Az őszi káposztarepce tápanyagutánpótlásának kérdései

Írta: MezőHír-2021/08. lapszám cikke - 2021 augusztus 29.

Magyarországon az őszi káposztarepce (Brassica napus L. ssp. oleifera) vetésterülete az elmúlt két évtizedben kisebb-nagyobb ingadozásokkal, de folyamatosan, jelentős mértékben emelkedett. Ez a tény több okkal is magyarázható, de talán mindegyik közül kiemelendő a hazai mezőgazdasági vetésszerkezet leegyszerűsödése, a nagy vetésterülettel rendelkező termesztett növényfajok kis száma.

Kis túlzással elmondható, hogy az 1980-as, de még talán az 1990-es évekre jellemző növényi sokszínűség (őszi búza és a többi kalászos, kukorica, napraforgó, cukorrépa, lucerna, borsó, szója), napjainkra szinte 4 növényre csökkent. Ha nagyjából összeszámoljuk, hogy a 4,5 millió hektárnyi szántónkból körülbelül900 000-1 000 000 hektár az őszi búza, 1 100 000-1 200 000 hektár a kukorica, a napraforgó 600 000-650 000 hektár, az őszi káposztarepce 300 000-350 000hektár vetésterülettel rendelkezik, akkor ez a négy növény összesen2 900 000-3 200 000 hektárt, azaz szántóterületünk 64-71%-át „uralja”. A gyökér- és gumósnövények (cukorrépa, burgonya, takarmányrépa) vetésterületének drasztikus visszaesésével az ezredfordulót követő néhány évben szinte három növényfajból (őszi búza, kukorica, napraforgó) állt a vetésforgónk, ami – köztudottan – szakmailag nem egy szerencsés, hosszú ideig zökkenőmentesen fenntartható vetésszerkezetet eredményezett. Itt és ekkor kezdett el erősödni a repce, hiszen nagyon sok mindenben – természetesen a biológiai, morfológiai tulajdonságain túl – különbözött az előbb említett növényektől. Termesztéstechnológiájának technikai igénye azonban nagyban megegyezett a kalászosokéval.

Mindemellett termesztésének számos gazdasági jelentősége is van: olajának a hagyományos felhasználási területek mellett – az élelmiszeripari célú fogyasztás folyamatosan bővül – alternatív energiaforrásként való felhasználása is növekszik (biodízel). Az EU-szabványok a dízelolajban is kötelezően előírják bioolaj jelenlétét, sőt, növekvő mértékét, így a biodízelprogramok beindulásával kvóta nélkül termeszthető, eladható. Mindemellett olcsó talajjavító növény, a vetésforgóba könnyen beépíthető. Az őszi kalászosok kitűnő, korán lekerülő előveteménye, ezáltal bővíti az őszi búza jelentősen beszűkült elővetemény-választékát. Mélyre hatoló gyökérzete jó talajlazító és szervesanyagpótló.

Azt azért érdemes leszögezni, hogy intenzív termesztéstechnológiát, komoly technológiai fegyelmet igénylő növény; leginkább a tápanyag-utánpótlás és a növényvédelem az, amire különös gondot kell fordítani ahhoz, hogy termesztése sikeres legyen. Ebben a cikkben az őszi káposztarepce tápanyag-utánpótlásával foglalkozunk.

A növény rendkívül tápanyagigényes, fajlagos tápanyagigénye, azaz 1 tonna terméshez és a hozzá tartozó zöldtömeghez a fentebb említett „fő” növényeinknél – őszi búza, kukorica, napraforgó – jóval több trágyát igényel. Számokban kifejezve: 1 tonna fő- (mag) és a hozzá tartozó melléktermék (szár, levél) képzéséhez átlagosan 55 kg nitrogénre (N), 35 kg foszforra (P2O5), 43 kg káliumra (K2O), 30 kg mészre (CaO) és 10 kg magnéziumra (MgO) van szüksége.

