A beporzó rovarok védelme közös érdek és közös feladat

A méhekről sok esetben az embereknek legelőször a méz, mint áldásos tevékenységük egyik végterméke jut eszükbe. A méz fontos és egészséges élelmiszer, előállítása pedig szintén fontos gazdasági ágazat.

Magyarországon több mint húszezer méhész egymilliót meghaladó számú méhcsaládot gondoz és tart fenn

Magyarországon több mint húszezer méhész egymilliót meghaladó számú méhcsaládot gondoz és tart fenn. Ezek a mézelő méhek (más néven nyugati házi méhek) azonban egy másik fontos szerepkört is betöltenek a virágok megporzásán keresztül, ami a gazdasági termelést, táplálkozásunkat és az ökológiai rendszerek működését alapjaiban meghatározza. A zárvatermő virágos növények mintegy 87%-ának, a termesztett növények 70%-ának termés- és/vagy magképzése valamilyen mértékben profitál az állati, leggyakrabban rovarbeporzásból. A Magyarországon termesztett növényfajok egyharmada szélbeporzású, azaz ezek beporzása független a beporzó rovarok jelenlététől (pl. gabonafélék, kukorica, borsó, fokhagyma, dió, szőlő), habár meg kell jegyeznünk, hogy a mézelő méhek ettől függetlenül egyes szélbeporzású növények virágporát is gyűjtik, így pl. a kukoricáét. Vannak olyan növényfajok, melyeknél a rovarbeporzással vagy anélkül keletkező termés mennyiségében csupán néhány százaléknyi különbség van (pl. káposztafélék, vöröshagyma, paprika), másoknál ez az arány 40% is lehet (pl. bab, szója, repce, napraforgó, egyes bogyósgyümölcsök). Széles viszont a rovarbeporzástól nagyban függő termesztett növények köre, melyeknél a termés 40-90%-a csak rovarbeporzás esetén áll elő (pl. uborka, sárgarépa, lucerna, gyümölcsfák zöme, így pl. alma, barack, cseresznye, mandula), és egyes növények esetében a rovarbeporzás teljesen esszenciális (pl. spárga, tökfélék, dinnyefélék, egyes herefélék).

Sok gyümölcsfa termésének nagy százaléka csak megfelelő rovarbeporzás esetén áll elő

A rovarok által beporzott növények közül számos, mindennapi életünkben alapvető élelmiszer kerül ki, nem csak a közvetlen zöldség- és gyümölcsfogyasztás által, hanem az azokból előállított, feldolgozott élelmiszereken keresztül. Sőt, egyes takarmánynövényeken keresztül a rovarbeporzás hozzájárul a tej-, tojás- és húsfogyasztásunkhoz is. A rovarporozta növények fedezik számos olyan vitamin és tápanyag, nyomelem elérhetőségét, amik a minőségi táplálkozás alapjait adják (pl. folsav, vas, A-vitamin). Emellett sok fűszer- és gyógynövény, a tea, a kávé és több bútor- és/vagy épületfaként használt fafaj is az állati megporzásnak köszönhető. A termesztett növényeken túltekintve pedig a szárazföldi ökoszisztémákban meghatározó az állati megporzású virágos növények köre, melyekre a táplálékláncok további szintjei épülnek.

A mézelő méhek mellett azonban sok, kevésbé ismert rovarfaj játszik hazánkban is rendkívül fontos szerepet a növények megporzásában. A mézelő méhvel rokon, de vadon élő vadméhfajok száma Magyarországon kb. 700, a világon 20-25 ezer. Ezek életmódjukban, méretükben, viselkedésükben és az általuk látogatott virágok körét tekintve is nagyon sokszínű csoportot alkotnak. Méretük a néhány milliméterestől (pl. álarcos méhek) a több centiméteresig terjed (pl. kék fadongó). Vannak földben (pl. bányászméhek, karcsúméhek) vagy növényi szárakban, falak repedéseiben fészkelők (pl. faliméhek, szabóméhek). A mézelő méhekhez hasonló, szervezett családi életformát a poszméhek között találunk, de a mézelő méhektől eltérően ezeknél csak a királynő telel át, tavasszal új, párszáz egyedből álló családot alapítva. A vadméhek többsége azonban alapvetően magányos, szoliter életmódú, azaz a nőstények önállóan építenek fészket, és előre felhalmozott táplálékot hagynak a kikelő utódoknak, közvetlenül azonban nem etetik, gondozzák őket. Mézet a vadméhfajok nem készítenek.

