fbpx

Fenntarthatóság a teljes termékláncban – fagazdálkodás okosan

Írta: Barna Ferenc - 2021 október 25.

Az első fagazdálkodási kerekasztal került megszervezésre október közepén, melynek célja az ágazatok közötti szakmai párbeszéd beindítása, hogy a fenntarthatóság a teljes termékláncban, átfogó alapelvként érvényesüljön, és a meglévő gyakorlati megoldások egymás erősítve támogassák a folyamatot.

 

Az egyetem szervezésében, a fenntarthatóság szellemében

Az erdőgazdálkodók, a faipari ágazat, az Agrárminisztérium és a Soproni Egyetem vezető képviselői részvételével zajlott a rendezvény.

A fenntarthatóság – amelyet a Soproni Egyetem képzési és kutatási tevékenységének középpontjába állított – a XXI. század megkerülhetetlen fogalma és vezérelve, amely a megújuló alapanyag, a fa felhasználásában is központi szerepet kap.

Ahhoz, hogy a meglévő gyakorlati megoldások egymást erősítő, egységes rendszerré integrálódjanak, a fagazdálkodás három pillérének – az erdőgazdálkodóknak, a faipari szereplőknek és az egyetemi tudásbázisnak – közös gondolkodása, együttműködése szükséges. Így tárhatók fel az iparág új lehetőségei is, hiszen a fa felhasználása – különösen az építőiparban – az utóbbi években jelentős növekedésnek indult, és ez a tendencia a következő években erősödhet is.

 

Fenyőerdő
A faipar előszeretettel nyúl a fenyőhöz is
(Fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

 

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára

„A felgyorsult ütemű erdőtelepítések nyomán folyamatosan növekszik az erdőterület, így a hasznosítható fa mennyisége is. A hosszú távú tervezéskor azonban figyelemmel kell lennünk a klímaváltozás hatásaira is, amelynek nyomán megváltozik az erdők fafajösszetétele, ami hatással van felhasználható faanyag minőségére és mennyiségére is. Éppen ezért az Agrárminisztérium, a Soproni Egyetem és a Fagazdasági Országos Szövetség együttműködésében megkezdődött egy ágazatközi faipari stratégia kidolgozása, amelynek formálásában az átfogó szakmai párbeszédnek megkerülhetetlen szerepe van.”

 

Dr. Alpár Tibor, a Soproni Egyetem innovációért és vállalati kapcsolatokért felelős rektorhelyettese

„A faipar jó mintát kínál a körkörös gazdaság számára, hiszen a fa minden alkotóelemében hasznosítható. A mostani kerekasztal beszélgetés egy rugalmasabb ágazati együttműködés kezdete, amelynek már van kézzelfogható eredménye is: határozott igény fogalmazódott meg arra, hogy a továbbiakban a fagazdálkodás területén nem feldolgozási fázisokban, hanem a teljes termékláncban kell gondolkodni.”

A Soproni Egyetem nemcsak a párbeszéd megindításával, hanem a tudásbázis rendelkezésre bocsátásával is cselekvő alakítója a változásnak. Az egyetemi kutatómunka számottevő része iparági igények alapján indul, és a képzés során a hallgatók számos projektfeladatba kapcsolódhatnak be, megismerve a gyakorlati igényeket, folyamatokat is.

 

Forrás: AM Sajtóiroda