Leendő repceállományunk trágyázását több tényező is befolyásolja. Legelőször is az adott táblán a repcét megelőző növény, azaz az elővetemény. Ha hüvelyes volt a repce elől lekerülő növény, az a tápanyag mennyiségét és arányát is nagyban befolyásolja. Több nitrogén marad a talajban, melyet az utónövény fel tud használni, úgyhogy ezzel mindenképpen számolhatunk. A kijuttatandó trágyák mennyisége függ a talaj tápanyagtartalmától, természetes termőképességétől is. Ennek tükrében érdemes talajvizsgálatokat végeztetni az őszi káposztarepce vetése előtt, hogy tisztában legyünk az adott terület talajának tápanyagtőkéjével.

 

Repceállomány márciusban
Kemény tél utáni repceállomány márciusban

 

A szükséges tápelemek

Termését alapvetően a nitrogénmennyisége határozza meg. A nitrogénnek fontos szerepe van a vegetatív részek fejlődésében, így az oldalhajtások képzésében, melyeknek száma a nagy termések egyik meghatározó eleme. Hiánya esetén a levelek színe sárgás vagy világoszöld, amit elsősorban tavasszal, a fiatal leveleken figyelhetünk meg. A növényben mobilizálódik, így nitrogénhiány esetén a növény az alsóbb, öregebb levelekből a fiatal hajtások felé transzlokálja ezt a makroelemet. Viszont a túlzott nitrogénellátás is káros: hatására csökken a télállóság, nő a megdőlés veszélye, kisebb lesz a mag olajtartalma. A szövetek „lazábbak” lesznek, vékonyodik a bőrszövet, a sejtek a túlzott növekedés hatására megnyúlnak, így a sejtfal vastagsága is csökken, ennek következményeként a növény fogékonyabb lesz a betegségekre.
Nitrogénből 140–170, akár 200 (a nitrátdirektíva miatt ez nem lehetséges) kg-ot igényel hektáronként.

A foszfor a repce gyökérképződésére, a gyökerek növekedésére, a szár elágazódására, a generatív folyamatokra (termékenyülés, magfejlődés) és az olajfelhalmozódásra van jelentős befolyásoló hatással. Foszforhiány esetén a növekedés erősen visszamarad, a lombozat sötétzölddé, a régebbi levelek hegyei, szélei eleinte lilás rózsaszínűvé, majd fokozatosan pirossá válnak.

A növény foszforigénye is magas: 80–120 kg/ha.

A harmadik, nagy mennyiségben igényelt makroelem a kálium. A megfelelő káliumellátás javítja a növény télállóságát, betegségekkel szembeni ellenállóságát, szárszilárdságát, a vízháztartási folyamatok befolyásolásán keresztül az aszálytűrését. Káliumhiány esetén a szár vékonyodik, a levelek kicsik, kékeszölden színeződnek, a növények kevésbé lesznek ellenállóak a betegségekkel szemben.

A kálium hatóanyag hektáronkénti adagja 100–150 kg.

Érdemes odafigyelni a kalcium, a kén, a magnézium és a mikroelemek, főként a bór megfelelő mennyiségére, hiszen ezek az elemek egyrészt javítják a repcenövény általános kondícióját, másrészt jelentősen befolyásolják az olajtartalmat.

A kalcium szerepe is meghatározó a repce számára; igénye mennyiségben és megoszlásban is a káliumigényéhez hasonló. Részt vesz a növény tápanyagforgalmában, segíti a többi tápelem felvételét, csökkenti a szövetek öregedésének ütemét. Hiányában a fiatal növények gyökerei barnulnak, a szövetek elhalnak. A levelek kisebbek, deformáltak lesznek, csúcsaik és széleik kanalasan felhajlanak, barna foltok jelennek meg, melyek a levél szövetének elhalásáról tanúskodnak. Szárpuhulás is előfordulhat, ami a növény megdőléséhez, kórtani problémákhoz, betakarítási veszteséghez vezethet.

