazdaságban volt a legmagasabb a búza jövedelmezősége, ezt szorosan követte az argentin és az egyik kanadai gazdaság eredménye. Ezek 4-5 tonnás átlagokat hozó üzemek, még magyar viszonyok között is sajnálkozva néznénk a tábláikat aratáskor. A számok azonban azt mutatják, hogy az ő zsebük dagad jobban. Az ábrából nem derül ki, hogy miért, hiszen a három ország költségszintje és költségszerkezete is különböző. Alighanem szereti a búza a hűvös, mérsékelt égövi klímájukat. Tulajdonképpen a németekét is, de ők olyan költségszinttel dolgoznak, amit már egy 8 tonnás terméssel sem tud meghálni a növény.
Oroszországban a búza jövedelmezősége minden más szántóföldi kultúráét felülmúlja, míg Argentínában, Ukrajnában és Kanadában vannak ennél nyereségesebb növények is. Nem csoda, hogy az oroszok a világ élvonalába kerültek búzatermesztésükkel. Inkább az meglepő, hogy Európa a magas költségszint ellenére képes versengeni velük a világpiacon.
Ez is érdekelheti a témában: Repce, búza, kukorica – meddig tartja magát az ára?
