fbpx

Benyomultak a húspótlók a világ húsipari csúcskiállítására

Írta: Gönczi Krisztina - 2022 március 19.

Május 14. és 19. között rendezik meg Frankfurtban a világ vezető húsipari és alternatív fehérjeforrások köré épülő szakmai kiállítását. Utóbbi téma először kap helyet a húsokkal foglalkozó expón. A kiállítás virtuális beharangozóján jártunk.

húspult
A németek imádják a húst, de vegán trendet is meglovagolják (forrás: IFFA)

Növények, rovarok, labor…

A Technology for Meat and Alternative Proteins hivatalos nevet viselő szakkiállításon a visszajelzések szerint mintegy 900 kiállító cég szeretné bemutatni innovációit a nemzetközi közönség előtt. A kiállítás a teljes vertikumot felöleli: a vágástól a daraboláson és feldolgozáson át a csomagolásig. A hentesek versenye a laikusok számára is izgalmas produkciónak ígérkezik.

Az IFFA a tenger gyümölcseinek, a tejiparnak és a kiskereskedelemnek is helyet biztosít. Sőt, a fogyasztói trendekre reagálva először fordul elő a csúcskiállítás történetében, hogyaz alternatív fehérjeforrások is fajsúlyos szerephez jutnak: minden ötödik kiállító ebből a szektorból érkezik. Alapvetően a vegán trendeket szolgálják ki a gyártók, de a laborban „növesztett” húsok és a rovarfehérjék is ott lesznek a kiállítói térben. Az alternatív fehérjék piaca éves szinten kétszámjegyű növekedést mutat, és láthatóan a válságok sem hatnak rá. Az expót beharangozó sajtóbeszélgetésben szó esett arról, hogy a hagyományos húsfeldolgozási eljárások egy része (például a füstölés vagy a csomagolás) alkalmas a növényi fehérjéből készült termékek kezelésre is, ezért a szakma kész alkalmazkodni a trendhez, és fogadni ezeket az alapanyagokat.

IFFA
40 százaléknyi húsipari és 20 százaléknyi alternatív fehérjét kínáló kiállító várható (fotó: virtuális beharangozó)

A világjárvány és a világválság hatásai

A kiállítók 40 százaléka azonban a húsiparban tevékenykedik. Mintegy 110 ezer négyzetméteren nagyjából 60 ezer (oltási igazolvánnyal rendelkező) látogató érkezésére készülnek a szervezők. Az expó a digitális térben is megrendezésre kerül. A regisztrált cégek 60 százaléka Németországon kívülről érkezik, különösen Olaszországból, Spanyolországból, Hollandiából, Ausztriából, Svájcból és Lengyelországból. Oroszországot és Fehérországot a politikai fejlemények miatt kizárták a résztvevők közül.

A kiállítás idei fő témái az automatizálás, az élelmiszer-biztonság, a fenntarthatóság és a fogyasztói trendek. Utóbbira erős hatással volt a világjárvány, ami a digitális vásárlást és az otthoni sütést-főzést támogatta. Még mindig érezhető az iparágban az ellátási láncok zavara, és munkaerő-utánpótlás nehézségei. Ne feledjük, mennyi külföldi vendégmunkás dolgozik hentesként a német húsiparban. Legújabb fejlemény pedig az energiaárak, ezzel együtt a szállítási költségek döbbenetes emelkedése – hangzott el. Németországban 2014 óta létezik minimálbér ebben az ágazatban, ennek fokozatos emelése éppúgy sokkolja a húsipari cégeket, mint a mezőgazdasági vállalkozásokat az agráriumra érvényes bérminimumok.

Ezzel együtt a német húsipar lábadozóban van a világjárványból, ezért nagy várakozásokkal tekint az első személyes szakmai bemutató és találkozó elé. A Német Mészárosszövetség (DFV) tagjai körében végzett közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a kézműves hentesek valamivel több mint 50 százaléka tervez átlagon felüli beruházást 2022-re, különösen a termelés, az értékesítés és az energiahatékonyság terén. A járvány velejárója az a jelenség is, hogy az emberek pontosan tudni akarják, hogy honnan származik az élelmiszer, a „származási ország: EU” megjelölés ma már senkit nem elégít ki.