A repcének nagyon fontos a kén is, amelynek a fehérjeszintézisben, a kéntartalmú aminosavak (cisztin, cisztein, metionin) képzésében van szerepe, illetve az olajszintézist fokozza. Legjobban az intenzív korai szakaszban segíti a gyors növekedést, a jó N-hasznosulást. A repce akár 60–80 kg-ot is felvehet a talajból tenyészidőszaka alatt. A hiánytünetei – szélsőséges esetekben – már a szár megnyúlása idején, valamint virágzáskor jelentkezhetnek. Romlik a termékenység, csökken a termés mennyisége, az olajtartalom, növekszik a betegségekkel szembeni fogékonyság. Kén hiányában a levélerek sárgulnak, valamint az alsóbb levelek fonákja vörösesen elszíneződik. Leglátványosabb tünet a virágok kifehéredése.

A magnézium a klorofillmolekulák központi atomja, így kulcsfontosságú a klorofillképzésben, nélküle a növény nem képes fotoszintetizálni. Emellett a szénhidrát-anyagcsere enzimrendszerének katalizátora, valamint a kénnel együtt részt vesz az olajszintézisben. Hiánytünetei: a levélerek mellett vörösbarna elszíneződés, a levelek márványozottak.

A mikroelemek közül a bór az egyik legfontosabb. A megfelelő bórellátottság az egész tenyészidőszak alatt fontos, de a generatív szakaszban, a virágok kifejlődésénél, a virágzás, termékenyülés időszakában is nélkülözhetetlen. A pollentömlő kihajtásában játszik szerepet. Hiányában a repce gyökérzete gyengén fejlődik, üregessé válik, a tenyészőcsúcs fejlődése gyengül, a bimbók és a becők elszáradnak vagy nem is fejlődnek ki. A kiegyensúlyozott bórellátás a nagy termések elérésének elengedhetetlen feltétele.

Tenyészidőbeli tápanyagfelvételére jellemző, hogy igénye tavasszal, a zöldtömeg kifejlődésekor növekszik meg rohamosan, ősszel csak a 8-9 levél, valamint a 15-30 cm hosszú karógyökér kifejlődéséhez szükséges tápanyagra van szüksége.

 

Virágzásban lévő repceállomány
Virágzásban lévő repceállomány

 

A repce trágyázása

A nyárvégi vetést megelőzően kijuttatjuk és a talajmunkákkal bedolgozzuk a repceállománynak számított foszfor- és káliumműtrágyák 100%-át, viszont a teljes nitrogénadagból csupán 25–30 kg-ot adunk ki hektáronként.

A téli időjárás viszontagságai következtében a levelek döntő hányada elhal, így a meteorológiai tavasz első hónapjában (március) a növényeknek nagyon kicsi az asszimiláló felülete, az állománynak nagy kihívást jelent a hideg, valamint a kártevők. A talaj hőmérséklete még alacsony, a növénynek nincs módja tápanyagfelvételre. Ezért ilyenkor van a legnagyobb szükség arra, hogy a legyengült állományunkat megsegítsük, el kell kezdenünk a növénytáplálást. Lehetőség szerint még március elején vegyünk talajmintát, és végeztessünk talajvizsgálatokat, melyek eredményeiből kiszámolhatjuk a tavaszi tápanyagdózisokat. Ahogy a körülmények engedik, törekednünk kell a mielőbbi tápanyag-kijuttatásra, a repcének így hosszabb idő áll rendelkezésére a virágzásig a levélfejlesztésre. A több levél pedig természetesen nagyobb asszimilációs felületet jelent, ami a jó termés kialakulásának egyik alapja.

Ennek tükrében a kiszámított nitrogénadagot két vagy – termesztési intenzitástól függően – akár három részletben, megosztva kell kiszórnunk. Az első fejtrágyaadagot tél végén, kora tavasszal, a vegetáció beindulását követően azonnal ki kell juttatnunk, ezzel elősegítve a tél által legyengített állomány regenerálódását. Ez a tavaszi nitrogénadag 60-70%-alegyen (háromszori fejtrágyázás esetén ez kb. 40–50%). A második fejtrágyaadagot (30-40%) virágzás előtt, az intenzív szárnövekedés idején – zöldbimbós állapotban kapja az állomány, így biztosítjuk a minél erőteljesebb elágazódást. Az utolsó, kis adagú (a tavaszi nitrogén mennyiségének 10-20%-a) nitrogénpótlásra virágzás idején kerülhet sor.

