Brazília ellopta az USA-tól a kínai piacot – A látszat csal!

A kereskedelmi háborút követő USA-Kína megállapodás valóban fordulatot hozott az amerikai agrárexportban. A kereskedők örömébe egy kis üröm is vegyül: Brazília időközben fényéveket nyert a kínai piacon. Bár az is igaz, hogy ebből a sikerből az USA is részesül a Cargill, a Bunge, az ADM és más óriáscégek brazil képviseletein keresztül.

 

szoja hajon

Szóját raknak hajóra az USA-ban (Forrás: shippingherald.com)

 

Az ígéret fele részben teljesült

Kína szójabab-behozatala az Egyesült Államokból 2020-ban 52,8%-kal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest – derült ki a szerdai vámadatokból. A SuccesfulFarming írása szerint a fokozott vásárlási tempó ellenére nem valószínű, hogy az országok közötti tavalyi kereskedelmi megállapodást teljesíteni tudta Peking. A világ legnagyobb szójabab-vásárlója tavaly 25,89 millió tonna olajos magot hozott be az USA-ból szemben a 2019-es 16,94 millió tonnával. Peking ugyan igyekezett teljesíteni ígéretét, miszerint 2020-ban 36,5 millió dollár értékben vásárol mezőgazdasági árut Washingtontól, de ez nem sikerült. A szójabab-vásárlások várhatóan a megcélzott áruérték felét érik el. Becslések szerint Peking 40 millió tonna bab rendelésével tudta volna csak elérni a kitűzött célt.

 

Növekvő állatállomány

Természetesen nemcsak azért vásárol Kína, mert holmi megállapodás köti, hanem azért is, mert jól felfogott érdeke: az afrikai sertéspestis után visszaépülő sertésállományt etetnie kell. Peking jellemzően bab formájában vásárolja a szóját, ebből maga présel olajat és készít darát. Decemberben az Egyesült Államokból érkező szállítmányok lekörözték a nagy vetélytárs, Brazília árumennyiségét: 5,84 millió tonna szóját hajóztak be, míg a brazilok csak 1,18 millió tonnát, szemben az egy évvel korábbi 4,83 millióval. Ennek oka azonban éppen az, hogy a brazilok elképesztő mennyiségű árut szállítottak le 2020-ban, és év végére egyszerűen kiürültek a raktáraik.

Az USA a fasorban sincs

Kína 2020-ban rekord mennyiségű babot importált, 100,3 millió tonnát, és ennek csaknem kétharmadát (64,28 millió tonnát) Brazíliából rendelte. Amerika ennek a mennyiségnek csupán 40 százalékát hajózhatta be. A brazilok egy év alatt 11,5%-kal növelték a leszállított mennyiséget. Megjegyezzük: azért a kereskedelem nem ennyire fekete vagy fehér. Az Amazonas torkolatában olyan amerikai agrárkereskedők is jelen vannak, mint a Cargill, a Bunge és társaik. A Reuters szerint csak ez a két óriáscég a brazil terményexportból 35 millió tonnával részesedett 2019-ben! A brazil siker így az amerikai anyavállalatokat is gazdagítja. Az elemzők szerint 2021-ben még több szójára lesz szüksége Kínának.

 

Lásd még a témában írásunkat: Sosem lesz vége? Fékezhetetlen olajosmag-drágulás

 

agrár Amerika behoz brazil export import kereskedő Kína mezőgazdaság piac szója USA