fbpx

Így mérsékelhetők a porviharok és az aszálykár

Írta: Szerkesztőség - 2023 április 06.

Regeneratív oktatási napot tartott a Talajmegújító Gazdák Egyesülete (TMG) a vajdasági Bajmokon, ahol több mint száz magyar és szerb gazdálkodó volt kíváncsi arra, hogy milyen művelési módszerrel előzhetők meg a porviharok, a vízerózió vagy az aszálykárok.

talajmegújító gazdák
A felszín folyamatos borítása az egyik alapelv (forrás: Talajmegújító Gazdák)

A Kárpát-medencére kiterjedő tudásátadás

Az egyesület 2016-ban alakult azzal a céllal, hogy egymást segítve megosszák tapasztalataikat a regeneratív gazdálkodási módszerekről mind egymás között, mind az átállást fontolgató termelők számára. Tagjaik között olyanok is vannak, akik 10 éve no-till módon gazdálkodnak. A TMG 2023 januárjában jelentette be, hogy az átállás iránt érdeklődő termelők számára regionális oktatási napokat szervez, hogy segítsék a regeneratív gazdálkodás elterjedését Magyarországon és a Kárpát-medencében.

Szándék és nem pénz kérdése

A Talajmegújító Gazdák Egyesületének első oktatási napján gyakorlati információkkal gazdagodhattak a mezőgazdasági termelők. Többek között egy szántásos és egy 5 éve bolygatatlan (no-till) táblán végezhettek ásópróbát és kereshettek gilisztát. Bemutatták az egyesületen belül fejlesztett no-till vetőgépet, szemléltették a folyamatos talajtakarást és gyökérhálózatot biztosító takarónövények terminálásának többféle módját, valamint no-till kukoricavetési bemutató is zajlott. A különböző feladatokat egyszerű, használt eszközökkel végezték el, hogy bizonyítsák: nemcsak új technikával lehet elkezdeni ezt a művelési módot. Emellett a regeneratív termelők egy kerekasztal-beszélgetés során osztották meg a tapasztalataikat az összegyűltekkel.

„Kezdő és haladó gazdák is érdeklődtek a TMG oktatási napja iránt, aminek nagyon örülünk, hiszen több intő jelet is kaptunk az elmúlt néhány évben a természettől, gondoljunk a 2022-es aszályra vagy a legutóbbi böjti szelekre” – fogalmazott a rendezvény végén Szabó Attila, a Talajmegújító Gazdák Egyesületének elnöke, aki maga is regeneratív módon irányítja gazdaságát. A módszer csökkenti mind a szél-, mind a vízeróziót, javítja a talajéletet. Ez a művelési szemlélet megoldás lehet a változó klímára, az aszálykárok mérséklésére, de a költségek csökkentésére is, miközben a környezetre is pozitív hatással van.

Ezek a bemutatók következnek

Az oktatási program egyik fő szempontja, hogy regionális tudást osszon meg az érdeklődőkkel, hiszen a Kárpát-medencében rendkívül változatosak a talajviszonyok, így nem minden megoldás működik mindenhol. Az adott régió regeneratív gazdái viszont sok tapasztalatot halmoztak fel, és ezt meg tudják osztani a környékbeli gazdatársakkal. A Talajmegújító Gazdák Egyesületének oktatási sorozata áprilisban egy direktvetési bemutatóval folytatódik a Kiskunságban,illetve egy speciális, regeneratív szőlőművelést bemutató eseményt is szerveznének a Homokhátságon. Emellett Somogyban bemutatják majd, hogy miként lehet a no-tillre alapozott szántóföldi növénytermesztésbe az állattartást, a szakaszos legeltetést is integrálni.

Lásd még a témában: A regeneratív mezőgazdaság a jövő útja?

Gönczi Krisztina