A repce nagyon mészigényes növény; savanyú, mészhiányos talajokon szükség lehet meszezésre is. Ebben az esetben tervezett terméstonnánként50 kg mész kijuttatását végezzük el. Ha a magnézium is hiányban van, dolomitot vagy hektáronként 10–30 kg keserűsót juttassunk ki.

A kén a fentebb említettek alapján rendkívül fontos, pótlása elsősorban a meszes talajokon nélkülözhetetlen. A kén kísérőelemként a szuperfoszfáttal és a komplex műtrágyákkal is kerülhet a szántóföldre, valamint a nagyobb települések, ipari körzetek közelében a levegőből történő kiülepedésével és a szerves anyagok mineralizációjából keletkező kénnel is számolni kell. Ezek a mennyiségek a napjainkban meglévő környezetvédelmi szabályok következtében csökkentek a légkörben, a repcetermesztés számára nem elegendőek. Ezért érdemes az első fejtrágyázásnál olyan nitrogénműtrágyát választani, mely ként is tartalmaz, így egy menetben juttatható ki a szükséges nitrogén és kén. Savanyú talajokon viszont túlzott mértékű használata terméscsökkenést eredményezhet.

A mikroelemek (mangán, réz, cink, bór, vas) pótlása levéltrágyák (több elemet is tartalmazó folyékony trágyák) segítségével, a növényvédő kezelésekkel egy menetben történik. Kiemelendő a bór, melyből 2–5 kg/ha mennyiségre is szükség lehet.

A repce nagy tápanyagigényű növény, a műtrágyával történő tápanyag-utánpótlás mellett érdemes megemlítenünk a szervestrágyázást, azon belül az istálló- és hígtrágyázást is. A műtrágyák elterjedése előtt a talajerő fenntartásában a szervestrágyázás játszott kizárólagos szerepet, sőt – a széles körben elterjedt műtrágyák mellett – manapság sem szabad elfeledkeznünk róla. Ámbár állatállományunk drasztikus mértékben lecsökkent, ezzel együtt a trágya mennyisége is, utóbbi jótékony hatása mégis említést érdemel. A szervestrágyázással nemcsak tápanyagot juttatunk a talajba, hanem egyéb – közvetett, jótékony – hatásaival talajaink termőképességét fenntartjuk, javítjuk. Növeljük talajaink szervesanyag-tartalmát, humuszszázalékát, mely a talaj vízraktározó képességében, pufferkapacitásában, szerkezetességében meghatározó jelentőségű. Jelentős mennyiségű hasznos mikroorganizmust is viszünk a talajba a trágyával, amely tovább serkenti a talajéletet. Összességében elmondható, hogy a szervestrágyázás a megannyi kedvező hatása révén a műtrágyák hasznosulását, a műtrágyázás hatékonyságát is növeli. Mindenképpen megfontolandó a szervestrágyázás, főként a nagy tápanyagigényű növények, illetve a kapás kultúrák alá, melyek jobban igénylik a kalászos gabonáknál. Arra viszont érdemes figyelnünk, hogy ezek a trágyák sok gyommagvat tartalmazhatnak, gyomosíthatnak (főleg, ha nem megfelelő módon érlelik őket), így a kalászosok is szóba jöhetnek – jobb gyomelnyomó képességük miatt.

Napjainkban, az ökológiai és ökonómiai környezeti változások következtében komoly kihívással állnak szemben a gazdálkodók, a repcetermesztők. Egységnyi területen – a minél magasabb olajtartalom mellett – a legnagyobb termésmennyiség elérése a cél. Ha extenzív technológiát alkalmazunk, 60 százalékban a külső termelési tényezőktől függünk, míg intenzív termesztés esetén e tényezők hatását 25%-ra tudjuk csökkenteni, és javarészt az általunk alkalmazott technológiai elemek határozzák meg a tervezett termés mennyiségét és minőségét. A jövedelmező repcetermesztés komoly technológiai fegyelmet igényel, melynek egyik legfontosabb eleme a megfelelő tápanyag-utánpótlás.

 

SZERZŐ: DR. DÓKA LAJOS FÜLÖP EGYETEMI ADJUNKTUS
DE MÉK NÖVÉNYTUDOMÁNYI INTÉZET