fbpx

Mennyit fizetünk a zöldségekért és gyümölcsökért?

Írta: Barna Ferenc - 2022 február 05.

A magyarok 40 százaléka havonta átlagosan 3-4 ezer forintot költ zöldségekre és gyümölcsökre, de közel ugyanennyien vannak, akiknél már több mint 5 ezer forintra rúg a számla – derül ki az ötszáz termelőt tömörítő DélKerTÉSZ kutatásából.

Paprika
A legtöbben leginkább boltláncokban vagy hipermarketekben vásárolnak, a mezőgazdasági termelőknek erre figyelemmel kell lenniük (Fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Legtöbben a nagyobb boltláncokban vagy hipermarketekben vásárolnak

A 18-65 éves magyarok döntő többsége, 88 százaléka szokott zöldséget és gyümölcsöt vásárolni, a legtöbben pedig ezt leginkább boltláncokban vagy hipermarketekben teszik. Míg a nagy boltláncok aránya 73 százalékos, mindössze 42 százalék megy külön zöldségeshez és csak 34 százalék látogat ki a friss áruért a piacokra vagy vásárcsarnokokba. A legkevésbé termelői piacok népszerűek, összesen 17 százalék szerzi innen be az árut.

A kutatás eredménye szerint azoknak a többsége, akik szoktak zöldséget vagy gyümölcsöt vásárolni havonta 3 ezer forintnál többet költ ezekre. 39 százalék mondta azt, hogy a számla havonta több mint 5 ezer forintra rúg, míg 40 százaléknál 3-4 ezer forintot tesz ki.

Havonta 1-2 ezer forintból csak 19 százalék ússza meg. A zöldségekre és gyümölcsökre legtöbbet, azaz több mint havonta 5 ezer forintot költők között többségben egyébként vannak a nők és a 30-asok, valamint a közép-magyarországi régióban élők.

A többség szerint a hazainak jobb az íze

A magyarok 52 százaléka hajlandó többet fizetni az itthon termelt zöldségért vagy gyümölcsért, és a többség szerint ezeknek jobb az íze. Ez leginkább a nőkre és a falun élőkre jellemző. Sokan azonban nem tudják eldönteni, honnan származik a termék.

„Azt tapasztaljuk és a felméréseink is azt mutatják, hogy bár még mindig az ár a legfontosabb tényező, de a vásárlók egyre inkább figyelnek arra, honnan jönnek az élelmiszerek. Kedvező irányba mutat, hogy a vásárlás során 46 százalék tartja közepesen és 36 százalék pedig nagyon fontosnak, hogy a zöldség vagy gyümölcs magyar termelőktől származzon” – mondta Nagypéter Sándor, a DélKerTÉSZ elnöke.

Az elnök kiemelte, hogy az egész Európában elszálló áram-, gáz- és műtrágyaárak miatt nem elvárható, hogy a zöldség- és gyümölcstermelők a tavalyi áron adják a termékeiket. Ez pedig drágulást eredményezhet a fogyasztói árakban.

Bizakodásra ad okot, hogy a 2022. évi inflációt meghaladó átlagbér-emelkedésekkel a vásárlók továbbra is a megbízható, környezetbarátabb hazai árut fogják választani.

Mindössze 38 százalék mondta azt, hogy nem nézi, honnan származnak ezek a termékek, és kevesebb mint 10 százalék szereti jobban az import zöldségeket vagy gyümölcsöket, mint a hazait. A megkérdezettek fele szerint ráadásul a magyar termékeknek jobb az íze, mint az importált verzióknak.

Azonban 10-ből 4-en sokszor nem tudják eldönteni sokszor, honnan származik az adott termék. Ezzel a problémával leginkább a 30-asok és a felsőfokú végzettségűek találkoztak.

A tudatos, az árfigyelő és a külcsínt előnyben részesítő

A felmérésből az is kiderült, hogy mikor veszik le inkább a magyar termékeket a polcról a zöldséget vagy gyümölcsöt vásárlók. 10-ből 3-an általában törekszenek arra, hogy ezt akkor tegyék, amikor az adott terméknek szezonja van.

31 százalék leginkább akkor vesz hazait, ha a termék jó áron van, ez főként a 30-asokra és a budapestiekre jellemző. A megkérdezettek több mint fele, 52 százaléka – és leginkább a nők – azt mondta, hogy általánosságban igyekszik magyar terméket választani.

A vásárlást leginkább befolyásoló tényezőket sorba véve, a lista első helyén az ár végzett, a magyarok 81 százalékának – és főleg a férfiaknak – ez a legfontosabb szempont.

Utána jön 62 százalékkal a zöldség vagy gyümölcs kinézete, míg 42 százalék arra figyel, minek van éppen szezonja.

Kevesen (13 százalék) vannak azok, akiket a termék csomagolása is befolyásol, ezt leginkább a budapestiek és a 30-asok mondták. A márkanév pedig mindössze 5 százalékot érdekel. 

Paradicsom
A DélKerTÉSZ kínálatát a paprikafélék mellett a paradicsom, a kígyóuborka, a fejes káposzta és kínai kel is alkotja (Fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

A kutatás háttere

A reprezentatív online kutatást az NRC végezte 500 fő megkérdezésével Délalföldi Kertészek Szövetkezete megbízásából. A megkérdezettek a 18-65 éves korosztályból kerültek ki, az adatfelvételt pedig 2021. augusztusában végezték.

A Délalföldi Kertészek Szövetkezete 2002-ben alakult meg, és közel 500 szövetkezeti tagjának – szentesi és környékbeli termelők, családi gazdaságok, társvállalkozók – termelő tevékenységét fogja össze. A kínálat nagy részét a paprikafélék (étkezési fehér paprika, kápia paprika, hegyes erős paprika) alkotják, de emellett paradicsomot, kígyóuborkát, fejes káposztát és kínai kelt is termesztenek.

2021 decemberében a szentesi paprika bekerült a Hungarikumok közé.

Forrás: DélKerTÉSZ Sajtóközlemény
Összeállította: Barna Ferenc