Pannon Breeding Program – megoldása klímaváltozás okozta problémákra

Írta: Mezőhír - Hirdetés - 2021 december 09.

A Pannon Breeding program GINOP 2.2.1-15-2017-00042 számú „A Pannon régió növényeinek genetikai hasznosítása” elnevezésű projektjének első szakasza a lezárásához közeledik. A 2017-ben indult projekt megvalósulásához az Európai Unió és Magyarország Kormánya mintegy 1 604 millió Ft vissza nem térítendő támogatással járult hozzá. A program kutatói a klímaváltozás okozta gondokra kerestek megoldásokat. A négy éven át tartó munkával olyan technológiák és módszerek kifejlesztésén dolgoztak, amelyek leginkább alkalmasak a korszerű és innovatív gazdálkodásra.

 

cserepes növények

 

A legutóbbi hónapokban a kutatók összegezték az elmúlt évek eredményeit, elkészítették záró kutatási jelentéseiket, majd 2021 decemberében a projektet lezáró kutatói napra került sor.

A Pannon Breeding program konzorciumi tagok részvételével valósult meg. A kutatás a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. konzorcium vezetői szerepe mellett a Debreceni Egyetem, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Gabonakutató Nonprofit Kft. és a Soproni Egyetem együttműködésével zajlott. A népszerű kutatási témáknak köszönhetően az adott szakterület legkiválóbbjai kutattak, mintegy 120, többségében tudományos fokozattal rendelkező kutató. A konzorciumon kívüli egyetemektől is bevonásra kerültek speciális szakértelmük okán az egyes témák reprezentánsai, ezzel emelve a kutatás színvonalát.

 

ház kert

 

A kutatási program széles körű együttműködésre adott lehetőséget, új kapcsolatok létesültek a kutatók, az egyes szervezetek, tudományos műhelyek, intézmények között, amelyet a kutatás támogatására kifejlesztett informatikai rendszer segített.

A kutatási eredményekről ezen a fórumon is havi rendszerességgel publikáltak kutatóink.

A program végrehajtását, lebonyolítását, dokumentálását, az anyagi eszközök jogszerű felhasználását a támogató hatóság évente ellenőrizte, kifogást egyetlen alkalommal sem emeltek.

A program főbb kutatási területei a következők voltak: zöldfelület-gazdálkodás, a szántóföldi növények csoportja és az ezekhez kapcsolódó öntözés, növényvédelem és agrárökonómia.

A Pannon Breeding program olyan folyamatokat indított el sok területen, amelyek további kutatási lehetőségeket rejtenek magukban. Dolgozunk a program továbbvitelén, együttműködve a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel. A klímaváltozással kapcsolatos ilyen jellegű kutatások Magyarországon egyedülállóak, ezek eredményei segíthetik a klímaváltozás által okozott hazai problémák leküzdését.