Óriási repcehiány van Európában

Áprilisig 24 százalékkal több repcedarát vittek ki az országból a németek, mit tavaly. Most náluk is üres a raktár, és az is marad, hiszen az elmúlt 14 év legrosszabb termését aratták idén.

Németország tavaly júliustól idén április végéig hatalmas mennyiségű repcedarát szállított ki az országból, holott a repcetermése korántsem volt jó. Utoljára öt évvel ezelőtt regisztráltak ekkora fehérjeforrás-kivitelt. Az olaj- és fehérjenövény-termelők szövetsége (UFOP) a német statisztikai hivatal adataira hivatkozva az exportált repcedara mennyiségét 1,5 millió tonnára tette, ami 24 százalékkal haladja meg a 2018/19-es év mennyiségét, amikor mélypontra süllyed a német repcemagtermelés. Idén ennél is rosszabb eredménnyel zárnak az előzetes adatok alapján: 14 éve nem került ennyire kevés repcemag a raktárakba. Vagyis Európa legnagyobb repcefeldolgozó nemzete szomjazik az új termés után. Csakhogy másutt sem sokkal jobb a helyzet. A Mezőhír május első felében készített átfogó repcepiaci körképet, amiből már látszott az idei hiány.

 

Kik vásárolják?

A repcedara legnagyobb vásárlója Európán belül a kereskedő Hollandia, egymaga 686 ezer tonnát igényelt az áruból – 19 százalékkal többet, mint egy évvel azelőtt. A második legnagyobb felvevő Spanyolország volt 198 ezer tonnával – ez 33 százalékos növekedésnek felel meg egyetlen év alatt. Spanyolországban található Európa legnagyobb sertésállománya, 31 millió egyed, minden ötödik európai disznót itt tartják. Németországban mostanra 26 millióra zsugorodott a sertésállomány, így egyre több repcedara jut exportra. Érdekes módon Finnország volt a németek harmadik legnagyobb darapiaca: 151 ezer tonnát szállítottak ki ide belőle, ami konstans mennyiségnek számít. Ezzel szemben a franciáknak exportált 129 ezer tonnás mennyiség duplázást jelent az előző évhez képest, hiszen 2018-ban náluk még a németeknél is nagyobb szárazság tombolt, így 2019-ben kongó raktárakkal várták a német szállítmányokat. A francia tejelőtehén-állomány a második legnagyobb az EU-ban, 3,5 millió egyedet számlál, míg a németeknél 4 millió szarvasmarhát fejnek. Ez a két ország az EU-27 teljes tejelőállományának egyharmadát mondhatja magáénak.

 

 

Biodízelre és GMO-mentes darára szükség van

Németország 9 millió tonna repcemag feldolgozására képes, ami a legnagyobb ilyen ipari kapacitás az unióban, lévén ez a biodízelgyártás központja. Az üzemanyaggyártás melléktermékeként keletkező, génmódosítás-mentes repcedarát elsősorban azok az állattartók igénylik, akik ilyen védjeggyel ellátott termékeket készítenek (tej, tojás, hús). Az olyan nagy tejfeldolgozók, mint a FrieslandCampina vagy az Arla Foods egyre nagyobb nyomást fejtenek ki a beszállítóik felé, hogy állítsák át a termelésüket GMO-mentesre. Bár a repce hosszú távú sorsa – részben a dízelfogyasztás csökkenése, részben a növényvédelmi nehézségek és a klimatikus változások miatt – kérdéses, a felhasználók lassan találják meg a repce alternatíváit, így egy ideig még biztosan megéri termeszteni ezt a növényt.

biodízel export génmódosítás GMO GMO-mentes repce repcedara repcefeldolgozás takarmány