fbpx

A járványban felértékelődött az agrárium: a föld is drágulhat

Írta: Gönczi Krisztina - 2020 június 21.

Egy új felmérés szerint a koronajárványt követően a mezőgazdasági és vidéki vállalkozások túlnyomó többsége jelentős profitveszteségeket szenved. A Knight Frank elemző intézet ma nyilvánosságra hozott jelentése szerint a vidéki vállalkozások 80%-a azt állította, hogy 2020-ban várhatóan csökkenni fog a nyereségük, 35%-uk pedig azt mondta, hogy a jövedelemcsökkenés jelentős mértékű lesz. A termelésben érdekelt vállalkozásokat jóval kevésbé érintette a járvány, mint azokat, amelyek inkább a turizmustól függenek. A Mezőhír legutóbb itt írt a vendéglátóipar vészes hanyatlásáról és ennek hatásáról a mezőgazdaságra.

A felmérésben részt vevők 40%-a úgy nyilatkozott, hogy üzleti tevékenységének egyes elemeit bezárni kényszerült, és ugyanekkora részarányuk mondta, hogy nehézségei támadtak a bérleti díjak fizetésében. Ugyanakkor a válaszadók mindössze 8%-a gondolta úgy, hogy a vállalkozást hosszabb távon veszély fenyegeti. A válság ugyanis megmutatta azt is, hogy az élelmiszertermelés és az ehhez szükséges javak örök értéket képviselnek, így – hasonlóan a 2008-as pénzügyi válsághoz – most is felértékelődés várható az agrárium termelőeszközeivel és termékeivel szemben. Az elemzők a föld további drágulásának lehetőségére figyelmeztetnek.

A megkérdezettek abban is biztosak voltak, hogy a helyi áruk megbecsültsége nőtt a járvány során és 64%-uk azt jósolta, hogy ez a tendencia folytatódni fog a vírushelyzet elmúltával is. „A vírussal járó bezártság egyértelműen megmutatta a vidék egyéb előnyeit is, legyen szó a mentális egészségről vagy a szabad természethez való hozzáférés fizikai előnyeiről. Ezek is fontosak voltak amellett, hogy minőségi élelmet biztosít a vidéki gazdálkodás” – említik az elemzők.

A 300 vidéki gazdaság és vállalkozás kikérdezésével készült felmérésről a farminguk.com számolt be.