Széles rendképzőválaszték különböző előnyökkel

Cikkünkben segítünk eligazodni abban, hogy milyen szempontokat tartsunk szem előtt a rendképző kiválasztásánál, melyik konstrukciónak mi az előnye, illetve milyen felhasználási területre melyik változatot érdemesebb választani.

Mielőtt döntünk arról, hogy milyen megoldású rendképzőt választunk, vegyük számba, milyen területi adottságokról, mekkora arányban, hányszor, milyen takarmányféléket szoktunk szezononként betakarítani. Aki egész évben rossz talajfelszínű, zömmel legelőkről, rétekről takarít be gyepszénát, annak teljesen más szempontok szerint kell a rendképző gépet kiválasztania, mint aki az év nagy részében pillangósok rendképzéséhez keresi a megfelelő eszközt. Nagyon fontos a területnagyság és a táblaméret is, hiszen még ha magát a konstrukciót ki is választottuk, egy adott szegmensen belül is hatalmas a méretválaszték munkaszélesség szempontjából. Szintén fontos szempont, hogy a betakarítás milyen géppel, bálázóval, rendfelszedő kocsival, silózóval történik, hiszen nagyon sok konstrukció rendképzés szempontjából jól variálható.

Csillagkerekes rendsodrók

Nagyon sokan temetik már a csillagkerekes rendsodrókat, pedig még nem kell. Az utóbbi tíz évben ezeknek a kínálata is megváltozott, és a hosszú évtizedekig egyeduralkodó 7-9 kerekes, vontatott, oldalra sodró változatok helyett egyre inkább a „V” elrendezésű vontatott, középre sodró konstrukciók kerülnek előtérbe a kínálatban, nem véletlenül. A „V” rendsodrók kedvezőbb struktúrájú rendet képeznek a bálázók számára, mint az oldalra, egy kötélszerű sodratot készítő változatok. Aki már dolgozott az oldalra sodró, hagyományos verziókkal, az tudja, hogy a stabilitását a terület kismértékű lejtése is mennyire könnyen befolyásolja. A „V” elrendezésű sodróknál ezzel a problémával sem kell megküzdeni, és területteljesítményben is többet nyújtanak. A csillagkerekes rendsodrók nagy előnye a hajtott rendképzőkkel szemben egyértelműen az alacsonyabb beszerzési ár, a jóval kisebb fenntartási és üzemeltetési költség, a könnyű javíthatóság. Kevésbé érzékenyek a rosszabb terepviszonyokra, magasabb munkasebességük eredményeként jóval nagyobb a területteljesítményük.


A csillagkerekes modellek közül a „V” elrendezésűeket érdemes választani

Hátrányuk viszont, hogy a bálázók számára kevésbé ideális keresztmetszetű, szélességű és egyenletességű rendeket készítenek. Érzékenyek a szélirányokra és szálastakarmány nedvességtartalmára is. Pillangósok sodrásánál magasabb a levélpergési veszteség emelkedésének a kockázata, mint a hajtott, vezérelt ujjas gépeknél. Azoknak ajánlható leginkább a csillagkerekes sodró alkalmazása, akik a szezon legnagyobb részében rossz terepviszonyokkal rendelkező rétekről, legelőkről, kaszálókról takarítanak be alacsony nedvességtartalmú, száraz gyepszénát.

Vízszintes rotoros, fésűs rendképzők

A tengerentúlon évtizedek óta bevált eszközei a rendképzésnek a vízszintes rotoros, fésűs rendképzők, de az elmúlt néhány évben egyre több európai szálastakarmány-betakarító gépeket gyártó vállalkozás is felvette ezeket a kínálatába. Az óramutató járásával ellentétes irányban forgó, vezérelt ujjsorokkal szerelt, vízszintes rendszerű, hidrosztatikus hajtású dobok az európai kiviteleknél 4–9 méteres munkaszélességben, két oldalról „V” alakban középre képzik a rendet. Talajkövetésük korlátozottabb, mint a csillagkerekes rendsodróké. Ahol viszont jók a terepviszonyok, nincsenek durva talajegyenetlenségek, ott nagyon jó minőségű munkát végeznek, és a „V” alakú csillagkerekes  rendsodrókhoz képest kevésbé sodrat jellegű rendet képeznek. A legnagyobb előnye mégsem ebben rejlik az ilyen konstrukciójú rendképzőknek. Jelenleg egyedül ebből a szegmensből áll rendelkezésre több frontfüggesztett változat, amellyel a rendképzés és a bálázás egy munkamenetben, egy erőgéppel, illetve kezelővel elvégezhető, de ha kombinált hengeres bálázó+bálacsomagolóval végezzük a betakarítást, akkor akár három munkamenet is összevonásra kerülhet. Ma már ott tart ezeknek a rendképzőknek a fejlesztése, hogy egyre több gyártótól érhető el a szögletes nagybálázó vonórúdjára csatlakoztatható „V” elrendezésű változat. Így, ha a szögletes nagybálázó bálacsatornájához hátul még egy bálagyűjtő kocsi is csatlakoztatva van, akkor egyszerre három munkamenet kerül összevonásra, ami hatalmas költségmegtakarítást eredményez. Ez egy komoly érv az ilyen vízszintes rotoros, fésűs rendképzők mellett, arról nem is beszélve, hogy a művelet-összevonással a hirtelen időjárás-változás okozta minőségromlás kockázatát is leszorítjuk. A következő években valószínű, hogy egyre nagyobb részt fognak elfoglalni a rendképzők európai piacán.