A vadon élő beporzók sok esetben hatékonyabbak a mézelő méhnél

A vadméhek mellett fontos beporzókat találunk a legyek közt (pl. a zengőlegyek csoportja), és a lepkék (nappaliak és éjszakaiak egyaránt) is fontos viráglátogatók. Ezek mellett bogarak, hangyák, sőt szúnyogok is vihetnek át virágport virágról virágra, ezek beporzási hatékonysága azonban jóval alacsonyabb a dominánsan beporzó csoportokhoz képest. A trópusokon madarak, emlősök között is számos faj fordul elő, melyek növények nektárját, virágporát fogyasztják, és közben beporozzák azokat, gondoljunk pl. a nektárevő denevérekre, kolibrikre.

A vadon élő beporzók sok esetben hatékonyabbak a mézelő méhnél, és sok növényfaj esetében azok egyedüli beporzói. A lucerna beporzásában például a szabóméhek, poszméhek az igazán jó szövetségeseink, egyes paradicsomfajták esetében szintén a poszméhek a hatékony beporzók. Utóbbinál üvegházi paradicsomtermesztésben gyakran földi poszméhcsaládokat telepítenek a megfelelő termelés érdekében. Gyümölcsfák megporzása során megfigyelték, hogy a vadméhfajok a kevésbé kedvező időjárási körülmények között is aktívabbak maradnak, mint a mézelő méhek, és a vad beporzók jelenléte pl. almásokban magasabb termésátlagot eredményez, a házi méhek jelenlététől függetlenül. A vad beporzók jelenléte gyakoribb mozgásra, helyváltoztatásra, így hatékonyabb együttes beporzásra ösztönözheti a mézelő méheket is, egy napraforgón végzett tanulmány szerint.

Sajnos az elmúlt évtizedekben mind a mézelő méhek, mind a vad beporzók száma jelentős hanyatlást mutatott. Németországban a nyár közeli repülőrovar-biomassza 82%-kal csökkent 1989-2016 között. A rovarfajok több mint 40%-a kihalással veszélyeztetett a Földön, és köztük a lepkék, hártyásszárnyúak (azaz részben a méhek) a legveszélyeztetettebb csoportok közé tartoznak.

A beporzásra való igény, kereslet sokkal nagyobb ütemben növekszik, mint ahogy azt a mézelő méhcsaládok száma követni tudná

A nyugati háziméhcsaládok száma az USA-ban 30%, Európa egyes országaiban 50%, a Közel-Keleten 10-85%-os csökkenést mutatott egyes években a 20. század második felében. A méhcsaládok számát a méhészek ugyan tudják növelni, pótolni némileg a veszteségeket, de ez még nem feltétlenül jelent teljes pótlást, sok esetben kisebb egyedszámú vagy gyengébb családokhoz vezet. És bár a nyugati háziméhcsaládok száma 1950–2000 között világszerte 45%-kal nőtt, ugyanezen időszakban a rovarbeporzást igénylő, vagy rovarbeporzás esetén jobb, több termést hozó termesztett növények területaránya 300%-kal növekedett. Azaz a beporzásra való igény, kereslet sokkal nagyobb ütemben növekszik, mint ahogy azt a háziméhcsaládok száma követni tudná. Ez és a háziméhek sérülékenysége egyaránt kiemeli tehát a vad beporzókra való utaltságunk súlyát és azok kiemelkedő szerepét.

Sok esetben azonban a vad beporzók sem mutatnak kedvezőbb trendeket. A madár és emlős beporzók 16%-a kihalással veszélyeztetett. Európában a méh- és lepkefajok 9%-a veszélyeztetett, több mint 30%-uk esetében csökkenő trendeket tapasztalnak. Egyes európai országokban a veszélyeztetett méhfajok aránya meghaladja az 50%-ot is.

A beporzók védelme, legyen szó akár a mézelő méhről, akár a vad beporzókról, közös érdekünk

