fbpx

Kukoricahibrid-ajánlások Nádudvarról

Írta: Mezőhír.hu - Hirdetés - 2020 november 08.

Online bemutatót tartott a KITE Zrt.

A járványhelyzet miatt az őszi betakarítású növények technológiai bemutatóját a virtuális térbe helyezte át a KITE Zrt. A szója és a cirok termesztésével kapcsolatos szakmai anyagot honlapunkon olvashatják, a kukoricatermesztőknek szánt információkat vetőmagválasztással kapcsolatban itt, gépesítés, technológia témájában pedig társlapunk, az Agrárágazat novemberi hasábjain ismertetjük a cég által közölt tudnivalókat.

Honti László fejlesztőmérnök ismertette a kukoricahibridek kiválasztásának szempontjait. A KITE Zrt. ajánlatában szereplő hibridek előzetes adaptációs vizsgálatokon esnek át. Az első szűrőt az ország különböző térségeiben beállított négyismétléses kisparcellás kísérletek képezik, több mint tíz helyen, negyven körüli hibridszámmal. A kiválasztott hibridekre trágyázási, növényvédelmi, tőszám- és vetésidő-szempontú, valamint csávázási, agrotechnológiai megfigyelések várnak, kisparcellás és később üzemi táblaméretben is. Második lépcsőként a kisparcellás kísérletekben jól szereplő hibrideket és azok technológiáit emelik be a mezoparcellás kísérletekbe. Ezek a vizsgálatok alkalmasabbak a hozamtöbblet abszolút értékelésére is. Az országban két helyszínen talajművelési változatokra ültetik rá a hibridekkel kapcsolatos megfigyeléseiket és méréseiket, értékes információkat nyerve a kukoricahibridek alkalmazkodóképességéről és terméspotenciáljáról.

A homogén növényállomány – amikor a kukoricanövények 90%-a kikel a kelés kezdetétől számított 48 órán belül – kialakítására nagy súlyt fektetnek. Az utóbbi három évben végzett kelési vizsgálatok bebizonyították, hogy a termés nagysága szempontjából döntő kérdésről van szó. A kísérletekben a korábban kikelt növények fejlettebbek voltak a későbben kikeltekhez képest, és ezt az előnyüket az érésig megtartották. A méret és alak szerint homogén osztályozott vetőmagokból kikelő állományok homogénebbek voltak a nem osztályozott vetőmagokból keltekhez képest. A kukorica esetében a 48 órán belül kikelt tövek közel azonos súlyú csöveket neveltek, míg a harmadik, negyedik és ötödik napra kikelt csövek súlya statisztikailag értékelhető módon elmaradt az első két napra kikeltekhez képest.

 

 

A vetőmag a kulcs

A homogén növényállomány kialakításának egyik kulcseleme Dr. Tóth Árpád termeltetési és marketingkoordinátor szerint a megfelelő minőségű kukorica-vetőmag. A szakember a minőséget megtestesítő paraméterek közül hármat emelt ki.

Az első az osztályozottság, amely a kukorica-vetőmag szélessége és vastagsága szerinti frakciókra bontását jelenti. A KITE Zrt. saját kukorica-vetőmagjainak esetében a méretezés úgy történik, hogy az egyes frakciók szélesség és vastagság szerinti mérethatárai között maximum 2-2,5 mm legyen. A KITE Zrt. saját kukoricáinak vetőmagjai minden esetben négy frakcióra bontva kerülnek a zsákba, nincsenek kevert vetőmagfrakciók. A második kiemelendő paraméter a csírázóképesség. A hatályos vetőmagrendeletbe foglalt minimális csírázóképesség a kukorica-vetőmag esetében 90%, azonban a KITE Zrt. saját kukoricahibrid-vetőmagjainak csírázóképesség-átlaga minden vizsgálati évben 97% fölött volt. A harmadik minőségi paraméter a Cold-teszt érték. A hatályos vetőmagrendelet kötelező minősítési paraméterei között nem találjuk meg a kukorica Cold-teszt értékét, pedig a csírázási százalékhoz képest a gyakorlat számára egy plusz információt jelent a vetőmag biológiai értékéről. A Cold-teszt érték a kukorica-vetőmagnak az optimálisnál hidegebb környezetben mutatott csírázóképességét jelenti, azaz a hidegebb talajba történő vetésre való alkalmasságát mutatja meg. Ha egy vetőmag Cold-teszt értéke eléri a 90%-ot, akkor az a vetőmag már 8°C-os talajba is elvethető. A csírázóképességnél említett módon vizsgálták az értékesített KITE kukoricák vetőmagjainak Cold-teszt értékét is, amely minden vizsgálati évben 95% fölötti volt; ez a nagyon magas érték a vetőmagok igen kitűnő hidegtűréséről árulkodik.

Bővülő portfólió

2021-ben a KITE Zrt. portfóliója kibővül az SC3058 kódjelű, Merida névre hallgató, szemes hasznosítási irányú, korai, FAO 370-390-es éréscsoportba tartozó hibrid kukoricával. A Merida magas termőképességét az érésidején belüli hosszú asszimilációs élettartamának köszönheti, mely mellett kifejezetten nagy asszimiláló levélfelületet fejleszt. A KITE négyismétléses kisparcellás teljesítményvizsgálatainak eredménye alapján a Merida akár 16,0 tonna/ha fölötti termések elérése is képes; 2019-ben Dalmandon például 16,2 tonna/ha-os eredményt ért el. A Merida esetében a termésképződést segíti, hogy a cső feletti levelek száma 5-6 db.

Jó szárszilárdsággal, ugyanakkor rugalmas szárral rendelkező hibrid. Jól berakódott csövei a száron technológiailag optimális magasságban (120-130 cm) helyezkednek el. Betegségekre kevésbé fogékony, intenzív tápanyagellátásra nagyon jól reagál mind szárazabb, mind csapadékosabb évjáratban.

 

SZERZŐ: FODOR MIHÁLY