fbpx

Tavaszi fagyok után: lesz befőznivaló barack, vagy sem?

Írta: Gönczi Krisztina - 2020 július 13.

Mint arról beszámoltunk, az idei termés java megsemmisült a tavaszi fagyokban. A múlt héten még reménytelennek látszott, hogy lesz idén baracklekvár. Aztán pár nap alatt fordult kocka: megjelentek az első hirdetések a neten. Van barack, de csak pár megyében.

 

 

„Ahogy közeledtünk a befőzés idejéhez, úgy fogott el az aggodalom. 40 kiló kajsziból szokott lekvárt főzni a nagy család, de azt hallottam, sehol sincs most barack” – meséli egy háziasszony, akinek rég bevált zöldségese azt mondta, hogy idén 1200-1400 forint lesz a gyümölcs. Utánaérdeklődtünk mi is, de csak ilyen válaszokat kaptunk: „1000 fámból 200-on van valami (Csongrád megye), „12 ezer fán 12 kiló lesz a termés” (Bács-Kiskun), „900 fán 120 darab lesz” (Heves), „van, de csak a törzsvásárlóimnak, másoknak most nem jut” (Pest). A Budapesti Nagybani Piacon a legolcsóbb ajánlat most 750 forint a kajszi kilójáért.

 

Megyék, ahol mégis van

Ugyanakkor a hétvégén megjelentek az első internetes barackhirdetések is. Eszerint Dunaföldvár térségében van hozzáférhető áru kilónként 500-550 forintért, de Fejér megyében másutt is legfeljebb 600 forintért megkapható az étkezési kajszi. Egy felvásárló 400 forintot kínál a Fejér megyei termelőknek, ha nagy tételben neki szállítják a gyümölcsöt. Maguk a gazdák a cefrének mondott, de a képek szerint szép, befőznivaló sárgabarackot hirdetik 300-390 forintért. Összességében a hirdetések mintegy 60 százaléka származik Fejér megyéből, vagyis az egész országban itt van a legtöbb kajszibarack.

Borsod megyében szintén tegnap tették fel az 500 forintos étkezési barackról szóló hirdetést. Tolnában, Baranyában 700, Heves megyében viszont már csak 800 forintért lehet hozzájutni a portékához. Vannak hirdetések Pest megyéből is (jellemzően ármegjelölés nélkül), ahol a szép áruért 750-800 forintot kérnek, de már itt is találni olyan termelőt, aki 400 forintért adja a befőznivalót. Az itteni Szedd magad-akciók (ha kiteszik az árat) 700 forintért kínálják a barackot. Bács-Kiskunból, Szabolcsból, Somogyból csakolyan hirdető akad a netes felületen, aki nem nyilatkozik az árról.