Paradicsomtermesztéssel biztosítja gyermekei jövőjét az ötgyermekes családfő. Dobos Ferenc, felgyői, 6 hektáros családi gazdaságában már márciusban megkezdték az első paradicsomfürtök szedését.
Az országban az elsők között, már március közepén elkezdték a paradicsom szedését a Profi-Tom Kft. felgyői üvegházában. A 6 hektáros területen 3600 tonna termésre számítanak az idén. – December első dekádjában indítottuk ezt a növénykultúrát, és ez november közepéig fog folyamatosan teremni. Ez egy hosszú kultúrás termesztés, ahol remélhetőleg közel 60 kilós négyzetméterenkénti termésmennyiséget fogunk elérni. A Siranzo fajtát termeljük, számunkra ez a fajta vált be. Úgy látjuk, hogy a kereskedőnk, a szentesi DélkerTész is szívesen veszi át tőlünk ezt a fajtát, mert jól tudja értékesíteni a piacon – mondja el több évtizedes tapasztalatát Dobos Ferenc kertészmérnök, a Profi-Tom Kft. résztulajdonosa.
A nehéz munka minél könnyebb legyen
A nagy súly miatti nehéz fizikai munkát sínen tolható szedőkocsikkal gépesítették. A szedők rögtön a szállító rekeszekbe teszik a termést, majd a szedőkocsikon kitolt paradicsomokat kis vonatszerelvénnyé kapcsolják össze, hogy a súlyszerinti ellenőrzés helyszínére, majd a rakodótérbe szállítsák azokat. A felgyői termelőüzemben úgy alakították ki a termesztés technológiáját is, hogy a különböző munkafolyamatok végzése a lehető legkényelmesebb legyen.
– A paradicsom kötései sorba jönnek a száron fölfelé, időrendben is, tehát a legalsó fürt az, ami mindig érésben van. Amikor az alsókat már leszedtük, az engedéssel a következő fürtöt mindig ugyan arra a szintre helyezzük. Jól ki van találva ez a technológia, az a lényege, hogy a kéz, amelyik dolgozik, mindig a váll alatt legyen, akkor nem fárad el.
Csak vegyszermentesen
A modern termesztéstechnológia további eleme az integrált növényvédelem is. A mellett, hogy a termesztőházban a növények tápanyag igényét igyekeznek maximálisan kielégíteni, a védelmükhöz, a kártevők irtásához nem használnak vegyszereket. – Integrált növényvédelmet folytatunk, aminek az alapja a biológiai növényvédelem. Hasznos rovarokat telepítünk és szaporítunk el. Biológiai szerekkel is besegítünk nekik, ha szükséges, de szerencsére elég ritkán van ilyen helyzet. Én úgy gondolom, aki ilyen paradicsomot vásárol az áruházban, az biztos lehet abban, hogy egy jó minőségű és egészséges árut vihet haza.
Biztos megélhetést nyújt
A paradicsom termesztése jó vállalkozásnak bizonyult Dobos Ferenc és családja számára. A 2016-ban létrehozott 3 hektáros, majd a 4 évvel később megduplázott termesztő felület biztos megélhetést nyújt a vállalkozásban dolgozók számára. – Mivel 5 gyermekem, és most már 5 unokám is van – remélem még több is lesz -, úgy gondoltam, hogy pénzt szétosztani ennyi gyerek között nem egy szerencsés dolog, mert elfogy, aztán vége. Ezért úgy döntöttem, hogy befektetem egy olyanba, ami egyrészt a szakmám is, másrészt pedig, ha jól végzik a munkájukat, akkor egy folyamatos megélhetést fog a számukra biztosítani.
Bővítésre készen
A paradicsom termesztéséhez a meleget termálvizes fűtéssel biztosítják, amihez a jelenlegi mellett már egy új kutat is fúrattak. A családi beruházást bár tervezték, egyelőre nem bővítik tovább. – A hőenergiát termál kutak biztosítják, mondhatom többes számban, hiszen most már a második kutunk is megépült. Tervbe volt véve még 4 hektárnak az építése, amiről, jelen pillanatban lemondtunk – legalább is parkoltatjuk –, mert annyira megdrágult a beruházás költsége. A munkaerőhelyzet is eléggé megcsappan, ezért úgy vagyunk vele, hogy inkább gondozzunk 6 hektárt nagyon jól, mint 10 hektárt esetleg csak ímmel-ámmal – tette hozzá Dobos Ferenc.
(Fotók: Horizont Média/Kristóf Imre)