Miniszter: egy 4. vírus is jelen van!

Ijesztő a negyedik…

Sajnos nemcsak egy, hanem három, sőt, négy vírus nehezíti jelenleg a gazdasági stabilitás megőrzését. A Horizont Média munkatársainak adott exkluzív interjújában az agrártárca vezetője egyenesen úgy nyilatkozott, hogy nemcsak koronavírussal kell küzdenünk, hanem a komoly gazdasági károkat okozó madárinfuenzával, és a szintén jelentős fenyegetésként értékelhető afrikai sertéspestissel is, amitől meg kell óvni a házisertés-állományokat. Nagy István ugyanakkor emellett úgy fogalmazott: képletes értelemben egy negyedik „vírus” is jelen van: a félelemé, a pániké, ami ugyanúgy befolyásolja az életünket, mint az említett három.

Itt az idő!

Az agrárminiszter ezért fontosnak tartja, hogy a hitel-visszafizetési móratóriummal, az AgrárSzéchenyi Kártya keretösszegének megduplázásával, és a legérintettebb ágazatoknál bevezetett járulékcsökkentéssel sikerül enyhíteni a bevétel-kieséseket. Nagy István most, az idénymunkák napjaiban a munkaerő biztosítását nevezte a legsürgetőbb feladatnak. – Miután a határon túlról nem érkezhetnek dolgozók, meg kellett szervezni a helyi munkaerőt, a felszabaduló munkaerő átcsoportosítani ebbe az ágazatba, hiszen itt az eper, a spárga, a gyümölcsök, a primőrök szezonja – mondta, s emlékeztetett: ezért hozták létre azt a honlapot, amely ebben segít azoknak, akik elvesztették a munkahelyüket.

További segélycsomagok

A következő lépésben a miniszter a kis- és középvállalatoknak nyújtott 25 milliárdos azonnali támogatást, illetve az elsődleges mezőgazdasági vállalkozóknak nyújtott 100 ezer, a halászattal foglalkozókat pedig 120 ezer eurós megsegítését említette. Emellett egy új intézkedési csomag 30 milliárdos keretet nyit az élelmiszeripari vállalkozások megsegítésére.

(forrás: Horizont Média)

járvány koronavírus madárinfluenza sertéspestis Széchenyi Kártya