fbpx

Olcsó zöldségek, gyümölcsök – ezt vegyük most

Írta: Gönczi Krisztina - 2021 szeptember 17.

Nem sok olyan zöldség vagy gyümölcs akad, ami tavaly óta olcsóbb lett. Akad azonban néhány üdítő kivétel is a vásárlók számára. Elmondjuk, mit érdemes most a tányérra tenni vagy eltenni.

 

padlizsan
Olcsó, finom, elrakható (forrás: indexvas.hu)

 

A tipikus nyár végi termények drágák

Hagyományosan az ősz a krumplibetárolás ideje, bár ma már egyre kevesebb ember vásárol ilyenkor nagy mennyiséget, tárolni sem tudná hol. De mivel ilyenkor jelenik meg a hazai termés is a zöldségeseknél, jó pár hétig nyomottabb árakkal szoktunk találkozni, mint az év más részeiben. Múlt héten mégis 25-30 százalékkal volt drágább a portéka a tavalyi árszintnél, ami fogyasztói szemszögből nem jó jel. Az AKI piaci információi szerint a paradicsomok is 25-40 százalékkal drágábbak most, holott messze még a kínálatszűke. A legnagyobb drágulás megdöbbentő módon a fejeskáposzták körében zajlott le: a vörösért 55, a fehérért 80 százalékkal fizetünk most többet.

A nyár végi, őszi felszedésű sárgarépa idén csak kissé olcsóbb, viszont a petrezselyem továbbra is méregdrága, hacsaknem nagyobb kiszerelésben vesszük. Sajnos sokat emelkedett a karalábé (+48%), a zeller (+37%) és a kelkáposzta (+36%) ára is a már említett fejeskáposzta mellett. (A zeller tavasszal még 28 százalékkal olcsóbb volt éves összehasonlításban.)

 

Zakuszka, torma és társaik

Van azonban néhány zöldségféle, amit most érdemes keresni. A bogyiszlói, a cseresznye-, de még a kaliforniai paprika is olcsóbb most 34-13 százalékkal. A frissen fogyasztott zöldségek köréből a tányérra kerülhet még a bő 10 százalékkal olcsóbb müncheni sörretek és a kicsit olcsóbb jégcsapretek.

Most érdemes jól bevásárolni padlizsánból is, ami ötödével kevesebbért szerezhető be a tavalyi árnál. Érdemes kinézni egy jó zakuszka receptet, pláne, hogy a hozzávaló paprika is jó áron beszerezhető. Sajnos, az egyik fontos alapanyaga, a vöröshagyma mintegy 30 százalékot drágult. Az ínyencek laskagombát is tehetnek bele, pár százalékkal olcsóbb most, mint tavaly, és máris kész a télire is eltehető finomság. (Gombákat, különösen a markáns ízűeket, szárítva is érdemes eltenni.)

A cukkinit most ki kell hagynunk a receptekből, 40 százalékot drágult egy év alatt. Érdemes viszont lereszelni pár üveg tormát, több mint 10 százalékkal olcsóbb most. A szárazbab ára változatlan, és teendőnk sincs vele. Aki szereti most feltölteni az éléskamrát, az bátran vásároljon belőle.

 

Jóval olcsóbb gyümölcsök

Legnagyobb mennyiségben vásárolt gyümölcsünk, az alma örvendetesen olcsóbb idén (nagyjából 30%-kal), de még a körte- és szilvaárak is szelídültek 10-20 százalékkal. A csemegeszőlő viszont 10-15 százalékkal drágább most. Tulajdonképpen egyetlen hazai őszi gyümölcsféleség akad, amiből most sokkal kevesebb jut a vásárlók kosarába: a fagykárt szenvedett őszibarackok 60-70 százalékkal kerülnek többe, mint egy évvel ezelőtt.