fbpx

Nettó bérek az országban: Tolna nagyon feljött

Írta: Gönczi Krisztina - 2021 november 20.

Egy évtized alatt megduplázódtak a bérek, de óriásiak a különbségek az egyes országrészek között. Néhány megye azonban nagy karriert futott be. A KSH adatait a Világgazdaság összegezte.

 

rakodó munkás
A fizetések terén Bács-Kiskun szorosan felzárkózott Csongrád-Csanád mellé (fotó: Horizont Média)

 

Még mindig Budapesten keresik a legtöbbet a munkavállalók, a 351 ezer forintos nettó fizetés több mint a duplája a tíz évvel ezelőtti bérszintnek. A legnagyobb mértékben viszont Győr-Moson-Sopron megyében nőttek a bérek: 130 ezer forintról 303 ezer forintra, azaz 131 százalékkal. Továbbra is sereghajtónak számít Szabolcs-Szatmár-Bereg: itt 105 ezerről 196 ezerre tudtak emelkedni a nettó fizetések. Ez a két megye áll a bérezés csúcsán és a legalján.

 

A nyugati országrész sikeres megyéje: Tolna

Az iparosodottság és a bérszint között van összefüggés, ráadásul az ipari keresetek magasabbak a nemzetgazdasági átlagnál, vagyis a több ipar felfelé húzza a területi bérszintet – magyarázta a lapnak a regionális egyenlőség lehetséges okait Matheika Zoltán, a Kopint-Tárki vezető kutatója. Ez az oka annak, hogy lassan nemcsak Győr (Audi gyár) környékén, de Debrecen (BMW gyár) vonzáskörzetében sem lesz megfizethető a mezőgazdasági munkaerő. A nyugati országrész szegény megyéje Zala (227 ezer forintos fizetéssel), a leglátványosabb bérfelzárkózást pedig Tolna megye mutatja, amelyik a negyedik legjobban fizető megyévé tudott felzárkózni (271 ezer forint). A megye a 2000-es évek elején még a dél-dunántúli régió legszegényebbjének számított. Ma már mind az ipari termelésben, mind a bérszínvonalban megelőzi a szomszédos Somogy és Baranya megyét.

 

bérek Magyarország
Nettó bérek változása az országban (forrás: VG)

 

Keleten Bács-Kiskun csinált nagy karriert

A keleti országrészben továbbra is alacsonyabbak a keresetek az országosnál. Itt Heves megyében a legmagasabbak a fizetések, az idei első fél évben 270 ezer forint volt az átlagbér. A bérfelzárkózásban nem sokkal lemaradva Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megye következik. Ez utóbbiban 2010-ben még országosan az ötödik legrosszabb fizetést vihették haza a munkavállalók, de az idei első fél évben már több nyugati megyét is megelőzött. 2010 óta a megye által előállított ipari termelés értéke megháromszorozódott. A Mercedes és a beszállítói körének megjelenése nagyban támogathatta a bérnövekedést. Az iparosodottság önmagában nem elég, a szomszédos, szintén erős iparral rendelkező Jász-Nagykun-Szolnok megye átlagbérszínvonala például közepes.

 

Munkaerőt toborozni továbbra is Szabolcsból, Békésből, Nógrádból és Borsodból érdemes, ebben a sorrendben emelendők a bérajánlatok.

 

Lásd még a témában: Már az öregeket és a volt vendégmunkásokat keresi a piac.