fbpx

A bolgárok nem ülnek a gabonán, gyorsan eladnak mindent

Írta: Gönczi Krisztina - 2022 február 15.

A fő gabonafélék termelői ára 33-50 százalékkal nőtt egy év alatt Bulgáriában. Az ország búzaexportja időarányosan 80 százalékkal nőtt, de az árpa és a kukorica kivitele is jóval élénkebb most.

búza kikötőben
Hajón távozó búza (forrás: 24newshd.tv)

Stabil kalászos terület

Bulgáriában is viszonylag enyhe volt a tél, ami kedvezett az őszi kalászosoknak. Az ország déli részén a sokéves átlagnál több csapadék hullott, míg északon a hőmérséklet volt magasabb a szokásosnál. A megcsúszott vetések is szépen felzárkóztak a fejlődésben a tél folyamán. Erre szükség is volt, mivel október közepén még csak az árpa fele és a búza harmada volt a földben. A gazdák egészen november végéig vetettek, hogy tavasszal ne kelljen a műtrágyaigényes kukoricával feltölteni az üres hektárokat. November végén a helyi agrárminisztérium 1,11 millió hektárnyi búzaterületről tudott, ami megegyezik az előző évivel, az árpát pedig 109,5 ezer hektáron vetették el, ami szűk 4 százalékkal kevesebb az előző szezonban mértnél.

Gyorsan eladták a búzát

Az elemzők azzal kalkulálnak, hogy az inputok felhasználása nem csökken számottevően, így átlagos időjárási viszonyok mellett 6 millió tonnás búzatermésre van kilátás az országban, árpából pedig fél millió tonna kerülhet a raktárakba. Tavaly a búzatermés csúcsot döntött Bulgáriában: 7,2 millió tonna gabonát arattak le. 2022 januárjában a piaci árak 33 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel ezelőtt (265 euró/t, azaz 94 ezer forint/t)), az eladások jó ütemben zajlanak. Január végére már 3,2 millió tonna búzát értékesítettek a nemzetközi piacon, csaknem 80 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. A mennyiség fele az EU-n kívülre került, olyan országokba, mint Dél-Korea, Vietnám és Izrael.

Leginkább az árpa drágult

Árpából tavaly 700 ezer tonnát arattak le, ennek is csaknem a fele elkelt már a külföldi piacokon, ami közel felerészt (160 ezer tonna) az EU-n kívül talált vevőre. A kivitt mennyiség 60 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban. A termelők 233 eurós (82,5 ezer forint/t) áron tudták eladni a terményüket január végén, csaknem 50 százalékkal drágábban, mint egy éve.

Kukoricából az országos termésátlag a 6 tonnát sem érte el, így végül csak 3,35 millió tonna lett az össztermés. Ebből január végéig 720 ezer tonnát értékesítettek a nemzetközi piacon, főként az EU-n kívülre. Éves összevetésben ez is 43 százalékkal jobb a tavalyi adatnál. A kukorica termelői ára január végén 246 euró (87 ezer forint/t) volt, 35 százalékkal nőtt egy év alatt.

A magyar helyzetről itt írtunk legutóbb: Búzaaratásig állhat a kukorica a raktárban