A beporzó fajok csökkenésének hátterében számos tényező áll. A tájhasználat változása az egyik, melynek során a szántóföldek területe jelentősen megnőtt a természetközeli élőhelyek, így pl. gyepek, erdők rovására az 1960-as évek óta. 2030-ra pedig a mezőgazdasági területek kiterjedésének további 10%-os növekedésére lehet számítani, főként a fejlődő országokban. A művelt területek az esetek többségében jóval kevesebb beporzónak nyújtanak táplálékot a sokszor gyomoknak tekintett vadnövények visszaszorítása által. Bolygatott talajuk, növényzetük pedig kevésbé vagy nem alkalmas a beporzók fészkelése szempontjából. Ezért különösen fontos a megmaradt természetközeli élőhelyfoltok (gyepek, bokor- és fasorok, árokpartok, útszélek, mezsgyék) megtartása, védelme, ritkább és megfelelő idejű kaszálása, hogy a virágos növényeknek és ezáltal a beporzók táplálkozásának, fészkelésének ezek teret adhassanak a mezőgazdasági tájban. Fontos szerepet tölthetnek be ezek a természetes méhlegelők a vad beporzóközösségek fenntartásában, melyekről a művelt területeken lévő termesztett növényekre szállva ezek a beporzók a termelést is segítik. A tömegesen virágzó termesztett növények (pl. repce, napraforgó) sem nyújtanak megfelelő alternatívát a természetközeli élőhelyek nyújtotta méhlegelőkkel szemben. Ezeknek ugyanis a rövid, maximum néhány hetes virágzási ideje csak az éppen akkor aktív beporzófajoknak adhat táplálékot, az év többi részében pedig gyakorlatilag virágmentesek. Virágzásuk idején is a nagy mennyiségű, de csupán egyféle virág pedig az akkor táplálkozó, különböző alakú, típusú virágot igénylő különböző beporzófajoknak is csak bizonyos körét tudja „kiszolgálni”. Ezek a kultúrák rendszerint igen kedveltek a méhészek körében, akik méhcsaládjaikkal rendre a repce-, napraforgótáblák mellé települnek a virágzási időszakban. Ez a gazda szempontjából is kedvező, hiszen bizonyítottan ezek a növények a beporzók viráglátogatása mellett nagyobb mennyiségű, jobb minőségű termést hoznak. Változóban van azonban a repce- és napraforgótáblák megítélése. A méhészek elmondása szerint bizonyos napraforgófajták már nem nyújtanak megfelelő mennyiségű, minőségű nektárt. Sokan pedig az utóbbi időben félnek ezeknek a virágzó kultúráknak a művelésétől, a nem megfelelő vagy nem megfelelő módon használt vegyszerezés kockázatától.

Az időzítés különösen fontos, hiszen virágzási időben a kártevők ellen használt permetszerek a beporzókra is károsan hathatnak. A vegyszerek tesztelése sem terjed ki minden beporzófajra, és egy, a háziméhekre biztonságosnak tűnő technológia nem biztos, hogy a vad méhfajokra is veszélytelen. Holott ezek szerepe szintén nagyon fontos a kultúrnövények beporzásában, még ha ez kevésbé is ismert a közvélemény körében. A vegyszerek nem is feltétlenül csak azonnali rovarpusztulást okozhatnak, hanem idegrendszeri tüneteket is előidézhetnek, megváltoztathatják például a beporzó rovarok viselkedését. Ha pedig ezek nem találnak vissza a fészkükhöz, kaptárhoz, az legalább annyira veszélyes, káros és végzetes. Ilyen, úgynevezett szubletális hatásokat találtak például több esetben több neonikotinoid szernél is. Továbbá a kemikáliák hatására legyengült beporzók a betegségeknek is kevésbé tudnak ellenállni. Emellett a vegyszerezés időpontja is kritikus, a virágzás alatt, ha feltételen sor kell, hogy kerüljön rá, csak közvetlenül naplemente előtt, a beporzók repülési idején túl lehet esetlegesen elvégezhető. A beporzók védelme, legyen szó akár a mézelő méhről, akár a vad beporzókról, közös érdekünk. Nélkülük nincs megfelelő minőségű, mennyiségű mezőgazdasági termelés, nincs egészséges táplálkozás, sem egészséges ökoszisztémák, környezet, minőségi élet. Magyarországon ezt a beporzási „szolgáltatást” még ingyen kapjuk, hála a nagyszámú mézelő méhcsaládnak és a még viszonylag gazdag vad beporzóközösségeknek. Sajnos azonban ezekben is jelentős fogyatkozás figyelhető meg, amire nemcsak a kutatók, méhészek, hanem nagyapáink is felfigyeltek, figyelmeztetnek. Kaliforniában például a mandula virágzásakor rengeteg méhcsaládot bérelnek a gazdák a mandulafák virágainak beporzására, és ezért méhcsaládonként ma már akár 200 dollárt (kb. 60 ezer forintot) is fizetnek.

Kína Szecsuán tartományában pedig az 1990-es évek óta kézi beporzást alkalmaznak a körte- és almafákon, emberi erővel próbálva helyettesíteni a rovarirtók miatt elvesztett méheket. Egyik példa sem egy kívánt jövőkép, de ahhoz, hogy elkerülhessük a hasonló helyzetet, fontos a megfelelő, beporzóbarát gazdálkodási módszerek betartása, előnyben részesítése. Vigyázzunk hát rájuk a mezőgazdasági tájban is, hogy élvezhessük a rovarbeporzás hasznát most és a jövőben.

beporzó rovar neonikotinoid