fbpx

Egymillió hektár az AKG-programban, de többre számítottak

Írta: Gönczi Krisztina - 2022 március 27.

A tavaly meghirdetett agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai gazdálkodási programokra annyi igény futott be, hogy még mindig csak a kérelmek 80 százalékát tudták elbírálni. A végső szám azonban így is kevesebb lesz a vártnál.

biodiverzitás szántón
Sokan jelentkeztek, de a végső szám kevesebb lesz a vártnál (fotó: Horizont Média)

Picivel több érdeklődőt vártak

A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent, tavalyi pályázati felhívásra beérkezett támogatási kérelmek több mint 80 százalékáról születtek meg a döntések. Az agrár- környezetgazdálkodási programban közel 16 ezer gazdálkodó válik jogosulttá 117 milliárd forint támogatásra több mint egymillió hektárt meghaladó földterület után – közölte Nagy István agrárminiszter.

Megjegyezzük: a kiírás mintegy 23 ezer pályázóval és 360 milliárd forintos kifizetéssel kalkulált. Ha a 80 százalékos elbírálási szint 16 ezer nyertest eredményezett, akkor az utolsó 20 százalékkal együtt – arányosan számítva – legfeljebb 20 ezer jogosultra bólinthatnak rá. A Mezőhír idén év elején több forrásból is úgy értesült, hogy a nyertesek egy része is fontolgatja a pályázat visszaadását. Az ok: a jelen piaci környezetben túl sokat veszítenének a gazdaságok az előírások betartásával. (Lásd kapcsolódó írásunkat: Értékessé válik a föld, értéktelenné az agrártámogatások?)

150 ezer hektár az ÖKO-ban

Ökológiai gazdálkodásban a kormányzati hírek szerint közel 3400 gazdálkodó vehet részt 150.000 hektárral, és a programba bevont terület után évi 33 milliárd forint támogatást kap. Itt a kiíró várakozása mintegy 5 ezer pályázó volt, és közel 46 milliárdot szántak a projektre.

Így végül összesen 1,15 millió hektár területre 453 milliárd forint támogatáshoz jutnak hozzá a gazdaságok – amennyiben vállalják a feltételeket, és bent maradnak a programban. A kötelezettségvállalásra szóló támogatói szerződéseket a napokban kapják kézhez a pályázók. A kötelezettségvállalási időszak január elsején már elkezdődött, és 2024. december 31-ig tart.