Rendfelszedő dobos, hevederes rendképzők

A rendfelszedő dobos rendképzők önmagukban már itthon is széles körben ismert konstrukciók, hiszen a rendszerváltás előtt több ezer, önjáró kaszára szerelhető, 3 méteres munkaszélességű rendfelszedő dobos rendképző adaptert gyártott kooperációs partnerének az akkori magyar mezőgépipar egyik vállalata. A mai konstrukciók viszont már sokkal professzionálisabb megoldású gépek. Egyre több európai gyártó kínál nagy munkaszélességű rendfelszedő dobos, oldalra szállító hevederes, vontatott rendképzőket. Ezek a konstrukciók nagy munkaszélesség esetén, magas munkasebességgel kiemelkedő területteljesítményre képesek, de előnyük mégsem csak ebben rejlik igazán. A zömmel 7–9 méteres munkaszélességben elérhető modelleknél, a változtatható szállítási irányú, hevederes rendszernek köszönhetően számtalan rendrakási variáció közül választhat a felhasználó: képezhet kettős rendeket, vagy a rend szélességét és a rendek távolságát is az adott betakarítógép (legyen az bálázó, silózó vagy rendfelszedő kocsi) optimális teljesítménykihasználásához igazíthatja.


Már olyan vízszintes rotoros, fésűs rendképzők is elérhetők, amelyek a bálázó vonórúdjára szerelve művelet-összevonást is megvalósítanak


A hazai szakkiállításokon is egyre több vízszintes rotoros, fésűs rendképzővel találkozhatunk

A rendfelszedő rendszerű hevederes rendképzők munkáját a termény hozamához is jobban lehet igazítani. Annak, akinek fontos a betakarítást végző gépek optimális terhelése és a hozamhoz igazodó rugalmas rendkialakítás, érdemes ezekből a konstrukciókból válogatnia. Hátrányként talán annyi róható fel a hevederes rendképzőknek, hogy talajegyenetlenségekre érzékenyek, kevésbé tudják a rendfelszedő dobok követni a talajfelszínt, mint a vertikális rotoros rendképzők.

Vertikális rotoros rendképzők

A korábbi konstrukciók kapcsán többször utaltunk már a legszélesebb körben ismert és alkalmazott rendképző konstrukcióra, a vertikális rotoros rendképzőkre. Ezek a leguniverzálisabban használható, legnagyobb munkaszélesség-tartományban elérhető konstrukciók. A kínálat az egyrotoros modellekkel kezdődik, és a rotorpáros középre képzőkön, illetve a két-három rotoros oldalra képzőkön keresztül a 4–6 rotoros, akár 19 méteres verziókig mindenki megtalálhatja a megfelelő méretűt. A rotorok, az egyenkénti flexibilis karos felfüggesztésnek köszönhetően jól követik a talajfelszínt, amit a gyártók egyre több talajkövetőkerék-megoldással próbálnak a maximálisra fokozni.  Természetesen vannak olyan terepviszonyok – főleg réteken, legelőkön –, amelyeket már a rotoros gépek is kevésbé tolerálnak. Megfelelő fordulatszám és munkasebesség mellett ezek a gépek kíméletesen bánnak a szálastakarmánnyal, így akinek a területe döntő hányadáról pillangósokat kell betakarítania, annak számára a levélpergési veszteség szempontjából még mindig a rotoros rendképzők a legmegbízhatóbb konstrukciók.


Az oldalra dolgozó, vertikális rotoros rendképzők munkaszélessége jól igazítható a hozamhoz


A rendfelszedő dobos, hevederes rendképzők legnagyobb előnye a rendelhelyezés variálhatósága


A vertikális rotorok lehető legjobb talajkövetése érdekében a gyártók egyre több fejlesztést alkalmaznak

Akinek fontos a rendképzés szempontjából a hozamhoz igazítható munkaszélesség és a kettős rendképzés lehetősége, azoknak érdemesebb a két-három rotoros, oldalra dolgozó rendképzőket alkalmazni, mivel a középre dolgozó társaikhoz képest ezek munkaszélesség-tartománya sokkal szélesebb határok között változtatható. Napjainkban már elérhetők olyan oldalra dolgozó változatok, amelyek a rendképzési irány megváltoztatásával, beállítástól függően mindkét oldalra képesek felváltva dolgozni. Univerzálisan alkalmazhatók a gyepszéna, pillangósok, szalma vagy kukoricaszár rendképzéséhez. Mint ahogy összeállításunkból is kitűnik, konstrukciós szempontból ma már igen széles a rendképzőválaszték. Adott kategórián belül is egyre nagyobb választék áll rendelkezésre, méretben, illetve munkaszélességben, így egyre inkább lehetőség van az adott területnagysághoz, a termesztett takarmánynövények területi arányaihoz, a hozamhoz, illetve a terepviszonyokhoz ideális rendképző kiválasztására.

rendképző rendsodró