fbpx

Természetesen a növények vitalitásáért

Írta: Szerkesztőség - 2018 november 09.

Az Aminoplant növénykondicionáló készítmény minden fenológiai fázisban az állomány hasznára válik: hozzájárul, hogy a fiatal növény hamar erőssé váljon, és a stresszhelyzeteket elviselje, később pedig elősegíti a nagyobb lombozat kialakulását, a terméskötődést. Javítja a talaj szerkezetét és tápanyag-szolgáltató képességét, sőt tankkeverékben a növényvédő szer hatását is fokozza.

 

 

A sikeres növénytermesztés három alappillére a jó agrotechnika elveinek betartása, az optimális tápanyag-utánpótlás és az időben elvégzett, okszerű növényvédelem. Az elmúlt évtizedekben a megváltozott körülmények – mint az egyre szélsőségesebb időjárás és a technológiában bevezetett újfajta megoldások, például a forgatás nélküli talajművelés arányának nagymértékű növekedése – következtében a gazdáknak egyre több kihívással kell szembenézniük a szántóföldön.

A csapadékhiány miatt a növény a talajból a tápanyagot nehezebben tudja felvenni. Erre a problémára kínálnak megoldást a lombtrágyák, amelyek felhasználása az elmúlt időben számottevően fokozódott. A szélsőségesebb környezet viszont nemcsak a tápanyag felvételét és hasznosulását befolyásolja. Ezzel együtt olyan stresszhelyzetet is okoz, aminek komoly terméskiesés lehet a következménye, hiába végeztük el megfelelően a növényvédelmet, vagy juttattuk ki a lombtrágyákat. Évről évre tapasztalhatjuk, hogy a szárazság miatt gyengén kel az állomány, vagy éppen a sok csapadék miatt hetekig vízben fuldoklik. A gyenge őszi kultúrát meggyötri a tél, vagy ha jó állapotban telel át, akkor kora tavasszal éri egy már nem várt fagy vagy hosszú száraz periódus. Az egyébként is legyengült növényekre kijuttatott növényvédő szerek egy része fitotoxicitást okozhat. Ezeknek a nehézségeknek az ismeretében a lombtrágyák mellett a biostimulátor és növénykondicionáló szerek is létjogosultságot szereztek a növényvédelmi technológiákban.

Ilyen termék a Nufarm palettáján az Aminoplant. Az 54,4%-ban állati eredetű aminosavakat és peptideket tartalmazó növénykondicionáló készítmény valamennyi szántóföldi kultúra levélzetének kezelésére használható. Az Aminoplant levéltrágyaként alkalmazható segédanyag, bioaktivátor, biostimulátor, melyet javarészt hidrolizált fehérjék alkotnak.

Az Aminoplantot a növény mind levélen, mind pedig a talajra kerülve gyökéren keresztül képes felvenni. Az elsődleges és legfontosabb hatását így fejti ki azáltal, hogy elősegíti a közvetlen közelben található tápanyagok beépülését, a mikroelem-felvételt. Befolyásolja a növényi hormonok működését, ezen keresztül a gyökér- és lombfejlődést. Az Aminoplant fokozza a glutamát-dehidrogenáz és a nitrát-reduktáz enzimek aktivitását, aminek köszönhetően több aminosav és ennek következtében több fehérje képződik. Így ha az Aminoplantot a kultúra 2–4 leveles állapotában juttatjuk ki, például ősszel kalászosra vagy repcére, nagyon intenzív gyökérfejlődést biztosítunk, ami feltétele a jó télállóságnak és a kora tavaszi erőteljes növekedésnek, még szárazabb körülmények között is. A mélyebbre hatoló gyökérzettel még akkor is vízhez jut a növény, ha a talaj felső rétege már kiszáradt. Későbbi fejlődési fázisban kijuttatva erős lombozatot és nagyobb asszimilációs felületet érhetünk el, virágzás előtt pedig a jobb terméskötődést és termésképződést szolgálja a készítmény. Stresszhelyzetben azokat a géneket is aktiválja, amelyek felkészítik a növényt, hogy megfelelően reagáljon a szokatlan helyzetekre.

Közvetlen hatásán túl nem elhanyagolható tulajdonsága, hogy a talajviszonyokat is kedvezően befolyásolja. Ha 2–4 leveles kultúrában permetezzük ki, elkerülhetetlen, hogy a permetléből a talajra is jusson. A talaj mikroflóráját aktiválja, serkenti a humuszképződést, ezzel javítva a talaj szerkezetét. Azáltal, hogy a rövid láncú peptideknek és szabad aminosavaknak köszönhetően a mikroelemek (Fe, Zn, Mn, Mg, Ca, B, stb.) kelátkötésbe kerülnek, könnyen felvehetővé válnak a növények számára, így fokozza a talaj tápanyag-szolgáltató képességét.

Harmadik hatását a permetezés során tankkeverékben gyakorolja a másik növényvédő szerre, amellyel együtt a levélre kerülve segíti annak tapadását, szétterülését és a felszívódó hatóanyag bejutását a növény szöveteibe.

A biostimulátorokat leginkább akkor használjuk, ha valamilyen stressz éri az állományt. Elsődleges cél, hogy a szélsőséges helyzetből minél hamarabb segítsünk a növényeknek újra megerősödni, hogy a lehető legkevesebb termésveszteséget szenvedjük el. Ám az Aminoplant használatát nemcsak stresszhelyzetben javasoljuk, hanem olyankor is, amikor az állomány láthatóan jól érzi magát. Erre jó példa 2017 őszén elvégzett kísérletünk, amikor a repce föld feletti részei kezelés nélkül is nagyon erősek voltak. Ősszel viszont mindig sokkal fontosabb, hogy mi van a föld alatt, mert ez fogja meghatározni, hogyan vészeli át a növény a telet, és hogyan fejlődik majd tavasszal. Ahogy az 1. képen is látható, a kezeletlen kontrollparcellában is szép növényeket ástunk ki. A kezeletlen kontroll mellett a 2. parcellában elvégeztük a szokásos regulátoros kezelést, amely egyben az őszi fungicides védekezést is szolgálta. A Mystic 250 EW-t 0,8 l/ha dózisban a repce 6–8 leveles állapotában juttattuk ki. A harmadik parcellában a 2–4 leveles repcére először az Aminoplantot permeteztük 1,5 l/ha dózisban (rovarölő szerrel együtt), majd a Mystic 250 EW-t 0,8 l/ha dózisban fóma ellen. Ahogy a képen is látható, óriási a különbség a kezeletlen és az Aminoplant + Mystic 250 EW-vel kezelt parcellában fejlődő növények gyökérzete között. De szemmel látható a különbség a szokásos regulátoros és az Aminoplant + Mystic 250 EW kezelés között is még optimális körülmények esetén is. Hasonlóan látványos eredményt értünk el 2016 őszén őszi búzán. A 2. kép 2017 tavaszán, az áttelelt állomány vizsgálatakor készült.

 

Mind normál körülmények között, mind pedig stresszhelyzetben (szárazság, hideg, hősokk stb.) ajánljuk a terméket egyszeri vagy kétszeri alkalommal, minimum 10–14 nap eltéréssel kijuttatni, 1,5–3 l/ha dózisban, önmagában vagy más növényvédő szerrel kombinációban.

Gaál Orsolya
Nufarm Hungária Kft.
http://www.nufarm.com/HU/Kezdolap

Amennyiben szeretne ingyenesen és rendszeresen friss szakmai információkat kapni hasonló témakörben, regisztráljon itt!