Elhunyt a Nobilis Zrt. alapítója, az almachipsek atyja

Kedden, a Kossuth Rádió A Hely című műsorában egy márciusi felvételt hallhattunk, amelyben Novák Tiborral, a Nobilis Zrt. alapítójával beszélget Farkas Erika. A csokis almachipsek atyja már nincs közöttünk, április közepén elvitte a koronavírus. Az interjúban a szárítottgyümölcs-készítés titkairól beszél.

 


Novák Tibor (forrás: termekmix.hu)

 

Vétek az almát betárcsázni

A Hely márciusban a cég mátészalkai üzemében járt. Novák Tibor 1992-ben, a rendszerváltás után vásárolta meg a vállalkozásnak helyet adó állami tangazdaságot. Ötletét a szabolcsi almára, szilvára, meggyre, dióra alapozta, miután sorozatosan olyan éveket látott, amikor a gazdák betárcsázzák az eladhatatlan gyümölcsöt. A termelők szíve is fájt a termésért, a dohányszárítókban gondolták megaszalni a nyersen értéktelen gyümölcsöt. Ez ütött szöget a közgazdász végzettségű Novák fejébe, és úgy döntött, profi szárítóüzemet épít a helyi gyümölcsök aszalására. Nem sokkal később megvásárolt egy szárítót, amit azóta is folyamatosan alakít, korszerűsít három „csodákra képes” gépészmérnöke.

A ma 60 alkalmazottat foglalkoztató családi vállalkozásban alig van fluktuáció, a legtöbben már bő 20 éve dolgoznak a cégnek. „A belga csokiba mártott aszalt gyümölcs ötlete Éva lányomtól származik, aki élelmiszermérnök. Mariann lányom marketing szakon végzett, ő ezeket a feladatokat viszi. Feleségem pedig az igazgatója a vállalkozásnak. Az elmúlt csaknem három évtizedben a világ legigényesebb piacaira jutottunk el” – meséli a családfő. Mint mondja, az egyes nemzeteknek egyedi ízlésvilága van: „A japánok például nagyon kényesek a színek és az íz harmóniájára, számukra már a kicsomagolásnak élménynek kell lennie.” Az amerikaiak egészségesebb dolgot szertettek volna enni, mint a burgonyachips, de megmaradtak az édes máznál.

 

A legnagyobb piacokra is bejutottak

„2002 táján jutottunk ki Amerika. A legnagyobb kihívás a mennyiség volt: már a mintát sem kartonnal kérték, hanem konténerrel. Komolyan elgondolkoztunk, szabad-e egy olyan piacra mennünk, ahol csak a minta 10 konténer…” – emlékszik vissza Novák Tibor. Ma már évi 400 vagon, azaz 4000 tonna almát dolgoznak fel az üzemben, és a termékek széles palettáját kínálják. Az ideális nedvességtartalom, a különféle színek, ízek és formák hosszú kísérletezés eredményeként születtek meg. Semmi nem megy veszendőbe: a kisméretű gyümölcsök a müzligyáraknak mennek, a pucolási veszteség (magház, héj) a pálinkafőzdébe. 10 kilogramm almából egy kilogramm termék lesz, mire a 6,5 félórás szárítási folyamat véget ér. Meggyből a hazai müzligyártók meghatározó beszállítója a Nobilis Zrt.

Novák Tibor azt vallotta, hogy nem érdemes olyasmivel versenyezni, ami másoknak is van. Csakis innovációval, új ötlettel lehet piacot hódítani. Az elismert szakember sosem akarta elhagyni Mátészalkát, személyében egy igazi lokálpatriótát tisztelt a helyi közösség.

Ebben a cikkünkben a tavalyi nehéz év után Apáti Ferenc beszél a gyümölcságazat középtávú kilátásairól.

 

agrár alma almachips aszalt Covid csokis gyümölcs koronavírus mezőgazdaság Nobilis Novák Tibor piac szárított