fbpx

Élelmiszer-ellenőrzés: a termékek 3,8 százalékát vonták ki

Írta: Szerkesztőség - 2021 január 12.

Soknak tűnhet csaknem 14 tonnányi élelmiszer kidobása, de nem az. 11 ezer minta alapján százból négyszer futhatunk bele kockázatos termékbe.

 

sonka

 

Immár tizenharmadik alkalommal került sor a hagyományos téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzésre. Az ellenőrök az év végi téli akció során a friss húst, a haltermékeket, a füstölt nyers és főtt húskészítményeket, a virsliket, a szaloncukrokat és a szezonális zöldség-gyümölcsöket ellenőrizték kiemelten. Emellett sor került a kereskedelmi egységekben forgalmazott különféle dió, mák, mandula, kókuszreszelék, bejgli, virsli termékek, továbbá friss csirkehús laboratóriumi vizsgálatára is.

A december 1-31. között végzett ellenőrzés-sorozatban 2501 ellenőrzésre került sor, ebből 414 élelmiszer-előállító helyen, 1441 élelmiszer-forgalmazásban, 646 pedig vendéglátóhelyen történt. Több mint 11 ezer hazai és külföldi élelmiszer került górcső alá. Az ellenőrök 49 alkalommal figyelmeztetésben részesítettek, 117 esetben (4,6%) – összesen több mint 8,1 millió forint – bírságot szabtak ki.

A korábbi évekhez képest ez javuló eredménynek számít – közölte az Agrárminisztérium. A 2019-es 4,2 százalékról 3,6 százalékra csökkent a higiéniai és 2,7 százalékról 1,9 százalékra esett a nyomon-követhetőségre vonatkozó hiányosságok előfordulási aránya. A megvizsgált termékek 3,8 százalékát, 423 tételt, összesen 14 300 kilogramm élelmiszert kellett kivonni a forgalomból.

A feldolgozás fejlesztésére idén is várható élelmiszeripari pályázat, amiről itt írtunk.